A Föld – a Nap harmadik bolygója

::: Párosesszé a Földről I.


Az Apollo-8 űrhajó 1968. december 21-én startolt, karácsony napján pedig hold körüli pályára állt, majd tízszer megkerülte a Holdat. A látvány lenyűgözte az űrutazókat. „Olyanok voltunk, mint három kisgyerek, akik egy cukorkabolt kirakatát bámulják. Teljesen megfeledkeztünk a repülési tervről” – mesélte az egyik űrhajós, James Lovell. Olyan élményben volt részük, amire nem számítottak, és ami a mai napig áhítattal tölti el az űrhajósokat: megpillantották a földfelkeltét! „Amikor felpillantottam és megláttam, ahogy a Föld felemelkedik e fölé a csupasz és sivár holdi horizont fölé, a Föld volt az egyetlen színes dolog az űrben. Nagyon törékenynek tűnt, nagyon finomnak. Azonnal arra gondoltam, hogy eljöttünk egészen a Holdig, mégis a legfontosabb dolog, amit látunk, az a saját bolygónk, a Föld” – számolt be Frank Borman, az Apollo-8 űrhajó parancsnoka. Ezzel az űrrepüléssel először nézhetett rá ember kívülről a Földre, arra a bolygóra, ahol civilizációnk létrejött.

„Földkelte” a Holdról 1968. december 24-én, Bill Anders, az Apollo-8 űrhajósának képén (Forrás: NASA / Wikipédia)

Amióta csak ember az ember, kíváncsi a környezetére. Sokféle elképzelését több ezer év művészeti alkotásai is megjelenítik. Az ismeretlen valóság ezer kérdéssé formálta az ember térről alkotott gondolatait. A földtörténeti évmilliók által formált táj szüntelen kíváncsiság tárgyává vált az ember – előbbihez képest rövidke – történeti idején.

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, sötétség volt a mélység színén, és Isten Lelke lebegett a vizek felett. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy jó a világosság, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől. Isten a világosságot nappalnak nevezte, a sötétséget pedig éjszakának. És lett este, és lett reggel…” (Károli Gáspár revideált fordítása) Ezzel a bibliai idézettel kívántak boldog karácsonyt a Hold körül keringő űrutazók 1968-ban.

Születés

A nyugat-ausztráliai Jack Hills barnásszürke sziklái őrzik a Föld mindeddig legrégebbiként azonosított – több mint 4 milliárd éves – ásványait. (Hasonló korú kőzetek találhatók egyébként Kanada északi részén is. Vetélkedik is a két ország e téren!) A cirkonba „csomagolt” gneisz minden bizonnyal akkor képződött, amikor a Föld alig múlt félmilliárd éves, és felszínét üstökösök és kisbolygók bombázták. A vékony, az emberi hajszál átmérőjénél kétszer vastagabb anyag valóságos kőzetekbe csomagolt földtörténet.

A legrégebbi földi ásvány az ausztráliai Jack Hillsből (Forrás: Wikipédia)

A legkorábbi évmilliókban „pokoli” viszonyok uralkodtak a Földön, ezért is nevezték el az ógörög pokol-istenről hádészi kornak. A bolygó izzó és képlékeny kőzetekből állt. Nem ismerünk bizonyítékot arra, hogy létezett volna akkoriban bárminemű élet a Földön, viszont arra a feltételezésre sincs elegendő okunk, miszerint ne létezett volna.

A Föld a végtelen idő rejtélyeivel szembesít bennünket. A jelenben megláthatjuk a földtörténeti múlt törvényeit és történéseit. Mai tudásunk szerint bolygónk mintegy 4,6 milliárd éves, keletkezésekor forró, olvadt állapotú lehetett. A kezdetekben hihetetlenül sűrű világegyetem keletkezését 13,8 milliárd évre becsülik. Az idő múlásával azonban a tér tágult, és ez tette lehetővé a galaxisok képződését és a Föld kialakulását is.

A Föld helye a világegyetemben

Nem tudjuk, mekkora és meddig tart a világegyetem. És azt sem tudhatjuk, hogy ez lenne-e az egyetlen világegyetem, vagy pedig – ahogyan a multiverzum-elmélet állítja – több, egymás melletti világegyetem létezik. Az utóbbi szerint tehát az általunk ismert világegyetem nem egyenlő a mindenséggel. A megismerhetetlen méretű mindenség pedig bármilyen elmélet igazolását vagy cáfolatát megengedi.

Bolygónkat a csillagászati földrajz a következőképpen lokalizálja az ismeretlen kiterjedésű világegyetemben: a Föld a Naprendszer része, a Nap harmadik bolygója. A rendszer központi csillagának, a Napnak a tömegvonzása természetesen hat a Földre is. Tőle mért távolságunk mintegy 150 millió kilométer, nagysága több mint százszorosa a Föld átmérőjének. Az általunk hatalmasnak érzékelt Föld tehát elenyészően kicsi a Naphoz képest. Ezt az érzéki csalódást sokáig a geocentrikus világkép fogalmazta dogmává. Eszerint minden a Föld körül forog, a Nap is saját mozgása által kel fel és nyugszik. Évszázadokon át folytak a harcos viták, elsőként Galilei jóvoltából, e világkép megváltoztatásáért. Nehéz volt elfogadni azt a később tudományosan is igazolt tényt, hogy a Föld kering a Nap körül, nem pedig fordítva. Vagyis mi is csak egy kicsiny része vagyunk a Naprendszernek.

