::: Párosesszé a betlehemi csillag kapcsán – a művészettörténész szemével
Lukács könyvében olvasható: „Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a jele: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Lukács 2,9.14). Az égi üzenetet angyal közvetítette a Betlehem határában nyájukat legeltető pásztoroknak. A legenda másik változata szerint: „Amikor Jézus a júdeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.”
Most és itt a mi számunkra a történet főszereplője az útmutató csillag. A csillag, mely mutatta az utat a Gyermekhez igyekvőknek. Előttük haladt, míg meg nem állt a fölött a hely fölött, ahol az újszülöttet anyja, a fiatal Mária és annak férje, az idős József, az ács őrizték egy istállóban. A csillag előbb kelet felől nyugatnak tartott, majd Jeruzsálemtől déli irányba fordult. Ilyen csillagászati jelenség persze nincs, de mi egy máig nagyhatású metafizikus parabolával és főként annak képzőművészeti megjelenítésével foglalkozunk. Mezopotámiai eredetű az uralkodó eljövetelének csillagjóslással való előrejelzése, ehhez a hagyományhoz kapcsolódik Máté az Újszövetségben és a kora keresztény ábrázolások is, de már a késő római amuletteken és gemmákon is (például a III. századi Priscilla katakomba Rómában, a VII-VIII. századi kódexek illusztrációi, a XIII. századi gyulafehérvári székesegyház külső falán a dombormű).
A világító égitesteket Isten a teremtés negyedik napján alkotta meg együtt a Nappal, a Holddal és az éjszakai égbolttal. A katolikus elgondolás szerint külön előírással határozta meg pályájukat. A természettudósok szerint a csillag saját fénnyel rendelkezik, a bolygó a központi csillagok fényét veri vissza. Villódzó fénypontok, szabálytalan pislákolásukat a földi légkör áramlása hozza létre. Szabad szemmel mozdulatlannak tűnnek, valójában mozognak a térben.
A csillag a legősibb szimbólumok, jelek egyike, számos kultúrában, mitológiában jelentős a szerepe. Szerencsehordozó motívum. Örök ragyogásuk az égbolton ma is mindennapi életünk tartozéka. A karácsonyi csillagként is emlegetett betlehemi csillag valószínűleg a legismertebbek, legnépszerűbbek egyike. Az ókor óta meggyőződés, hogy a csillagok befolyásolják a földi történéseket, az emberi életet.
Már a III. században élt egyiptomi teológus, Órigenész Adamantiosz azt állította, hogy a Máté evangéliumában szereplő útjelző csillag valójában egy üstökös volt. 2018 tavaszán láthattuk az éjszakai égbolton a Halley-üstököst, mely 75-76 évente szabad szemmel is látható (már Krisztus előtt 466-ban észlelték a babilóniaiak és az ókori kínaiak). A Halley-üstökös legkorábbi ábrázolása 1066-ból származik, a 71 méter hosszú bayeux-i kárpiton található. „Hosszú hajú csillagként” emlegetik, és végzetes, rossz előjelnek tekintik. Ezért is kételkedtek teológusok és asztronómusok abban, hogy a Napkeleti bölcseket üstökös vezette volna útjukon. Ugyanakkor teológusok és művészek sokasága hitte az elmúlt kétezer évben, hogy az égi kísérő egy üstökös volt. A pécsi székesegyház altemplomában a nyolcágú csillag úgy néz ki, mint egy üstökös.
A képzőművészek közül sokan kötelezték el magukat az üstökös megjelenítése mellett. Giotto di Bondone Padovában a Scrovegni-kápolnában (megnyitva 1305-ben) 38 képből álló monumentális freskóciklusán Mária és Jézus életét mutatja be. Ezek közé illeszkedik a méltóságteljes Háromkirályok imádása. Az előtérben az anyja ölében ülő, elmélyülten figyelő Gyermek előtt térdel a legidősebb vándor, Gáspár (akit a VI. századtól perzsa mágusnak vélnek) gyengéden érintve a bepólyált kis Jézust. A bal oldalon Menyhért (eredetileg Melchior, héber név, jelentése a fény királya) és a babilóniai Boldizsár (eredetileg Baltazár), és a szolgájuk által féken tartott két teve.
