::: Németh Dénes Cryene Donovan című dokumentumfilmjéről
Valljuk be, ha valaki mentálisan zavart, vagy ami még rosszabb, pszichiátriai kezelést kap, mert beteg, attól az embertől sok egészséges ember fél. Németh Dénes azonban oly természetességgel készített egy portré-dokumentumfilmet Heniről az intaházi pszichiátriai rehabilitációs intézetben, hogy észre sem vesszük, hol készült a film.
Tanai Henriett, vagyis Heni, szépséges fiatal nő, aki az intézetben gyógyul, dolgozik, eteti a macskákat, az intézet ünnepségein maga által szerzett dalokat játszik és énekel, fantasztikusan rajzol, egyszóval tehetséges. A film címe a portréfilm főszereplőjének másik neve, Cryene Donovan, amit ő adott magának.
A háttérben a többi gyógyulófélben levő beteg, illetve a szakember, akivel rendszeresen beszélget. Az intézet nyitott, bárki bármikor kimehet. Heni a filmrendező testvérének köszönhetően még egy tetoválást is tud csináltatni magának, egyszóval semmi különös, van egy fiatal, mentálisan beteg hölgy, aki nagyon várja a gyógyulását, mert ápolónő szeretne lenni, ahhoz tanulnia kell, másokon szeretne segíteni, és reméli, hogy ez az álma megvalósul.
Mitől érezzük mégis azt, hogy valami rendkívülit látunk? Az egyik ok valószínűleg Németh Dénes személyisége, aki nem interjúalanyként beszélget Henivel, hanem szeretettel, megértéssel, és olyan mértékű toleranciával, ami – mint azt a filmből megtudjuk – veszélybe sodorja a film elkészítését is.
Heni nem panaszkodik, de a tekintetében ott a magányosság, a szeretetlenség, szülei fájó hiánya, a makacsul visszatérő megkettőződött személyisége, s ennek kínjai. Sokszor fordul maga ellen, de szerencsére nem végzetes következményekkel. Lerajzolja és elénekli mindazt, ami bántja, s közben a film megörökíti, ahogy esetlen-bátortalan lányból szépséges nővé érik.
Mi, nézők csak sejtjük, hogy Heni micsoda terhekkel került ki bántalmazó apja környezetéből, de ő nem haragszik, még gyertyát is gyújt a sírján, benne nincs bosszú, legfeljebb tehetetlenség mindazzal szemben, ami vele történt. Rajzai megdöbbentő belső világról árulkodnak, a korábban tűrt kegyetlenségekről, amik őt érték. Mindennapjaiban rengeteg holtpontot is végigkísér Németh kamerája, s kényszerű szünetet is kell tartania, amikor Heni állapota rosszabbodik. Aztán jobban lesz, s még arról is tudnak beszélgetni, mi történt vele korábban, miért haragudott meg Dénesre, ami miatt még a forgatást is abba kellett egy időre hagyni.
A mentális betegségben szenvedők furcsa, de semmiképp sem érthetetlen világa, fél évszázaddal Benedek István Aranyketrec című könyvének megjelenése után, most ebben a dokumentumfilmben elevenedik meg, s talán segít néhány embernek abban is, hogy félelem nélkül gondoljon mindazokra, akik itt, az intaházai intézményben gyógyulnak meg. Megrendítően szép film Németh Dénes alkotása, előítéletek, stigmák és félelem nélküli szemléletről tanúskodik.
Van happy end is, hiszen megvalósult Tanai Henriett álma, tanul és dolgozik, azaz ápolónő lesz. A film, amelyet jövő januárban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) programjában is műsorra kerül, 2019 októberében az Eurázsiai Nemzetközi Filmfesztíválon és a 64. Országos Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját. Németh Dénes az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének Filmtudományi tanszékén végzett, ez volt a diplomamunkája. Rendezője, operatőre, vágója egymaga volt a filmnek.
Ferber Katalin