::: Párosesszé Vass Tibor MET-kiállításáról I.
A MET Galéria megnyitójára tartva azon gondolkodtam, vajon a kis kiállítótérben hogyan férnek el Vass Tibor képei. Ott voltam a miskolci (ős)premieren (Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria, Feledy-ház), ahol installáció, videó, és nagy falfelületen kiállított képek szerepeltek, hogyan lesz ez most lecsupaszítva. Kár volt aggódni, kishitűen.
Már megírtam korábbi cikkemben, hogy Bibin bársonylégy; a kétszárnyú rovarok (Diptera) egyik leggyakoribb nemzetsége. A szőrös testű, sötét színezetű legyek már kora tavasszal nagy tömegben jelennek meg lombos erdeinkben és főleg kertjeinkben. És most már nagyon tavasz van, így nem csoda, hogy Budapestig repültek Bibinék. És ne felejtsük el, nem is Bibinről van szó, hanem A Nagy Bibinről. És most is ezt kapjuk. Nagyot.
Nem két legyet ütünk egy csapásra, fel se érünk hozzájuk, még légycsapóval se. Nyújthatjuk a nyakunkat, felszálltak, sőt kígyóvá avanzsáltak, a magas teremben mintegy végtelenített szalagon printelve látjuk a képeket. Színesek, csillognak, egymásból bújnak ki, bújnak elő, képregénnyé válnak, de a buborék szövegét nekünk kell megírnunk hozzá. De még mielőtt ennek nekiveselkednénk, itt sem marad csupán csupasz (?) látvány, hang és performansz jön be a kis terembe, igaz, nem férnek be, de nem adják fel, hanem előadják, Berka Attila és Székelyhidi Zsolt, az SPN Krú pár, kerékpáron. Megvan minden kerekük? Látjuk, és nem számoljuk. Zeng a vers, lábai fülünkbe gurulnak.
Bukta Imre ül a biciklin, vagy inkább csak tolja. Betolná a kiállítóterembe, és nem is őt látom, csak a fiatalkori önmagát, ahogy biciklizik. Megfontoltan és lassan, semmi sietség, semmiről sem maradunk le. Lemaradunk. A bicikli kereke ott áll a küszöbön, nem gurul át, billeg, hol ide, hol oda. Tart a performansz. Bibin otthon van Budapesten is, talán ezért lehet Bibin, talán ezért hívják őt Nagy Bibinnek. Nem minden oroszok cárja ő, nem tör a hatalomra, mert hatalma van. A szólás hatalma, és ott vannak a képek, körbefutnak, végtelenített tapétán. Pusztaszer, A magyarok bejövetele. Bibin bejött, nekem is, másoknak is. A Magyar Elektrográfiai Társaság is úgy gondolta, Bibinnek helye van a kiállítótérben, nem repül el, marad egy kicsit. Fölfele nézünk, égre vetjük a pillantásunkat. Nincs is ég, csak egy szoba mennyezete, de nem omlik, nincs omlásveszély.
Körbejár tekintetünk, felemelt fejjel nézünk. Ki. Önmagunkból, erre késztet a Nagy Bibin is sorozatával. Mint egy széles öv fonja körbe a falakat, zölden, barnán, bársonyosan csillognak. Vezetik a szemet. Megvezetik, mert kíváncsian nézzük, vajon miből és hogyan készültek ezek a képek. Árnyas, mocsaras, zsombékos helyek, ahol süllyed az ember és hol kilábal. Bibin biztosan nem süllyedne el, élvezi a természetet, talán nagyon is.
Bibin ilyen virágok között érzi jól magát, észak-fok, titok, idegenség. Egy szerelmi láz vagy bánat lenyomatait látom a falakon körbefutni? A cím nélküli képek szorosan tapadnak egymáshoz, szekvenciák, időfolyamok, átjárók, összekötő felületek, ringatják a tekintetet, hűvösek és mégis barnák, medvések, a barna szín kapcsán. Semminek sincs vége, bár rövid a kiállítás időtartama, mélyre áshatunk, ha felemeljük szemünket.
Deák Csillag
Kedves Deák Csillag!
Nagyszerű az írása, velős és rövid, arányos a helyszínnel, megemeli, kitágítja… és Bibin bátran röpködhet…
Gratulálok, köszönjük
Haász Ágnes
MET elnök