A jelenet erejét – a sorozat más darabjaihoz hasonlóan – nemcsak az évszázadok óta hagyományos bizánci szemlélettel szakító ábrázolásmód, a perspektivikus tér, hanem az arckifejezésekben, gesztusokban, testtartásban megjelenő érzelmek támasztják alá. A háttér sem az előző évszázadokban megszokott megszokott óarany, hanem a kék ég és azon a helyszín bizonyosságát jelző bronzvörös üstökös gömbje és csóvája. A szabad szemmel is fényesnek tűnő üstökös viszonylag ritka, a Nap közelébe érve fejlődik ki kómája és csávája. Giottóé sok további festő számára szolgált mintául, mint ahogy a kis téglakápolna belső 900 négyzetméternyi falfelületen mintegy száz bibliai tárgyú kép kompozíciója is. Giotto a Jézus születése jelenetre is ráfestette az üstököst égi tüneményként.
LEHETETT-E ÜSTÖKÖS?
A Bargello-diptichon 1380 körül készült. A kétszárnyú összecsukható oltárkép bal oldalán az előtérben az idősebb, a középkorú és a fiatal látogató köszönti a Mária ölében ülő gyermek Jézust. Zsúfolt, mozgalmas kép, a háttérben a lovak és a szolgák. Középen fent a nyolcágú csillag, üstökös, melynek hosszú fénycsóvája benyúlik a kép közepébe, megvilágítva az anya és a gyermek arcát. Az ismeretlen mester központi elemként festette meg.
A háromkirályokat avagy a napkeleti bölcseket vezető csillag üstökös mivolta mellett és ellen számos érv, elmélet született az elmúlt kétezer évben. A legnagyobb hatású Johannes Kepler német asztronómusé, aki azt állította, hogy nem lehetett üstökös, hanem a Jupiter, a Szaturnusz és egy szupernóva konjunkciója, kombinációja, amelyhez hasonlót ő is tanulmányozhatott az égbolton 1603-ban, 1604-ben. Feltevését a XX. században megfejtett ékírásos táblák is bizonyítják, ezeken évszázadokra előre jelezték a hasonló együttállásokat (P. Schnabel, 1925). Míg a csillagászok vitatkoztak, a festők szívesen festették az üstököst (mintegy száz ilyen ábrázolást ismerünk).
Kepler óta a mai napig számos csillagász bizonyította, hogy a Jupiter és a Szaturnusz – vagy e kettő és egy szupernóva – együttállása okozta azt az égi látványt, amit a Napkeletről, azaz a Jordántól keletre egészen Mezopotámiáig terjedő területről származó három király vagy bölcs jelnek értelmezett, a világot megújító Jézus megszületésének figyelmeztetőjeként. Ez egy vallásos allegória, mely azt jelenti, hogy Jézus sorsa meg volt írva a csillagokban.
Ma leginkább a ritka bolygóegyüttállást tartják olyan jelnek, mely útnak indította a történet főszereplőit. Ezeknek a számításoknak a következménye, hogy Jézus születésének időpontját Kr. e. 7-re teszik, akkor a Halak csillagképében hónapokig együtt járt a Jupiter és a Szaturnusz, háromszor is nagyon közel kerültek egymáshoz, rendkívül fényes égi jelenséget hozva létre az éjszakai égen. A hetes szám a Bibliában is az együttállást jelenti, a próféták látomásaiban és álmaiban is gyakran szerepel ez a szám. Ráadásul Jézus szülőhelye is hét kilométerre volt Jeruzsálemtől. Egy ősi csillagnaptár jövendölése szerint Kr. e. 7-ben olyan különleges csillagászati események várhatók, amik megváltoztatják az emberi történelem menetét. Az Eufrátesz melletti ősi Szippur csillagvizsgálóból származó kétezer éves ékírásos tábla ugyanezt rögzíti, új korszak kezdetét jövendölik. Az ókori asztrológiában jelentős szerepük van a történetben szereplő égitesteknek. A Jupiter királyi, fejedelmi csillag (amúgy a Naprendszer legnagyobb bolygója, nevét a rómaiak főistenéről kapta). A Szaturnusz a zsidó szombati ünnepnap csillaga. A Halak a születés, a Messiás csillagképe.
