::: Láng Eszter Mintha nyitott ajtóból című kötetéről
Ez egy személyes kötet. Azt nem mondanám, hogy egyszemélyes, mert minimum kettő, de az események és érzések, amelyek számba vétetnek, nagyon személyesek: Láng Eszterről szólnak. Méghozzá konkrét, vagy annak ható élményekkel, konkrét személyekhez fűződő érzelmeket sorolva. Fő fegyverük a hitelesség.
Az olvasó – és a szerző – szempontjából a tét az, érdekli-e az a személyes sors, amelynek bizonyos vonatkozásai a sorok közt kibomlanak. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, egyszer el kell olvasni a könyvet. Ez nem lesz nehéz, mert egyrészt szikár kötetről van szó, másrészt – alcímében is vállaltan – rövid versekről, csábítóan pergő futamokról.
Amit ígérhetek: az első olvasat elég lesz ahhoz, hogy felismerjük, igen, itt egy személyes sorsot látunk, s az érdekel minket. Ha ezt beláttuk, akkor le is mondtunk arról, hogy közvetlenül magunkat vagy a világot akarjuk megérteni belőle, s ezzel megnyílunk a könyv előtt: megszeretjük, és érezni akarjuk. Ismét át akarjuk élni.
Aztán észrevesszük: már másodszorra is olyan ismerős a táj, hogy elkezdünk otthon lenni benne. És nem csak Esztert látjuk már a biztos kézzel felvitt, százszínű pasztellkréta-sorokban – a piros gumicsizmában érkező reggelt meglesve, az anyává érő lányfa-tavaszban, az alvadtvér-színű őszi avarban gázolva, az égen szétgurult esti fényekben állva, vagy épp a kékellő éjszakában –, hanem önmagunkat, a saját sorsunkat is.
Méghozzá olyan okos, szelíd, mégis kontúros, lecsiszoltságukban is rétegzett kompozíciókban, olyan finom – hol szenvedélyes, hol gyermeki, hol bölcs, hol játékos hangú – betűszövetekre felhordva, amilyenekre csak egy festőművész-költő lehet képes. És amelyek mögül mindig kikandikál az átélt idő.
Zsubori Ervin