Az önreflexió határai

::: Párosesszé Gaál József kiállítása kapcsán II.


Gaál József legújabb művei szorosan kapcsolódnak a korábbiakhoz. Mondhatnám, hogy önidézetek, legitimáló hivatkozások, amelyek részévé válnak a jelentések azon játékának, melyek az új arcképsorozat végtelen interpretációi előtt nyitják meg az utat.

Nyitott szemet rajzol-fest, ha nem is látszik az írisz, a szemgolyó továbbra is sötét, de látszik, hogy van. Világosodik a képfelület, fény, világosság áramlik be. A szabadság Isten legnagyobb adománya (Dante). Gaál József minden ecsetvonása autentikus, nem hordoz idegenkéz-jegyet. Katonákat is fest, ilyen idők járnak, nem most, korábban is voltak ilyen idők. Milyen célból fest most katonákat? Számít? Festi, és kész. Vagy nem is katonák ők? Reflektál a világra, annak eseményeire. Megelőzi az eseményeket. Nem Mednyánszky követője. (Arady Nóra szerint „Mednyánszkynak a világháború maga kínálta a bűn, a lealjasulás, a kiszolgáltatottság, a szenvedés, a halál témáit, amelyeket korábban konokul bányászott ki a társadalmi élet mélyéről. S ez egyidejű volt a különböző frontvidékek új tájélményével, kialakítva művészetében az emberalak és táj egymást értelmező kompozícióit, amire korábban elvétve akad csak példa, mert vagy a tájra, vagy az emberre koncentrált.” (Magyar művészet 1890–1919, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, Arady Nóra írása.)

Gaál József: Persona Incognita (részlet a sorozatból)

Gaál az emberi arcra koncentrál. Számára ez evidens dolog. Nem a lélek tükrét keresi, nem is a szenvedést, nem sérült arcokat keres és kutat fel, illetve ábrázol. A sérülés, a bélyeg a lélekben van, a testen belül, megtévesztő, hogy az arcok torzultak, ferdék, szögletesek, darabosak. Ezek az emberek ilyenek, ilyennek születtek, generációk óta. Ezek a vonások a sajátjaik, nem golyótűzben szerezték, hanem örökölték. Gaál József családi emlékeihez, rokonok arcához nyúl vissza. Emlékezik és örökít, amíg még és ahogy lehet. Nem a lépcsőfordulóban állnak őseinek képei, nem tudom, hogy így van-e, de úgy vélem, most születnek meg azok a képek, amelyek egy Esterházy vagy más grófi, hercegi családokban a lépcsőfordulóban, külön teremben álltak egykor és talán állnak ma is.

Gaál József: Persona Incognita (részlet a sorozatból)

Szemünkbe néznek, felénk fordulnak az arcok. Nem vágyódnak egy másik világba, nyugalomba, hiszen önmagukban hordozzák azt, a belső békét, mozdulataikba ivódott, arcvonásaikba gyűrődött. Az arcok mögött nincs táj, mint a Mednyánszky-képeken. Gaál József az emberi arcra tette fel életét, a maszkos, az álarcos arcra. Most nem látunk sem álarcot, sem maszkot. Ez új vonás Gaál József művészetében.

Ezek az arcok nem a pillanatot hordozzák, hanem az idő végtelenségét, a test mindenféle uniformáltsága (öltözete), a figura zaklatott élete ellenére. Egyben rokon Mednyánszky arcképeivel: „A sejtelmes belső fények, a kép jobb felén átszűrődő fehér és szürkés árnyaltságú színek apokaliptikussá fokozzák a hatást. Az elnagyoltság itt erősítő hatású: mintha egy láthatatlan vulkántölcsérbe csúszó élőlények várakoznának végső elsodortatásukra.” (Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete, 1914–1918; Gondolat-Idea Tours, Budapest, 1991.)

Gaál József: Persona Incognita (részlet a sorozatból)

Gaál József az arcok filozófiájába vezeti a nézőt, előítéletek nélkül. Visszatérő motívuma az arc kendőzetlenségének megmutatása. Mintha azt mondaná a művész: …ítéljetek, van még ily szörnyű bánat…(Jeremiás könyve).

Kölüs Lajos


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2022 márciusában, Gaál József festőművész Persona Incognita című kiállítása apropóján | Országút Galéria, Budapest | 2022. február 28. – március 23. | Hovatovább: Abafáy-Deák Csillag párosesszéje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.