::: Nomen est omen #2
A „nomen est omen” (nevében a végzete, a név előjel) sorozat első írásában Alexandriai Katalinról, az okos, bátor, művelt, filozófusokkal és pogányokkal vitatkozó keresztény vértanúról mutattam be festményeket. Már a 6. században megszülettek kerékbetöréséről, lefejezéséről, az égbe menekítéséről a legendák. Évszázadokon át nagyon népszerű volt, az egyetemek, diákok, könyvtárak, nyomdászok védőszentje. Talán a legszebb az, ahogy Rómában a San Clemente bazilikában látható freskókon, melyeket a firenzei festők, Masolini és Masaccio készítettek a 15. században. Kisgyerekkorom óta kedveltem a keresztnevemet, annál is inkább, mert apai (Aracsi Katalin) és anyai (Schlesinger Katalin) nagyanyámat, illetve apám egyetlen testvérét (Nagy Katalin) is így hívták.
A „nomen est omen” sorozatnak Szent József bemutatásával kell folytatódnia, mert apai nagyapámat (Nagy József) és anyai nagyapámat (Joseph Rosenheim), valamint az apámat (Nagy József) és az öcsémet (Nagy József) is így hívták.
A kanizsai alsóvárosi plébánia
Anyám hívő kereszténnyé vált első házasságkötésében (a 13. gyereknek született egy askenázi német és egy szefárd balkáni ortodox zsidó családban). A háború után elvált, katolikus magyar és horvát származású paraszt apámmal nem köthetett egyházi esküvőt („bűnben élek” – zokogta sokszor). Minden vasárnap és ünnepnap részt vett szentmisén a húgommal a kanizsai alsóvárosi Szent József plébánián, gyónt, áldozott, igyekezett a hite szerinti életvitelt folytatni. Legtöbbször csak néhány pofon kíséretében mentem velük, mígnem Róthné, a gazdag polgárasszony, aki 4–5 éves koromtól vendégül látott, foglalkozott velem, képes albumokat mutatott és egyszer csak panaszaim hallatán elvitt a templomba, hogy együtt nézzük meg a freskókat, az oltárképet, a szobrokat. Talán akkor és ott indult el valami, ami aztán 24 éves koromtól az életem szerves tartozéka lett. Már 1971-ben, első római utamon gyakran idéződött fel bennem a kisebb barokk templomokban a kanizsai Szent József templom.
A templomot 1714-ben építették ferences rendiek a kolostorral együtt, a kanizsai vár köveiből. A főoltárt és a szószéket gróf Batthyány Lajos készíttette. Az épület egyszerű külseje gyerekként is tetszett, a későbarokk templombelső kevésbé. Anyám Szent József, a család férfitagjainak védőszentje miatt járt ide és nem a felsővárosi Jézus Szíve templomba, ami pedig közelebb volt a családi házhoz, amiben éltünk. Főként tüdőasztmás öcsémért imádkozott (aki mindössze 17 évet élt), és apánkért (aki 16 évvel volt idősebb nála, 71 évesen halt meg prosztatarákban). A Szent Családot ábrázoló kép előtt hosszan térdelt, a középen álló, építőmesterként ábrázolt szenttől, Jézus nevelőapjától kérve segítséget fia gyógyulásához.
Amikor 52 évesen, 1996-ban váratlanul visszatértem Nagykanizsára, melyet három évre tervezett munka színhelyéül választottam, első dolgom volt a régi kosaras piac felkeresése, majd a Szent József templom újbóli felfedezése. A legmegdöbbentőbb a szószék párkányán a négy római egyházatya felismerése, közöttük Jeromosé, akiről több esszét is írtam (Liget, 1994; Arnolfini Szalon Esszéportál stb.) anélkül, hogy eszembe jutott volna, hogy Kanizsáról ismerem őt. Évtizedekig gyűjtöttem Jeromos-ábrázolásokat, minden múzeumban megnéztem, és természetesen nem tudtam, hogy Jeromos – a Bibliát latinra fordító könyvgyűjtő, kolostoralapító, az első európai természettudós – iránti vonzódásom is Kanizsán alapozódott meg, az alsóvárosi templomban.
52 évesen láttam újra Caspar Franz Sambach 1747-ben festett főoltárát. 11 évesen búcsúztam el tőle, és megdöbbentő módon megőrizte az emlékezetem. A Sziléziából származó festő Bécsben lett professzor, a Képzőművészeti Akadémián. Kedveltem lágy, oldott formáit, világos, higgadt színeit, felkeltette érdeklődésemet a Szent Család-oltárképek és főkénét Szent József, a tisztességes nevelőapa, az asztalosműhelyében a gyermek Jézust kétkezi munkára tanító iránt.
