PÁROSESSZÉ SZIRMAI IMRE EMLÉKKIÁLLÍTÁSA APROPÓJÁN I.
Szirmai egyes alkotásain a környezetábrázolás akusztikus élményt is okozhat a nézőnek. Több képén is látjuk és halljuk például az óceán hullámzását.
[ o ]Esszéportál
PÁROSESSZÉ SZIRMAI IMRE EMLÉKKIÁLLÍTÁSA APROPÓJÁN I.
Szirmai egyes alkotásain a környezetábrázolás akusztikus élményt is okozhat a nézőnek. Több képén is látjuk és halljuk például az óceán hullámzását.
[ o ]PÁROSESSZÉ A DELFT LÁTKÉPE CÍMŰ VERMEER-FESTMÉNY APROPÓJÁN I.
A tengeri kereskedelemről a folyami hajózásra való váltás egyik meghatározó helyszíneként Delft földrajzi elhelyezkedését és lokális helyzetének kedvező adottságait egyaránt jól kihasználó, globális szinten is fontos településsé vált, az induló globalizáció egyik fontos alapköve lett.
[ o ]PÁROSESSZÉ A FÖLDRŐL I.
A Föld a végtelen idő rejtélyeivel szembesít bennünket. A jelenben megláthatjuk a földtörténeti múlt törvényeit és történéseit. Mai tudásunk szerint bolygónk mintegy 4,6 milliárd éves, keletkezésekor forró, olvadt állapotú lehetett.
[ o ]PÁROSESSZÉ PÉSZAH IDEJÉN
A pészach kettős gyökerű; egyfelől ősi pásztorünnepből eredhet, amikor a felserdült bárányok egyikét feláldozták; másfelől a kovásztalan kenyerek ünnepe, amely a tavasz beköszöntéről, az árpaaratás kezdetéről emlékezett meg.
[ o ]PÁROSESSZÉ HANUKA IDEJÉN
A fény ünnepe alkalmával köszönjük meg a Napnak is a létezésünket, és a fényt, amelyet ad nekünk.
[ o ]A NAGYHÉT ÉS HÚSVÉT TÖRTÉNÉSEINEK FÖLDRAJZI HELYSZÍNEI
A Szentföld területe misztikusan és varázslatosan különleges földrajzi környezet. A természet rengeteg energiát egyesített erre a területre.
[ o ]A FÖLD CÍMŰ KIÁLLÍTÁS ELÉ
Számunkra, emberek számára, a Föld maga az élet, a létezés gyönyörűsége. Egyszerre minden és semmi benne az ember alkotta sok rendszer, így a tudomány és a művészet is.
[ o ]PÁROSESSZÉ A BETLEHEMI CSILLAG KAPCSÁN – A GEOGRÁFUS SZEMÉVEL
Sok mindenről olvashatunk Jézus születésének körülményeivel kapcsolatban: holdfogyatkozásról, bolygóegyüttállásról, szupernóváról, üstökösről, hullócsillagról. Mindezek azt jelzik, hogy valami nem mindennapi, valami nem általános történt. Állásfoglalás nélkül, tekintsük át röviden azokat az égi tüneményeket, amelyeket láthattak a korabeli emberek.
[ o ]PÁROSESSZÉ FARKAS ISTVÁN HULLÁM CÍMŰ KÉPE KAPCSÁN – A GEOGRÁFUS SZEMÉVEL
Felfoghatatlanul hatalmas erő sugárzik abból az óriáshullámból, amelyet a képen szemlélhetünk.
[ o ]BETEGSÉGEM TÖRTÉNETE
Sclerosis multiplex – lehet élni, kell élni és nagyon jó élni mindazzal, ami megnehezíti, néha szinte lehetetlenné teszi az életet.
[ o ]MIT MONDHATNAK A MŰALKOTÁSOK MÚLTUNKRÓL, TÉRBELISÉGRŐL?
Bármiféle emberi alkotást látok, elgondolkozom az üzenetén. Magam elé képzelem alkotóját, környezetét. Megfigyelőként részese lehetek életének. Geográfusként elhelyezem a terében, s így a földrajzi környezet átalakulását időben vizsgálhatom.
[ o ]LOSONCZI ÁGNESNEK
Térből és időből kiszakítva hogyan létezhetünk? Egyáltalán, van-e létezés tértől és időtől függetlenül? A kérdésekre adott válaszokat pillanatok, érzések, élmények megélése vagy átélése nehezíti.
[ o ]