::: A Meta-médiumok a képzőművészetben című MET-tárlatról
Az új médiumok nem hidak az ember és a természet között, ők maguk a természet. (McLuhan)
Az új kommunikációs technológiák ma már az élet minden szintjén jelen vannak, és alaposan átrajzolták gondolkodásmódunkat és társadalmi életünket, rendre felülírva a megszokott törvényszerűségeket. A hiperrealitás kapujában állunk, a mesterséges intelligencia révén a halhatatlanság új jegyeivel szembesülhetünk. A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) következetesen képviseli e technológiákat; a Meta-médiumok a képzőművészetben című csoportos kiállítás is a MET művészeinek alkotásaiból válogat.
Horkay István Szól a rádió (videó, 2’ 58”, 2018) című alkotása címében talán rájátszik az LGT régi dalára: A hőskorban már megtanulta minden bemondó: / Tilos rögtönözni, a leírt szöveg felolvasandó! / (Szól a rádió). Horkay mozgóképpel, audiovizualitással kommunikál velünk, szürreális és adekvát módon, a kulturális emlékezetre fókuszál, tárgyias montázzsal. Art decós rádió, fényképezőgép és egyéb eszközök alkatrészeiből hozza létre neodadaista objektjeit.
Kecskés Péter 2015-ben kezdte el azt a videó-triptichont, melynek utolsó része digitális fotókból áll össze (Apeiron, videó, 13’ 50”, 2018). A videóművészet, festészet, fotográfia, installáció határvonalán mozgó alkotások (a létállapot indirekt vizuális manifesztuma, az egyedüli igaz valóság) egyszerre folytatják az experimentális filmes hagyományt, miközben mozgó meditatív objekteknek és a konformizmus kritikájának is tekinthetők.
Ma úgy tűnik, mintha a művészek távolodnának a szakralitástól, Gábor Éva Mária biztosan kivétel. A kereszt metafizikáját, misztériumát, spirituális világát keresi, dolgozza fel Kereszt (2020) című videójában. Péter Ágnes Bauhaus (videó, 3’ 24”, 2019) című filmjének gondolatkörében megjelennek a Bauhaus kezdetének célkitűzései, hagyománya, az egyes művészeti ágak közötti átjárásra, a tiszta szerkezeti rendszerekre, az egyszerűségre, a szerkezeti igényességre és az esztétika magas szintjére való törekvés.
Ruzsa Dénes és Spitzer Fruzsina videóművész alkotópáros Rover (video loop fényobjekt, 2018) című munkája láttán a néző akár holdjárműre, vándorra is asszociálhat felderítőként, de robot és rovar ötvözetét is sugallhatja. Gyenes Zsolt Relay (videó, 2021) című alkotása a médiumok (írás, kép, hang) metamorfózisát tanulmányozza elektronikus, digitális eszközzel.
Herendi Péter Föld-rajz (light-box, 2020) című tablója a Földről készített műholdfelvételek között keresi az emberi tevékenység lenyomatait, ezek fotográfiai megjeleníthetőségére (a látvány mintázata, formai gazdagsága, a vonalak rajzszerűsége) fókuszálva. Krnács Ágota Personal-Enklávéja (grafikai fényinstalláció, 2020) kép a képben, a személyes teret értelmezi, az aurát és az azon belüli testet. Az enklávé olyan terület, melyet teljes egészében egy másik terület vesz körbe. Bálint Bertalan Kalandozások kora című objektje (45 × 45 × 3,5 cm, plexi, led, pc alaplap, 2011) a művész vallomása szerint egyrészt használati tárgy, másrészt az alkotó művészeti, tudományos, kulturális és filozófiai érdeklődésének hordozója, és benne a művészet evolúciójának belső logikája tárgyiasul.
HAász Ágnes Kariatidák (fény-mobil-objekt, transzparens fólia, 2021) című alkotása a görög építészeti formára utalva ezúttal a szó szoros értelmében új színfolt, ez már színes nyomat a fólián, a művész kísérletezési kedvének új állomása. Csízy László Írógéppel 06, részlet (konzol írógép, lámpaernyő, karton, 1980) című alkotása arra az időszakra utal, amikor még lyukszalaggal és írógéppel készítette legelső, pont- és vonalrendszerekre fókuszáló alkotásait. Az általa alapvető fontosságúnak ítélt függvények (sin, exp, rnd) arányaival képezett struktúrákat, a grafikához készített számítások eredményeit aktuális értékük alapján karakterré konvertálta, amely ezután írógéppel nyomtathatóvá vált.
Gábor Enikő Szféra (fotóplasztika, 2016; illetve digitális fotogram, 2016) című munkáit technikai tudatosság és kísérletezés jellemzi. A két alkotás (az analóg és a digitális fotogram) közötti különbözőségekre helyezi a hangsúlyt, azzal, hogy a fotók tárgya azonos, a technikai megvalósításuk viszont eltérő. Gyenes Zsolt Robbanása (digitális print, 2017) hibrid technikával, a fotográfia és a festészet sajátos fúziójával készült.
Péter Ágnes Álló hulláma (print, 2016) a kör és az ellipszis viszonyát, különbségét, a két geometriai alakzat filozófiai jelentését, szimbolikus tartalmát vizsgálja. A barokk építészetben a reneszánsznak a kör és a centralitás mindenhatósága helyébe az ellipszis és a több nézőpontú ábrázolás lépett. Németh „kassa” Gábor Martina (alumínium, elektronika, acél, optika, 2017) című alkotása hulladékanyagból készült, kultikus eredetű és legendás fosszilis anyagokat tartalmaz, amelyek tovább „élénkítik” és fontos tárgyakká alakítják át a művet.
Hibridizációs jelenségeknek vagyunk tanúi a tárlaton, amelyet a dekonstruáló és konstruáló formanyelv, illetve a performatív gyakorlat jellemez. A tér dinamizálása és az idő teresítése, mozgóképi egyidejűségük, a fiktív és valóságos mozzanatok összekapcsolódása az elektrográfia új horizontját nyitja meg, teszi látványosabbá a néző számára.
Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos