::: Párosesszé Kucsora Márta kiállítása kapcsán I.
Kucsora Márta búvárkodik, mélybe bukik, levegőt sem vesz, kalandvágyó, nem tudja, hogy mi vár rá, legyőzi a félelmét, bátor és elszánt, mintha életét a tengerfenéken szeretné tölteni. Nem kincseket, nem is a kagylókba rejtett igazgyöngyöket, hanem a létezés titkait keresi. Vonzza a sziklás, a mészköves, barlangos, víz alá rejtett lebegő, szürreális univerzum, a moszatok, planktonok, lágy és kemény korallkertek, medúzák, hínárok, nyüzsgő puhatestűek mozgalmas világa. Hol a hatalmas vízréteg alatt bolyong, hol csak a vízfelszín közelében. Néha úgy érzem, elege van a vízből, szikes talajon jár és a gyökere nincs növények után kutat.
Mindezt csak elképzelem, fikcióként. Lehet, hogy egészen másról van szó, könyvtárakban búvárkodik, tudományos könyveket olvas, laborokba jár, mikroszkóp alatt az anyag kristályszerkezetét vizsgálja és elemzi. Bárhogy is van, vibráló, experimentális és szubtilis képeiben Kucsora az absztrakció új határvidékeit kutatja és fedezi fel. Rendre túllép az emberi tájékozódás, a természet érzékelésének és érzékeltetésének szokásos keretein és hagyományán.
Mintha most jegesedne a felszín, az élőlény-lánc, a sejtkolóniák bokrosodnak, felhősödnek (Cím nélkül 11, 2021, 200 × 300 cm). Alkotásaiban semmi sem véletlen, még ha annak is látjuk. Műveiben nincs centrális tér, amely segítene bennünket eligazodni, mintha iránytű nélkül navigálnánk, kikapcsolva hagynánk tér- és irányérzékelésünket. Mégsem vakon repülünk, az alkotások titkos mágneses mezői, áramló alakzatai, mintázatai, a színek ereje segít bennünket egy ismeretlen világban eligazodni, tájékozódni.
Kedveli a poliptichon formát, a tejfoltos, ködös alapot, a barnás, rozsdás, égő színeket, a mozgalmas, örvénylő, minden irányba mozgó világot (Cím nélkül 30, 2020, 220 × 320 cm). Az Univerzum gömbszerűsége jellemzi alkotásait, se felül, se alul, se lent, se fönt, nincsenek hierarchiák, alárendelődések, nincsenek határok.
Ebben a világban úgy mozoghatunk, mint a fény, hullámszerűen. Ebben a világban lebegünk, lóg a lábunk és a karunk, szabadon. A háttér egynemű, felette fonaltestek, pálcikák bomló, gyökértelen világa, halványzöld, parázsló (rozsda) szín, kanyargó, elvékonyodó festékfonalak, hálószerű felszín, teret is látunk egyes helyeken, mélységet (Cím nélkül 42, 2021, 140 × 360 cm, poliptichon).
Elmondása szerint hígított festékeket és vegyszereket önt, locsol a vászonra, majd szórópisztollyal és a vászon mozgatásával manipulálja a felületet, meglepő formációkat hozva létre. Minden képe megtervezett koreográfia szerint készül, minden alkotás egy performansz (Új Művészet, 2021/12). Így hozza létre kalligrafikus, a végtelenségig tömörítő és egyszerű, matematikai alapon is nyugvó festői nyelvét, a teljességet megidéző szabdalt ürességet, a minden irányba rajzó és hajló vonalak, ívek, fonalak töredezett, harci hegeket is mutató hordozóvilágát. Ez nem emberi gesztusfestészet, mint Hantai, Reigl, Pollock esetében. Inkább nevezném poszthumánnak, ahol a természet áll a középpontban, nem kell hozzá emberi gesztus, hogy életre keljen. Van, és kész, okkal és ok nélkül, az emberen kívül áll, az ember előtt létezett, és az ember után is létezni fog.
Kucsora vásznain felfedezhetjük az anyagi részek és formák ütközéseit, a nyomokat, eltérő színben és struktúrában, bennük és általuk az önmagára ébredő természetet, a magát eltüntető embert, utószerkesztés nélkül. Ott van, ott kell lennie és nem máshol.
A Makláry Fine Arts-ban kisebb méretű, de méretük ellenére is monumentálisnak ható festmények láthatók, frissek, nem zavar, hogy címtelenek. A pillanat feszül a vászonra, hol egy vízfal, vízesés, hol a vízfelszín. Virág- és földszínek. Nem virágot lép a művész, absztrakt képein nincsenek szirmok-virágok (Kaffka Margit), nem köthetők csokorba a színek, mint egy szivárvány esetében. Hullámok hátára kerülünk, minden mozog, láthatatlanul, ide-oda. Nincs a képnek olyan szeglete, amely a nyugalmat sugározná, a biztonságot.
Az egyik kép kékes hátterű, a felületen a burjánzás, a szaporodás, a növekedés jegyeit fedezhetjük fel, az alkotás egyben az egyszerűség és a szépség jelképe is (Cím nélkül 31, 2021, 90 ×140 cm). Dinamika van. A pillanat dinamikája. Változik, és mégsem. Nem helyben járunk, nincs körkörös ismétlődés, ez a sokarcúság teremti meg a természet látszatát, a természethez való lelki kötődést. Nem a valóságot látjuk, nem is a természet valóságát, de annak visszáját sem.
Kucsora is a Fuji-hegy száz nézete (Hokusai) szellemében alkot. Új és újabb nézetekre bukkantunk az alkotásaiban. A képhatárok nyitottak minden irányba, a hullámoknak, mintáknak, formáknak nincs határuk, határtalanok. Műveire is vonatkozik Keserü Katalin megállapítása: …az ornamens megtestesülés, jelenlét és mássá alakulás, működés, ugyanakkor a jelen végtelenítője.
Képein elrejti a teret, a mélységet. Kék alap, vörösen folyó, szélesedő, peremesedő, összezáródó alakzatokat látni, amelyek bozontosan zsugorodnak, növekednek, szaporodnak a felszín alatt (Cím nélkül 32, 2021, 90 × 140 cm, poliptichon).
Kucsora közvetlenül tanulmányozhatta a Pattern and Decoration csoport, illetve mozgalom munkáit az USA-ban. Az alkotásokat a színek kavalkádja, a mintázatok határtalan variációja, az egzotikus, keleti kultúrák ornamentikája és az extrém anyaghasználat jellemezte. Ő is szembe megy a „magas művészettel” is, alkotásait a dekorativitás, a sejtelmes látvány strukturált és színes formája jellemzi. Fém- és fahatású, különböző mintájú és alakú képfelületei – a dinamikus mozgás mellett – mégis nyugalmat árasztanak. Kucsora képeit bármelyik modern polgári világos lakásban el tudom képzelni, a belsőépítészeti harmonikus összhatást növelve, alkotásainak nincs elitista jellegük, egyben kibővítik a művész és a művészeti közönség fogalmát.
Abafáy-Deák Csillag