Peter Paul Rubens Háromkirályok imádása (1617-1618) című festményén jól látható a két csillag, a Jupiter és a Szaturnusz, és az is, hogy közel vannak egymáshoz az égbolton.
„Láttuk az ő csillagát és eljöttünk, hogy imádjuk őt” – mondják Jeruzsálembe érkezésükkor a napkeleti bölcsek (Máté evangéliuma kizárólag bölcsekként emlegeti őket). A történetben három király, napkeleti bölcs, ritkábban pásztor szerepel, de vannak olyan legendák és falfestmények (főleg a korai időkből), ahol ettől eltérően számuk kettő vagy akár tizenkettő is lehet. Számukat Máté evangéliuma nem említi, de a három ajándékból (arany, tömjén, mirha) már a III. század, Originész ókeresztény egyházatya óta arra következtettek, hogy a napkeleti bölcsek – babilóniai csillagászok, perzsa papok, kaldeus csillagjósok, mágusok – hárman lehettek. Egy Párizsban őrzött VII-VIII. századi kódex név szerint említi mindhármukat. A legrégebbi ismert ábrázolásuk a II. században készült, a római Santa Priscilla katakomba Capella Grecójában található. Egy Severa nevű nő sírfelirata mellett van a jelenet egyszerű vonalakkal ábrázolva. Mária a gyermekkel a jobb oldalon ül, később ez megváltozik, átkerülnek a bal oldalra. Fölöttük a hatágú csillag.
A hármas szám utalhat a keresztény hitre (az egy Isten megtestesülése az Atyában, a Fiúban – Jézus – és a Szentlélekben), de utalhat a három ismert földrészre (Európa, Ázsia, Afrika) is. Akik úgy tartják, hogy nem hárman, hanem tizenketten voltak (például az örmények és a szír-arámiak), azok szerint ajándékaik gyógynövények voltak, kultikus célokra. A görögkeleti egyház verziója szerint is tizenketten voltak. Ugyanakkor a nyugati ábrázolásokon, így például már a IV. századi római szarkofágok domborművein is hárman, és a gyermek felett rendszerint öt- vagy hatágú csillag. Az egyik közismert dinamikus kompozíción Mária mintha római parasztasszony volna, a három ajándékvivő tógás, sietősen haladó fiatalember. Az első felmutat a körbe zárt erőteljes csillagra.
A VI–VII. századi ravennai Sant’Apollinare Nuovo ókeresztény bazilika mozaikján is hármójukat vezeti a kisdedhez a nyolcágú nagy, arany, fénylő csillag. Három különböző életkorú férfi díszes ruhában, frig sapkában igyekszik célja felé, mögöttük pálmafák, az előtérben liliomok, Mária attribútumai. Felettük nagy fekete betűkkel jól olvasható a nevük. A boltívek felett az egyik oldalon látható színes, látványos jelenet mellett a négy főangyal által körülvett gyermek, anyja ölében. Számos keresztény múzeumban őriznek korakeresztény ikonokat, mindegyiken hárman vannak a gyermek előtt hódolók, és felettük fénylik az őket vezető nyolcágú csillag.
NEM MINDENNAPI LÁTVÁNY
Az 1260 és 1267 közt íródott latin nyelvű Legenda Aurea, a keresztény szentek élettörténete azt állítja, hogy a háromkirályokat vezető csillagban látható volt a kis Jézus kereszttel, fején töviskoronával. A Jacopo da Voragine által összeállított legendagyűjteménynek rendkívül erős, meghatározó szerepe volt a művészettörténetben. A németalföldi Rogier van der Weyden 1455-ben festett Háromkirályok oltárán a ragyogó csillagban valóban a gyermek Jézus látható, az élettörténetéhez szorosan kapcsolódó kereszttel.
A triptichon jobb oldali tábláján térdel a három különböző korú vándor, megdöbbenve és áhítattal néznek fölfelé a nem mindennapi látványra, a felhők közül előbukkanó narancs gömbben ülő gyermekre. A leggyakrabban azonban egyetlen nyolcágú aranyszínű csillag fénylik a freskóban, domborműveken, ikonokon (például a Santiago de Compostella XII. századi Háromkirályok imádása domborművön, egy VI. század közepén készült bizánci elefántcsont domborművön, a 820 körül keletkezett karoling Stuttgarter Psalter miniatúráján, a 980 körüli Egbert kódex miniatúráján és így tovább).