Igaz ember
A Máté és a Lukács evangéliumokból ismerhetjük meg a Dávid nemzetségéből származó, Názáretben élő zsidó ácsot, a fiatal Józsefet, akinek jegyese, Mária ugyancsak Dávid házából származott. József kétségek között hánykolódott, amikor megtudta, hogy érintetlen, szűz jegyese terhes. Nem véletlen, hogy az Angyal, Isten küldötte, éjszaka álmában látogatta meg őt az üzenettel. A korabeli emberek számára a sötét éjszaka a kísértések, a sötét, gonosz erők, a káosz időszaka. Az ókorban élők nagy jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak. József megértette és elfogadta az angyal közvetítését, nem küldte el Máriát, feleségül vette és vállalta az apai szerepet a gyermek mellett, akit ő nevezett el Jézusnak. Elfogadta és egész életében követte a szolgálatot, Jézus földi útjának egyengetését. Előkészítette a szállást, ahol Jézus megszülethetett, sietve menekítette családját Egyiptomba Heródes gyilkos haragja elől, majd hazavitte őket. Mint Jézus védelmezője vált a hivatások (ács, asztalos, favágó, kézművesek) védelmezőjévé. „Igaz ember”, írja róla Máté.
A számos festmény, grafika közül, amely az angyal hírt hozó látogatását örökíti meg, talán a legszebb Rembrandt 1650 körül készült olajfestménye, mely a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható: Szent József álma ( 105 x 83 cm, Régi Képtár; előképe tollrajz, mely Berlinben a Kupferstichkabinetben található). A rendkívül értékes képet Pulszky Károly múzeumigazgató fedezte fel Párizsban, és a Budapesti Hírlap azonnal hírt adott a megrendítő műről (1885). A fáradt József álmában is összekulcsolja kezét, mintha Istenéhez fohászkodna. A fénnyel telített angyal mutatóujja, amivel az üzenetet közvetíti, a Sixtus-kápolnában látható teremtő érintést idézi, ahogy Isten életet, sorsot, jövőt ad Ádámnak. József az angyal által megjelöltetik és végigviszi a feladatot, amelyre kiválasztódott: a gyermek, a Megváltó biztonságos felnevelését.
József ábrázolása leginkább az apokrif írásokra támaszkodik (például Kölni dóm 14. századi főoltára), a 15–16. században terjedt el a Mária élete sorozatokban (Dürer, Raffaello). A Szépművészeti Múzeum kiemelkedő jelentőségű festményén József a földön kuporogva alszik, Máriával és a köpönyege alatt a gyermek Jézussal együtt. Mindhárman földi halandók egy nagyon egyszerű környezetben. Az angyal fehér inge fénnyel telített. Mutatóujjával érinti a férfi vállát, hogy átadhassa az isteni feladatra történő kijelölést. Az angyal fényforrásként sugárzik, Rembrandt hitének megjelenítéseként.
A fényviszonyok miatt különösen érdekes kompozíció Georges de La Tour Szent József álma című munkája. A 17. század közepén és főként a Németalföldön különösen népszerű volt a téma. Mondhatni, számos barokk templomban sugallta a hit erejét, a felelősségvállalás fontosságát, a család jelentőségét egy gyermek életében (Philippe de Champaigne, 1636; Gaetano Gandolfi, 1790; Agostino Ciampelli, nincs keltezve).
A menekítő
A második figyelmeztetés is álomban érkezett. Az angyal felszólította Józsefet, hogy haladéktalanul menekítse Máriát és a gyermek Jézust Egyiptomba Heródes római helytartó, Júdea uralkodójának szörnyű gaztette, kegyetlen bosszúja elől. Máté evangéliuma mellett (Biblia) arab, kopt és örmény iratok is őrzik a gyermekgyilkosságok megtörténtét. („Falhoz verik itt is amott is a pötty csecsemőket” – írja Radnóti a Nyolcadik eclogában 1944-ben, munkaszolgálatosként. A bűn ismétlődik újra meg újra.)
A bűnök bocsánatáért bízta meg az 1300-as évek elején Enrico Scrovegni padovai pénzkölcsönző Giottót a kápolnában látható freskó elkészítésével. Apja uzsorás volt, de a várostervező Giotto is elkövette a telekspekuláció bűnét. 40 jelenetet festett Jézus életéből (1978-ban láttam először, azóta vallom, hogy ez a kiemelkedő, korszakalkotó műegyüttes a modern európai festészet kezdete).
