Címke: Csak úgy…

CSAK ÚGY #20

Eldőlt. A festészet megértése és közvetítése a sorsom. Az én utam.

CSAK ÚGY… #19

Petőfi, Vörösmarty, Arany, Ady, Babits, Radnóti és Apollinaire, Blaise Cendrars, Lorca, Eliot, René Char, Sylvia Plath – mind a fejemben (és még sokan mások, oroszok, olaszok, amerikaiak) és a szívemben. 1968-ban egyszerre szerettem meg Tutát, a szobrokat és József Attilát.

CSAK ÚGY #18

A varázsfuvola minden kétséget kizáróan az én életemben színházi élményeim csúcspontja volt – szellemi, esztétikai és spirituális értelemben egyaránt.

CSAK ÚGY… #17

Az első igazán mellbeverő, megrázó filmélményem az Országúton volt 1969-ben. Addigra teljesen megváltozott az életem, mondhatni eldőlt a sorsom…

CSAK ÚGY… #16 – UNOKAÖCSÉMNEK, GAÁL REZSŐNEK

A zene váratlanul jött és egész életemben a számomra megmagyarázhatatlan, megközelíthetetlen rejtélyek közé tartozott.

CSAK ÚGY… #15

Az a folyamat, amit az Akropolisz látványa, felülmúlhatatlan épületegyüttese elindított, 1983-ban, amikor másodszor járhattam végig, európaivá érlelt engem is.

CSAK ÚGY… #14

A mintaadó lakás számomra mindenekelőtt a szép, elegáns, törékeny Róthné Csengery utcai lakása, közel a Fő utcához, egy csaknem szecessziós, gyönyörű lépcsőházban. Nagy tér, sok szoba, erkélyek.

CSAK ÚGY… #13

Aki vagyok, aki lettem, abban a hazai kisvárosoknak – mindenekelőtt Nagykanizsának, Gyulának, Sárospataknak és Sopronnak meghatározó szerepe van.

CSAK ÚGY… #12

Egy augusztusi napon, 1962-ben a Dózsa György út sarkán felültem arra a villamosra, amely a Váci úton az Egyesült Izzóig döcögött, és elindultam munkát keresni. A Váci út akkor még tele volt gyárakkal és a legtöbb kapun munkafelvételi hirdetésekkel. Segéd- és betanított munkásokat kerestek.

CSAK ÚGY… #11C

Brugge számomra állóképek sorozata. És maga a művészettörténet. A flamand városok középkori központja. A szívemhez oly közel álló festők munkahelye, közege. A legszebb és legromantikusabb város, amit valaha láttam.

CSAK ÚGY… #11B

Számomra a Piazza del Campo, a kagyló alakú tér volt az, ami visszavonzott Sienába. A Palazzo Publico (Városháza) felé lejt, beleilleszkedve a völgy mélyedésébe. Gyöngyszem – írják róla sokan. Anyaöl – mondom én.

CSAK ÚGY… #11A

Sok pompás, esztétikus, magas színvonalon teremtett templomban múlathattam az időt utazásaim során, de nagyon-nagyon kevés olyanban voltam, amelyben ugyanazt a megrendülést, belső tisztulási folyamatot élhettem át, mint amit életemben először Toledóban.

CSAK ÚGY… #10

Szinte egyszerre lettem elkötelezett híve a végtelen nyugalmat és a tér feletti uralmat sugalló, gyakran merev egyiptomi szobrászatnak és a mozgalmas, mély áhítattal telített és mégis már nagyon emberi gótikus szobrászatnak.

CSAK ÚGY… #9

Vörösmarty kérdésére egyértelmű a válasz: igen, ment előbbre a könyvek által a világ… És egészen bizonyos, hogy az én életem a könyvek által lett az, ami.

CSAK ÚGY #8

A tengert 1967-ben, 23 éves koromban láttam először. Minden addigi látványélményemet felülmúlta, és a megfogalmazhatatlan, titokzatos, irracionális kapcsolat, vonzódás azóta is tart.

CSAK ÚGY #7

Amszterdamban, 1987-ben, a tulipánpiac szélén lévő boltban, megláttam egy mohaapátból készült tenyérnyi elefántot. Rögtön megvettem, és most is itt van az íróasztalommal szemben, kiemelt helyen. Azóta az elefánt a totemállatom.

CSAK ÚGY #6

Minden újabb tulipán a közelemben megszólaltatja bennem annak a meleg hangú, jó szagú ápolónőnek az énekét, aki határozottan leemelt a kanizsai gyerekkórház ablakából, magához szorítva ringatott (az anyám soha), és énekelte: „Hej tulipán, tulipán…”

CSAK ÚGY… #5

Amíg lehetett, gyakran és sokat úsztam a Dunában a Római-parton, Leányfalunál, Surányban és Verőcén. Benne lenni – az volt az igazi kapcsolat. Mintha valamiféle atavisztikus ösztöneim jöttek volna elő, mint 5 és 10 éves korom között a Drávában.

CSAK ÚGY… #4

Mindig, minden városban egyedül fedeztem fel a hidakat. A hetvenes években Prágában és Berlinben, 1988 és 1996 közt Rómában és Párizsban. Mire 1967-ben sor került az első külföldi utazásomra, már „belaktam” az összes budapesti Duna-hidat.

CSAK ÚGY… #3

Bógáncs, a fajtája szerint kuvasz, fordult felém nagyapa, majd az erősen figyelő ebhez, rám mutatva: ez itt Katica, őrizd. És attól kezdve elválaszthatatlanok lettünk.