A reneszánsz idején különösen népszerűvé vált a történet, főképpen azután, hogy Firenzében 1428-ban elrendelték a három királyok ünnepét. Néhány festő, akik a XV. század végén megfestették a jelenetet: Gerard David, Hieronymus Bosch, Dürer, Grünewald, Filippo Lippi, Botticelli, Leonardo. Vannak, akik többször is megfestették, például a barokk Veronese háromszor is. A XVI. századi görög ikonokon az eredeti egyszerűbb kompozíció őrződött meg, kevés szereplővel. A reneszánsz és barokk háromkirály-képek sok szereplősek, elmesélik a történet részleteit. Gyakran lemarad viszont a csillag, ami a XVI–XVIII. századi ikonokon fényesen ragyog felül a kép záróvonalánál. A napkeleti bölcseknek vagy háromkirályoknak az ábrázolása sokat változott az évszázadok folyamán a perzsa öltözetű bölcsektől, csillagjósoktól a középkori nyugati uralkodóig, feudális királyokig.
A KENYÉR HÁZA
Betlehemi csillagnak is nevezik a gyermekhez vezető utat mutató fénygömböt, ami – mint a fentiekben szó volt erről – lehetett egy valódi csillag (a „csillag előttük ment” Máté szerint), tűzgömb (középkori források szerint), üstökös (a betlehemicsillag-ábrázolások közel egyharmada mutatja ilyennek), nóva, szupernóva (ritka égi jelenség, úgynevezett „vendégcsillag”), bolygófedés, bolygóegyüttállás (a planéták szorosan megközelítik egymást, mint például Kr. e. 7-ben december 10-én a Jupiter és a Szaturnusz).
A történet szerint a három férfiú Betlehembe igyekezett, Dávid városába (Dávid ezer évvel korábban ott született, és ott avatták királlyá). Jeruzsálemtől délre fekvő helység, neve jelentése: a „kenyér háza”. Egy 2700 éves pecséten olvasható a legrégebbi Betlehem felirat. Sokszor szerepel a bibliai történetekben. Lukács szerint az Augustus császár által elrendelt összeírás szerint a Názáretben élő Mária és József kénytelen volt Betlehembe menni, mert az József szülővárosa. Ott született meg Jézus az ősi prófétai jövendölésnek megfelelően. A mezőn legeltető pásztorok az első tanúi az angyalok híradásának, a Megváltó megszületésének. A Jézus születését megörökítő festményeken gyakran festik meg a jó pásztorokat a gyermek közelében (M. S. mester: Jézus születése, 1506;) és az is előfordult, hogy a pásztorokat és a háromkirályokat is megörökítették (Botticelli: Jézus misztikus születése, 1501; Filippino Lippi: A háromkirályok imádása). A legkorábbi ábrázolásokon – keresztények kőkoporsóinak faragványain – Mária még nem is szerepelt, csak a szorosan bepólyált gyermek néhány pásztorral és egy ökörrel, egy szamárral.
Heródes, a hatalmát féltő helyi, júdeai nem zsidó származású király Kr. e. 4-ben halt meg, így csak előtte rendelhette el az iszonyatos betlehemi gyermekgyilkosságokat. Ez a tény ugyanazt erősíti, amit a csillagászok a Jupiter és a Szaturnusz lehetséges együttállásaiból számítottak ki: Jézus Kr. e. 7-ben születhetett.
