Eszterlánc

::: Párosesszé Eőry Emil Létem keresztje című kiállítása kapcsán I.


Nézem a képeket (Ketten; Alkony), és egy nagyon régi gyermekdal jut eszembe: Lánc, lánc, eszterlánc. Homályba vész az eszterlánc eredete. Egy művész munkája mögött mindig megtaláljuk vagy megtalálhatjuk a nőt, az asszonyt, a múzsát. Ez a kiállítás tisztelgés Eőry hitvese, Eszter előtt is.

„Voltam én is jó fiu, / Istenem, de régen” – írta Kosztolányi Dezső (Lánc, lánc, eszterlánc…, Nyugat, 1913. 1. szám). Boldog békeidők! Eőry Emil kiállítása ötven évet fog át, ötven telet és nyarat, látjuk a megvalósult álmot. Vagy tévednék? Eőry Emil nem álmodozó férfi? A semmiből jött, akaratlanul, anyagba rejtve álmait, vágyait. Szobrász lett, csak úgy. Mint a mesében. Első hallásra, első látásra megtanulta a formázást, a tömeget, az arányokat és az időt. Képei is őrzik szobrai egyszerűségét, konstruktivista, fognám rá, de ez a szó kevés a műfaji besoroláshoz. Konstruktivista is. Geometriás, átlói, háromszögei világot, emberi arcot foglalnak keretbe. Az alkotót. Önportréi humorral oldják a lét fenségét, magasztosságát, a lét tömörségét. Mert szobrai között számos olyat találni, amely balladai tömörséggel ábrázolja az élet, az ember útválasztását, az elágazást, a sosem bejárt utat, a mindig előttünk álló lehetőséget, a magány és a szeretet súlyát, kivételességét. Az élet ajándékát, a szerelmet. Esztert. Még akkor is, ha Zsuzsanna név szerepel a képaláíráson. Sőt Salome.

Eőry Emil: Kín, 1983
Eőry Emil: Önarckép, 1969

Biblikus pillanatok a mában, telve petrarcai harmóniával és boccacciói életörömmel. Nincs itt semmiféle hedonizmus, csak a földi életre tart igényt a művész, és nem jár a fellegekben. Ez művészetének paradigmája, létének keresztje. Az élni akarás, gyermeki fülében a bombázás zajaival. Felfedezi önmagát, hogy egyedi lény. Önmagát formázza, önmagával néz szembe. Szembe mer nézni, mert meg akarja ismerni önmagát. Műveiben jelen van a transzcendencia. Eőry saját ikonját (ideáját) alkotja meg, néhány vonalból, körből, pontból. Redukció ez, a létezés redukálása, annak a pontnak, helyzetnek a megtalálása, amely hozzásegíti, hogy a világ belső törvényeit, hasonlóságát felmutassa.

Eőry Emil: Kettős portré, 1976

Tudja Eőry is, hogy világ nem úgy van felépítve, ahogy műveiben, ebből adódik képeinek belső feszültsége, hogy a vonalak átlátható rendjében ott feszeng, lappang a világ káosza, a megfejthetetlensége, a titokzatossága. Eőry lényeglátása – legyen szó szoborról, képről – egyazon gyökerű: strukturált, rétegezett látásmód. Ahogy a vonalak, körök elrendeződnek, többszörösen összetett jelentéssel bírnak. Világ a világban, ember az emberben. A fókuszpontok kijelölik az értelmezési lehetőségeket, de nem zárják le azokat, hanem nyitva tartják, egyúttal felismeréssel is ajándékozzák meg a nézőt, a megértéssel, az átláthatósággal. A befogadó nézőpont a mű részesévé válik.

Az ábrázolt világ, a világ eszménye nem fikció, saját létében jelenik meg. Saját magán keresztül hitelesíti, teszi láthatóvá. Az Éroszt, a szexuális vágyat, az emberi ösztön hajtóenergiáját. Nincs helye idillnek, helyette valami más van, ahogy Milan Kundera megfogalmazta: A lét elviselhetetlen könnyűsége. A sors elkerülhetetlensége és az egyénre szabott kivételessége és különössége. Az alkotó csapdája, semmi sem egyszerű, ha annak is látszik. A feledés könyörtelen, de ott a mű, amely ellentmond az időnek, az emlékezés hiányosságának.

Alkotásaiban megjelenik a szenvedéstörténet, a kereszthalál, ezzel kijelölve a világ egyik horizontját. Az egyiket. Az elérhetetlent, az ember által fel nem foghatót, be nem teljesültet. Nem sújt le az Isten haragja, Jerikó falai nem dőlnek le a fanfárok hangjára. „Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek. Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat” (Kundera).

Eőry Emil: Ketten, 2019

Nyolcvan év távlat is, a múlt, az idő súlyával, és megismételhetetlenségével. Az idő kegyelmével. Eőryhez kegyes az idő, az idő távlatával alkot és alkothat. Alkot is. Szembenéz az idő és saját arca változásával. Mindezt ironikusan teszi, nem tagadja le a változást, annak könyörtelenségét. Semmi sem örökkévaló és tökéletes. Csak az Isten. De Eőry a mindennapi élet helyzeteiben saját magát keresi, vizsgálja, az érzékiségre, a lelkiségre helyezve a hangsúlyt. Távol áll tőle az aszketizmus, a szerzetesi lét, miközben szembesül ezzel a lehetőséggel. Nála a test nem szakrális jellegű, hanem az élethez kötöttségében kiteljesedő világ, gondolat és érzés (vágy) hordozója, megkerülhetetlen foglalata. Nála „az égi szerelmek” a földön köttetnek, természeti adottságukban kell megismerni és elfogadni. Nem lehet kitérni előle, ha olykor nagyon is szeretnénk nem találkozni vele.

Eőry Emil: Egyszerű dal, 2008

Színvilága hol fekete, hol vérpiros, a fehér és szürke árnyalatok, kontúrok által kijelölt terek és sávok a belső mozdulatlanságot hívják bennem életre, a tisztaságot, a meg nem ítélt ártatlanságot. A kitettséget, a mások általi érintettséget. Eőry univerzalizmusa (evilági birodalma) az értékek megtartásában és felmutatásában jelenik meg. A világ szétesése nála is megmutatkozik, de képeinek holisztikus belső rendje, struktúrája fenntartja – ha szigetként is – a világ helyi rendjét, a rend hiányában a rend utáni vágyat. Saját egzisztenciális létében való megingásában sem hagyja el belső hite, hogy a világ, az ember jobbítható. Folyamatos változást mutatnak a képek, a szobrok.

Ez a kiállítás születésnapi ajándék, a 80 éves alkotónak és az Eőry Emil munkássága iránt érdeklődő látogatóknak is.

Abafáy-Deák Csillag


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2019 júniusában, Eőry Emil Létem keresztje (önportrék 1969–2019) című kiállításának apropóján | Józsefvárosi Galéria, Budapest | 2019. június 7. – 2019. július 8. | Hovatovább: Kölüs Lajos írása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük