SZERKESZTŐI ELŐSZÓ GERGELY TAMÁS ÍZEMLÉKEIM CÍMŰ KÖTETÉHEZ
Uzsonnázó az ízemlékezethez. Tamás azok közé az ízemlékezők közé tartozik, akik mélységében megértették, mit is jelent ez a definíció valójában.
[ o ]Esszéportál
SZERKESZTŐI ELŐSZÓ GERGELY TAMÁS ÍZEMLÉKEIM CÍMŰ KÖTETÉHEZ
Uzsonnázó az ízemlékezethez. Tamás azok közé az ízemlékezők közé tartozik, akik mélységében megértették, mit is jelent ez a definíció valójában.
[ o ]GÁBOS JÓZSEF KÖNYVTÁR CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Gábos József Könyvtára javarészt sorozatokból épül, amelyeket közös ISSN számként összeköthet a szín, például a vörös vagy a zöld; egy polcra delegálhat a szegmentáltság foka, a visszakövethetőség mértéke, az applikálási algoritmus, vagy épp a fehéres-sárgás máz, amely mindent elfedni igyekszik.
[ o ]A MIKLÓSI ANZIX – NÉHÁNY PATINÁS LAP HALMAI ZOLTÁN GYŰJTEMÉNYÉBŐL CÍMŰ KIÁLLÍTÁS ELÉ
A képeslap igenis kordokumentum, tárgyi bizonyíték. Ha semmit sem tudnánk a múlt század első felének Szigetszentmiklósáról, csak azt, ami a Halmai Zoltán által összegyűjtött képeslapokból kirajzolódik, akkor is napokig tudnánk mesélni róla.
[ o ]PETRŐCZI ÉVA KATICÁS KÖTÉNYMESÉK CÍMŰ KÖTETE ELÉ
Petrőczi Éva költőként és esszéistaként egyaránt képes hiteles és átélhető képekben megidézni őseit, valóságos és szellemi felmenőit, gyakran olyan motívumokból építkezve, amelyeket a tágan értelmezett kulinária területéről gyűjt be írásaihoz.
[ o ]MÓZES KATALIN OLDALPÁREGYENSÚLY CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Ez az eleve elrendelt oldalpáregyensúly azonban Mózes Katalint nem különösebben érdekli. Nem tipográfusként tekint a szövegre, még csak nem is olvasóként, hanem vérbeli festőként, akinek minden papír birtokba veendő táj, történettel bíró, de ráfestésért kiáltó hordozó, megmunkálandó mező.
[ o ]A FÖLDKÖZEL CÍMŰ KIÁLLÍTÁS ELÉ
Az én pillanatnyi olvasatomban a Földközel című kiállítás egy leletegyüttes. Három – eltérő térben és időben zajló – művészeti feltárás felszínre hozott leleteit látjuk.
[ o ]LÁNG ESZTER FEHÉR-KÉK ÉNEK CÍMŰ KOLLÁZSKIÁLLÍTÁSA ELÉ
E munkák nem titkolják származásukat, rezonálnak azokkal a festményekkel, kollázsokkal és elektrografikákkal, amelyeknek létüket köszönhetik, valójában mégsem folytatásai, variációi vagy parafrázisai azoknak. Önálló művek…
[ o ]T. HORVÁTH ÉVA KIÁLLÍTÁSA ELÉ
T. Horváth Éva ihletett munkájának köszönhetően a használhatatlanná lett használati tárgyak új értelmet kapnak, az értéktelenből értékes lesz, a tucatáruk egyedivé nemesednek, a penészedés megáll, a hulladékból központi képalkotó elem válik.
[ o ]AZ ARTÉZI GALÉRIA EGYÜTT EGYEDÜL CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Az egymás mellé rendelő írásmód arra viszi a gondolkodást, hogy a két ellentétes pólus egyszerre jár át bennünket: mindenki, aki itt van, egyszerre van együtt és egyedül.
[ o ]LÁNG ESZTER MINTHA NYITOTT AJTÓBÓL CÍMŰ KÖTETÉRŐL
Ez egy személyes kötet. Azt nem mondanám, hogy egyszemélyes, mert minimum kettő, de az események és érzések, amelyek számba vétetnek, nagyon személyesek: Láng Eszterről szólnak.
[ o ]IN MEMORIAM SÓS EVELIN (1945–2021)
Egészen új értelmet nyer a jól ismert imádság: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… Mert egy szelet kenyér itt nem csak az éhet csillapítja, hanem legalább annyira karakteres szín és forma, ami lefényképezhető, s amivel így bármi megtörténhet.
[ o ]ARNÓTI PÉTER JÓ ARCOK A MEDITERRÁNEUMBÓL CÍMŰ FOTÓKIÁLLÍTÁSA ELÉ
Arnóti Péter nem rohan, sőt szándékosan lelassít; leül egy kőpárkányra, falnak vetett háttal felveszi a ritmust, ráhangolódik a helyre és az ott lakókra. És közben figyel, sorsokat keres.
[ o ]::: ÉLETKÉPEK AZ AKCIÓS VÁSÁRLÁS HŐSKORÁBÓL
Kezdetben volt a Nyári Vásár. Ahogy illik, nyáron. Pontosabban nyár végén, de ugye akkoriban ott volt még a vénasszonyok nyara. S az emberek elővették a dunyhából vagy az amúgy is jövet-menet útba eső takarékszövetkezetből a kuporgatott pénzüket, és felutaztak Pestre.
[ o ]A GYÜTT CÍMŰ NAGYMAROSI KIÁLLÍTÁS ELÉ
Veress Tamás világa olyan világ, ahol a dolgok a helyükön vannak. Ahol egyaránt tétje van egy meghúzott vonalnak, a legépelt szónak és a sorvégi törésnek, a felkockázott hagymának és egy sétának a parton.
[ o ]EGY TANDORI-KÉZ-IRAT MARGÓJÁRA
Egy könyv, amelyben olvasni kell a képeket és nézni a szöveget. Vagy képezni az olvasót és szövegelni a nézővel. Egy valódi emberbarát kéz-irat.
[ o ]VALÓS RIPORT EGY KERTFESZTIVÁLRÓL
Vass Tibi – főszerkesztő, költő és házigazda – szelíd kommendálásával irodalom, képzőművészet és színház keveredett itt felszabadultan és minden kimódoltság nélkül a barátság, az egymásra figyelés, a műélvezet, az együtt levés és a nyugodt hátradőlés kiveszőnek tetsző értékeivel.
[ o ]IN MEMORIAM DÉVÉNYI ÁDÁM
Rájövünk, hogy talán utoljára. Hogy talán nincs tovább, hogy ez egy búcsú, egy elköszönés. Ami ma sorra kerülhet még, az belefér, de aztán vége, ennyi volt.
[ o ]TOSZKÁN JEGYZET
Egy valódi firenzei trattoria zárva van. Pontosabban, csak este 7-kor nyit, és nem sokkal később le is húzza a rolót.
[ o ]VASS TIBOR ÚJ KÖTETE ELÉ
A műlovarnők élete kemény. De szép. De inkább kemény. Ők maguk viszont tényleg szépek. Bár kemények is. Mint egy dió. Vagy mint egy Vass-kötet. Nem a fedélről beszélek.
[ o ]