::: Lakner Zsuzsa kollázskiállítása elé
Korunk egyik kulcsfogalma az App. Vagyis az applikáció. Mindenki használja, akinek van mobilja. És mobilja mindenkinek van. És ha van, akkor zsebben is van. És ott van benne az App is. Vagy eleve, vagy csak le kell tölteni, és akkortól már ott van. Mindig.
Tulajdonképpen ez a foglalkozása: hogy kéznél legyen, mindenféle várt és váratlan fordulatra készen, amit csak hozhat az élet. Fizethetünk vele, mint a katonatiszt, vagy odatalálhatunk, ahol van miért fizetni. Válthatunk vele üzenetet, eurót, életbiztosítást, bejuthatunk harmadosztályú focimeccsre, vagy épp magasabb körökbe. Parkolhatunk, hozathatunk pizzát vagy hűtőszekrényt, behajolhatunk a kormányablakon, betáncolhatunk a tőzsdeparkettre.
Egy koppintás: már meg is nyílt. Még egy koppintás: már el is utalta. Újabb koppintás: már miénk is a turbó hajszárító. Húzás jobbra: tetszik a séród. Húzás balra: na, lehet elhúzni… Kalapp, kabát.
Lakner Zsuzsának is van mobilja. Annyiban mégis más, mint megannyi más, hogy ő nem csak használ, hanem készít is Appot. Vagyis applikál. Mindig.
Voltaképpen ez a foglalkozása. Kollázsművész. Ollója és ragasztója állandóan kéznél, mindenféle várt és váratlan fordulatra készen, amit csak hozhat az élet. És az élet hoz is, mert alighanem imponál neki ez a koncentrált figyelem, ez a felfokozott érdeklődés. És amit hoz, és ami abból arra érdemesnek tetszik, abból előbb-utóbb App lesz. Vagyis applikáció.
Azt, hogy mit és mire applikál, nagyon különböző lehet. A mit a könnyebb eset: bármit. A legfeltűnőbb talán az arc, a szem, a száj. Meg ami még szem-szájnak ingere lehet. Például egy város, vagy csak az emléke. Betűk és szavak, amelyek úgy telnek meg értelemmel, hogy előtte elveszítik jelentésüket. Szobrok, amelyek holt márványba konzerválják a nagyra hivatottak tetteit, és fejek, amelyek mögött csak sejthető a hétköznapi élet, mégis süt belőlük a fájdalom. Ahogy az már a kollázsoknál lenni szokott.
A mire kérdése, hogy tudniillik e felapplikált elmesélhetetlen történetek miféle érzékeny felületen exponálják magukat, már komplikáltabb ügy. A klasszikus fekete karton bármit befogadni képes neutrális végtelenje, vagy a törtfehér lapok alázatos, fakó ragyogása helyett Lakner Zsuzsa legújabb kollázsuniverzumában a csomagolás átszellemítésének lehetünk tanúi.
A csomagolóanyag, a végtelenített hullámkartonsíkok meggörbítéséből formált dobozvilág az ideiglenesség metaforája. Addig van rá szükség, amíg a vágy Appon megrendelt aktuális tárgya megérkezik hozzánk: amíg hazavisszük a hajszárítót a hipermarket melletti csomagautomatából, amíg bevisszük a pizzát a futártól az asztalig, amíg betoljuk a helyére az energiatakarékosság oltárán bemutatott új fridzsidert. Ezzel a csomagolóanyag meg is tette a kötelességét, mehet.
Igen, mehet, esetünkben egyenesen a kollázsművész boncasztalára, a kés alá, hogy ezzel új helyet vívjon ki magának a tárgyi világban: tartalmát elfedő védőburokból tartalmát kiemelő biztos háttéré, stabil alappá nemesedjen. Mindeközben egykor informáló ipari stigmái titokzatos gesztusokká, váratlan ritmusokká, dezinformáló töredékekké konvertálódnak, szakadásai pedig ihletett térfoszlányokká ízesülnek.
És e többrétegű posztcsomagolóanyag-posztamensek, amelyeket színes ragasztószalag-kötelékek fognak össze, új értelmezési térbe transzponálják a rájuk re-applikált kollázstörténeteket, összetéveszthetetlenül összetartozóvá címkézve a képeik közt kavargó kreatív káoszt.
Lakner Zsuzsa Re:Appjai bármilyen operációs rendszeren futtathatók, de nem lehet őket letölteni, oda kell menni személyesen értük. És miközben virtuális világokat mutatnak fel megejtő összetettséggel, nagyon is hétköznapiak és valóságosak. Csomagok, amelyek egyszer csak becsöngetnek az életünkbe, aztán ott maradnak, mintha mindig ott lettek volna, mégis megszokhatatlanok. Létükkel üzenik: bonts ki újra…
Zsubori Ervin