Csak úgy a munkákról

CSAK ÚGY… #12

Egy augusztusi napon, 1962-ben a Dózsa György út sarkán felültem arra a villamosra, amely a Váci úton az Egyesült Izzóig döcögött, és elindultam munkát keresni. A Váci út akkor még tele volt gyárakkal és a legtöbb kapun munkafelvételi hirdetésekkel. Segéd- és betanított munkásokat kerestek.

[ o ]

A nők szerint…

AZ ARTÉZI GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA ELÉ

Három iparművész, egy video-elektrográfus és négy festő munkáit láthatjuk a falon, legalábbis műfajuk szerint. Tartalmilag vannak, akiknél hangsúlyosabb az esztétikum, sőt, a dekorativitás, és vannak, akik az egyéni élethelyzetek és a társadalmi lét problémáira reflektálnak nyíltabb vagy burkoltabb módon.

[ o ]

Lehet jobb?

TARNÓZI JAKAB ISTEN, HAZA, CSALÁD-RENDEZÉSÉRŐL

Az üvegkalitkában elénk tett játék, amelyből a szereplők (mintha csak a teraszra mennének ki) gyakran közénk is kilépnek, egyszerre realisztikus és abszurd, tragikus és ironikus. Tele ötletekkel és jó pillanatokkal.

[ o ]

A Föld – hiedelmek, vélekedések

PÁROSESSZÉ A FÖLDRŐL II.

A mai napig a legerőteljesebb hatású földisten – pontosabban istennő – Gaia, aki a kezdetben tátongó ürességből, káoszból létrejövő alvilági Sötétség és Nix, a fekete Éjszaka után lett a világmindenség alapja. Önmagából hozta létre Uranoszt, az Eget, majd megszülte a százkezű Hekatonkeireket, az egyszemű Küklopszokat, a Titánokat, majd a Gigászokat, a kígyólábú óriásokat.

[ o ]

Érzékiség és önanalízis

PÁROSESSZÉ KUCSORA MÁRTA KIÁLLÍTÁSA KAPCSÁN II.

Kucsora alkotásaiban visszatérő elem a lebegés, a gyökértelenség ábrázolása. A sávosan, sáfrányszerűen fölfele tartó, álló, összefogódzó, telepszerűen elrendezett formák az elszabadulást sugallják, a lebegés motívuma egyben világlátás is.

[ o ]

Kozmikus ikrek

BARÁTSÁG ELSŐ LÁTÁSRA

Az első általános iskolai megnyitón egymás mellé keveredtünk, egy padba ültünk és a következő nyolc évet szoros szimbiózisban töltöttük. Lett egy második otthonom, a tanítás után nem haza mentem, hanem Zoliékhoz.

[ o ]

Csak úgy a virágokról

CSAK ÚGY #6

Minden újabb tulipán a közelemben megszólaltatja bennem annak a meleg hangú, jó szagú ápolónőnek az énekét, aki határozottan leemelt a kanizsai gyerekkórház ablakából, magához szorítva ringatott (az anyám soha), és énekelte: „Hej tulipán, tulipán…”

[ o ]