A napkeleti bölcseket, háromkirályokat az apokrif történetek szerint Tamás, Jézus tanítványa keresztelte meg, vértanúként haltak meg Örményországban, i. sz. 54-ben vagy 55-ben. Csontvázukat Konstantinápolyban temették el a Hagia Sophia bazilikában. Ereklyéiket Nagy Konstantinos anyja, Ilona találta meg, és az általuk 327-ben Betlehemben épített Születés templomban helyezték el azokat. 1164-ben Milánón át a kölni dómba kerültek, ahol a Peterskirchében helyezték örök nyugalomra I. Frigyes császár kívánságára. Ma is ott vannak egy díszes, monumentális, nyitott ereklyetartóban, melyet Kölnben készítettek, Verduni Nikolaus műhelyében, 1181 és 1220 között. IV. Ottó császár aranyat, antik gemmákat és kámeákat ajándékozott a díszítésre, valamint három ékköves arany koronát, melyek ma is láthatók a háromkirályok koponyáin. A 153 centiméter magas, bazilika formájú ereklyetartó egyik hosszanti oldalán a 12 apostol, a másik oldalon 12 próféta aranyozott reliefje. A háromkirályok a fő homlokzati oldal alsó sávjában láthatók. Furcsa módon, útleírásaiban Marco Polo is megemlékezik a napkeleti bölcsekről, azt állítva, hogy az 1270-es években meglátogatta a sírjukat Teheránban.
Ma a római katolikusok és néhány protestáns felekezet is január 6-án, Vízkereszt napján ünnepli a háromkirályokat. Az ortodox keresztények naptáruktól függően december 25-én vagy január 7-én ünneplik Jézus születését és a háromkirályokat. Érdemes megjegyezni, hogy a kínai keresztények szerint a napkeleti bölcsek Kínából érkeztek Betlehembe, a Han-dinasztia vezető csillagásza, Liu Sang irányításával, és természetesen a „királyi csillagnak” nevezett égitest útmutatásával.
ŐRTILOSI MISZTÉRIUMJÁTÉK
A betlehemi játékok, betlehemezés mai napig őrzi a Jézus születése és az őt köszöntő háromkirályok és pásztorok emlékét. Ezek persze nem olyan látványos felvonulások, mint amilyeneket Firenzében rendeztek a Mediciek részvételével, vagy Párizsban a német-római császárok és francia királyok jelenlétében, és amelyekről a késő gótikus kódexekben az illusztrációk beszámoltak. (Jan Fouquet VII. Károly francia király behódolása című művén a bal sarokban fent üstökösként vakító csillag, a Szent Család felett jobbra az álló jelző csillag ragyogása.) Ma is népszerű ez a karácsonyi paraszti misztériumjáték. Az ötvenes évek elején kisgyerekként Őrtiloson többször is tanúja, részese lehettem. Megmaradtak bennem a házilag készített kedves őrangyalok és a jászol feletti amorf alakú fénylő csillagok. Nem az élő, sok szereplős betlehemi játékok nyűgöztek le, hanem – máig – a megépített jászol, a szent család, az állatok és a színes, gyakran üstökösként megjelenített csillag.
Az első betlehemet Szent Ferenc állíttatta egy barlangban 1233-ban, az itáliai Greccióban. Azóta vált szokássá a betlehemállítás templomokban és köztereken (ez utóbbin először Nagykanizsán láttam, és kedveltem meg a történet szereplőit gyerekkoromban). Felnőttként több közép-európai ferences templomban (például Ljubljana, Rozsnyó, Kolozsvár, Pozsony és a számomra különösen kedves soproni koragótikus ferences templom 1270 körülből, illetve a nyírbátori református gótikus csarnoktemplom 1480-ból) nyűgöztek le a szentestére felállított különösen szép, érzelmekkel teli betlehemek, rajtuk az útjelző csillagok. Kétszer is megnéztem a pécsi ferences templom életnagyságú figuráit, melyeket ferences szerzetesek faragtak több száz éve. Közöttük számomra a legkedvesebb a háromkirályok egyike, aki elefánton érkezik a szentélybe (a ferences betlehemes elefánt vízkeresztre a budai Margit körúti barokk templomba is megérkezik). Végül: gyerekkori ritka boldog együttlétek, mikor anyám a három testvérem segítségével elkészítette a mézeskalács betlehemi jászolt, a tevéken érkező háromkirályokkal. Én formázhattam meg a nyolcágú csillagot, és kenhettem vakító fehérre cukormázzal.
A karácsonyfák tetejére helyezett arany vagy ezüst csillag Isten fiának a jelképe, és megidézi azt a csillagot, amely megállt Betlehemben, hogy megmutassa a gyermek születésének helyszínét.
S. Nagy Katalin
[…] Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma Készült 2019 decemberében, Budapesten | Hovatovább: S. Nagy Katalin párosesszéje […]