A Nap hatalmassága persze nemcsak tömegében és központiságában jelentkezik. Minden élőlénynek, így az embernek is szüksége van a Nap energiájára. Egyrészt fény nélkül nincs élet, másrészt szükségünk van arra a hőmérsékletre is, melyet a Nap biztosít, és amelyhez az evolúció során megtanultunk alkalmazkodni. Ma már elfogadjuk azt a tudományosan is igazolt törvényt, mely szerint e központi csillag ereje és vonzása teszi lehetővé és szükségessé az egész Naprendszer működését, így a Föld mozgását is.

Joan Miró: A vörös Nap, 1972

Belső szerkezet

A földfelszín alatt máig is a korábban leírt „pokoli” viszonyok uralkodnak. A Föld középpontja felé haladva minden fizikai tényező erősödik: egyre melegebb lesz, egyre nagyobb a nyomás, és egyre nő a sűrűség. Ember számára tehát kibírhatatlan viszonyok uralkodnak a Föld belsejében. Ugyanakkor ezek a belső adottságok hasznot is hajtanak a ma emberének.

Hosszú évezredeken keresztül nem ismertük sem a Föld felszínének, sem belső szerkezetének tulajdonságait. Érthető módon először a felszín ismerete vált fontossá és egyre gazdagabbá. Ugyanakkor sok jelenség magyarázatára (vulkánok, földrengések, óceánok mérete, sarki jégsapkák és így tovább) hiába kerestük a választ. És ugyancsak hiába nőtt óriásira az ember által meghódított földfelszín, a belső szerkezet ismerete híján máig sem igazán tudjuk előre jelezni az onnan várható történéseket. Pedig tudománytörténeti szempontból jelentős előrelépések történtek az elmúlt mintegy száz évben. A kőzetek korának ismerete például új elméletek születését hozta magával. A Föld külső és belső szerkezetének dinamikáját és annak következményeit mégis mind a mai napig nehéz elfogadni, és elhinni a Heliocentrikus világkép valóságát. Mintha a tudományos eredmények igazolása nem lenne elegendő hitrendszerünk változásához.

A Föld külső és belső szerkezete ma is viszonylag gyorsan változó valóság. A földfelszínen a kőzetlemezek állandóan mozognak, s ezt a mozgást a belső szerkezet dinamikus alakulása irányítja. Valaha a Föld felszínén található kőzetlemezek egybefüggő, úgynevezett szuperkontinenst (Pangea) alkottak. Ez az évmilliók során részekre darabolódott, és a kontinensek többé-kevésbé a mai helyükre kerültek. A korszerű képalkotás segítségével ma is összeilleszthető szárazföldek elmozdulását a belső erők dinamikája vezette. De a Föld történetében nem egyszeri jelenség a szuperkontinenssé alakulás. Jelen tudásunk szerint többször is történt ilyen drámai változás, melynek nyomait földfelszíni mozgásokra utaló bizonyítékok őrzik: a valaha egységes szárazföldet egybefüggő óceán vette körül (Panthalassa).

Múlt és jelen folyamatai némiképp előrejelzik a jövő mozgásait. Ezek megértéséhez kevés egy emberöltő. De nem emberi, hanem földtörténeti időben kell gondolkoznunk. A természeti környezet átalakulásai hosszú évszázadok, sőt évmilliók történései. Hegyek, tengerek, síkságok vagy folyók képződése tehát nem emberi léptékű jelenségek. Körülöttünk minden a beláthatatlan múltú és jövőjű földtörténeti idő eredménye. De állandóság ebben a folyamatban nem létezik.

A Föld kiszámíthatatlan működését mi, emberek sokszor rombolóként, tehát riasztóként éljük át. Távolról talán gyönyörködünk a vulkánkitörésekben, csodáljuk annak látványos és hangos megnyilvánulásait, esetleg – évszázadokkal később – meghódítjuk azt a szigetet (például Stromboli), ahol a vulkáni hamu kiváló termőföldet biztosít. (Mi, magyarok se igen gondolunk arra, hogy Tokaj borászata a több mint 10 millió évvel ezelőtti vulkántevékenységnek köszönheti hírnevét.)

Valójában nem ismerjük a vulkánkitörések okait, ezért nem is tudjuk előre jelezni őket. Annyit azért tudunk, hogy a Föld mélyében lévő anyagok megtelítik azt a kamrát, ahonnan később felszínre kerülnek a mélység anyagai. Miért? Mikor és mennyi? Meddig tart? Csupa olyan kérdés, amire nem ismerjük a válaszokat. Hasonló a helyzet a földrengésekkel. Ezekről is csak annyit tudunk, hogy a kőzetlemezek mozgásaiból következnek. Ilyen, hatalmas erők mozgatják a szárazföldeket és óceánokat. És ezek a rengések akár figyelmeztetés nélkül el is pusztíthatják az ember által meghódított területeket.

Ember a Földön

Bármilyen életet csakis a környezethez való alkalmazkodás tesz lehetővé. Emberelődeink például – mintegy 4 millió évvel ezelőtt – egy kedvező klímaváltozás hatására egyenesedtek fel, és kezdtek két lábon járni: szárazabbá vált az éghajlat, és a szavannák jó élőhelyet biztosítottak. Ott nagy előnyt jelentett a két lábon járás mind a veszélyek jelzése, mind a tájékozódás szempontjából. A kedvező klímájú évmilliók során egyre növekedett az emberi agy térfogata, így egyre intelligensebb emberelődök jelentek meg a Földön. Gondolkodás és beszéd, írás és tudomány olyan eredményeket hozott, melyek egyre inkább táplálják illúzióinkat a földi élet határtalanságáról. Pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy emberi élet ugyan nincs Föld nélkül, Föld viszont van ember nélkül.

Izsák Éva


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2022 januárjában, Budapesten | Hovatovább: S. Nagy Katalin párosesszéje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.