::: New York-i gondolatfutamok 1.
Mindenki őriz egy halom képet New Yorkról agya tárolójában. Az utolsó lapok közös fotóalbumunkban a füstölgő ikertornyok és a Wall Street-i tüntetők. Aztán a Times Square, amelynek történéseit az összes internettel rendelkező földlakó egyenesben nézheti a nap huszonnégy órájában. Összenőtt a világ, bárhol vagyunk, együtt vagyunk a többiekkel. Mégis. Ha a Hudson felől fújó könnyű légmozgás megcsapja arcunkat, amikor kilépünk a szálloda ajtaján, akkor ez a valódi New York, és nem a légkondicionáló szelíden mortyogó mesterséges oxigénje, amiben a hermetikusan zárt ablakok mögött az éjszakát töltöttük.
Miért is van itt szükség légkondicionálóra? Odakint tiszta és friss a levegő. Sokkal tisztább, mint amire számítottam. A Central Park hatalmas tüdeje hatásosan működik. Annyira hatásosan, hogy sokan az utcán futnak, ahelyett, hogy átmennének a túlsó oldalra és elvegyülnének a szabadon garázdálkodó szürke mókusok és az európai szemnek szokatlan madarak között a Jackie Kennedy víztározó partján.
Ha valaki Európa egyik leggazdagabb és leglelkiismeretesebb országából érkezik, ahol hetekig vitatkozik az egész társadalom morális kérdéseken, hamar elcsodálkozik néhány dolgon. Németországban pár éve fejcsóválás és csurig telt szemetesek szegélyezik a Starbucks – s a vele együtt betörő vonulós kávé – diadalútját. Miközben a német állampolgár sosem szűnő lelkiismeret-furdalás közepette azon töri a fejét, hogyan csökkentse az általa termelt szemetet, a plasztik az amerikai fogyasztó elmaradhatatlan útitársa. Porcelánnal és üvegpohárral csak felszolgálós helyeken találkozik az ember, az üzletekben pedig mindent két zacskóba csomagolnak, hogy ne szakadjon ki útközben. A zacskó elvileg azért extrém vékony, hogy hamarabb lebomoljon. Ám ez még így is évekig tart, akkor is, ha teknős, cápa vagy delfin hasában végzi. Szegény állatok medúzának nézik, s örökre megfekszi a gyomrukat. Akárcsak a sivatagi tevéknek, akik felfalnak mindent, ami látványban kicsit is különbözik a homoktól.
Amerikát más kohézió tartja össze, mint a Föld többi részét. Sok minden, ami lelkesít minket, innen származik. Itt született a halált megvető bátorság és a fogyasztói társadalom ideája, az eldobható áruk ötlete és a nyereségoptimalizálás. A Ford T-modell, a futószalag, a farmernadrág, a Coca Cola meg a rágógumi. Az űrrepülés, a gyorsétkeztetés, a jazz meg a rock and roll. Ezek közül a legtöbb, ami valaha millióknak adott biztos megélhetést az Egyesült Államokban, immár külföldön készül, leginkább Kínában és Európában. Olyasmi, hogy amerikai áru, alig létezik. Nincsenek kézművesek, akik speciális dolgot művelnének, a know-how kivándorolt, a készáru vissza. New Yorkban az emberek egyik fele fogyaszt, a másik fele kiszolgál, hogy aztán abból a pénzből, amit keres, ő is fogyaszthasson.
Mégis, mi az, ami még lelkesít és csodálattal tölt el minket? Talán a megrendíthetetlen hit és optimizmus, ami itt az emberekből árad: ha jól végzem a munkám, többre viszem; ha tisztelem embertársaimat, én is visszakapok ebből. Nem hajtok rá senki lábára; megköszönöm, ha kitérnek az utamból, nem néznek levegőnek és nem öntenek le kávéval. Mosolygok és örülök, hogy rám mosolyognak.
És ha tehetem, segítek másokat. Könyvtárt alapítok a felesleges pénzemből, hogy nevem tovább éljen az emberiség emlékezetében. Vagy legalább egy padot, amelynek támláján mindenki elolvashatja, hogy itt üldögéltünk mi hárman, a feleségem, a kutyám és én a huszadik században.
Enjoy!
Lakner Zsuzsa
Igen, igen!
Nem véletlenül szeretnék egyszer még pár évet Amerikában élni. Az amerikai életforma, ha nem is azonosulok vele, de olyan mélyen átjárja mindennapjainkat, hogy muszáj vele eredetiben megismerkednem.
És ott, ahol az álmok gyakrabban válnak valóra, még az is megtörténhet, hogy miközben valaki elsétál melletted, éppen azt dúdolja:
I’m an alien I’m a legal alien
I’m an Englishman in New York
Fogyasztói társadalom a javából, ahogy írtad. Begyűrűzött mindenhova. Nálunk még akad egy-egy, ahol nem aggatják rád a sok plasztik zacskót meg poharat, de egyre kevesebb. Nagyon tartalmas beszámoló, és csak még jobban viszketek, hogy eljussak az álmok, az álmaim földjére.