Albrecht Dürer az 1500-as évek első évtizedében készített nagy hatású metszeteket Menekülés Egyiptomba, a Szent Család élete Egyiptomban, Pihenő a menekülés közben, a Szent Család címmel. Id. Lucas Cranach 1520 körül festett temperával fatáblákat.
A téma közkedveltté vált a 18. század közepén a bajor festett üvegképeken és a magyar folklór népi ábrázolásain is. A Menekülés Egyiptomba történet a szülői szeretet, gondoskodás, a gyermekközpontúság megtestesítője. József halad elől, mögötte a derűs, békés szamár hátán ül az aggódó Mária, magához ölelve a figyelő gyermeket. A családfő elől haladva is hátranéz, a rábízottakra tekintve. Felette az őket kísérő, az utat mutató angyal. A téma nagyon népszerűvé vált a festészetben (Caracci, Caravaggio, Tiziano, Greco, Rembrandt, még a 20. században is: Ferenczy Noémi textilje, Gabriel Chabral freskója, Molnár C. Pál festménye), gyakran köznapi jelenetként, köznapi szereplőként ábrázolva a bibliai történetben szereplőket.
„A család a legfontosabb”
A katolikus, ortodox és anglikán egyházakban szentként tisztelt Józsefet Lukács többször nevezi evangéliumában Jézus atyjának. Az egyházi naptárak szerint a 10. század óta március 19-e Szent József születésnapja. Kanizsán gyerekkoromban kiemelkedő családi ünnep volt. Olykor még apai nagyapám is eljött Gyékényesről, és az apai nagyanyám József nevű öccse is. Kötelező misehallgatás az alsóvárosi Szent József templomban, ünnepi sütés-főzés és cigányzenés éneklés előtt megemlékezés József példamutató helytállásáról, emberi nagyságáról és üdvtörténeti szerepéről.
1956-ban – 12 éves voltam – a Terézvárosi templomban történő bérmálkozásunkkor egy imakönyvet kaptam emlékül, benne egy szent család reprodukcióval. Kanizsai, gyermektelen, varrónő bérma keresztanyám azt írta rá: „a család a legfontosabb”. Nem akarok családot, mondtam neki dacosan. Aztán három évtized múltán ráírtam: „de gyereket igen”. Nem sokkal később megszületett az első, örökre örökbe fogadott unokám, Tomi (már kétéves dédunokám is van ő általa, és 80. születésnapomkor születik a lány dédunokám).
Greco Szent Családja
Az első szent család festmény, ami lenyűgözött, El Greco műve (1610–1620 körül) a Szépművészeti Múzeumban. Nagyon későn fedeztem fel a múzeumot, annak ellenére, hogy Kanizsáról 1955 januárjában Budapestre költözve a Benczúr utcában laktunk. Előbb voltam kortárs műtermekben (Dombrovszky Tuta, Illés Árpád, Anna Margit) és előbb rendeztem kortárs kiállításokat (Ország Lili, Karátson Gábor, Kováts Albert). Tanultam ugyan a gimnáziumban egy év művészettörténetet, de érdektelen, unalmas volt számomra. A változást az Ermitázs indította el 1967-ben (mindenekelőtt Rembrandttól A tékozló fiú megtérése).
A legelső látogatáskor földbe gyökereztem a krétai-spanyol festő olajfestménye előtt, és azóta is megszámlálhatatlanul sokszor néztem hosszasan Greco Szent Családján Anna, Mária, József és a csecsemő együttlétét. Nemcsak a gyermeket szoptató Mária fiatal, hanem szokatlan módon a csecsemő meztelen talpát tartó apa is. Az ég baljós ugyan, de a kézfejek ereje, az érintések, a tekintetek arról szólnak, ami egy egész életre biztosítja a családi háttér biztonságát a szerencséseknek, akiknek ezt is nyújtja a családja. (Grecónak is volt egy fia Toledóban.) Ez a család, amelyben Máté, Lukács és a kopt, arab hagyományok szerint Jézus élete első 12 évét töltötte (akkor kezdett tanítani), mintakép, a keresztény családi élet modellje (az első hasonló csoportkép valószínű Lorenzettié a 13. századból). A késő középkortól kezdve kedvelt téma Jézus názáreti és egyiptomi környezete.
A kedvencemen például Mária az ágyban karjában tartja a csecsemőt, hátul az istálló jámbor állatai, az előtérben pedig József hasal, egy kis tüzet próbál életre kelteni. A 18. század végétől a Szent Család képi ábrázolása a kispolgári családok számára sugallta a példamutatást, a jó, gondoskodó apa és anya szerepet.
A munkások védőszentje
A katolikus hagyomány szerint József a munkások védőszentje. Foglalkozását tekintve ács, műhelyében tanította a mesterségre a gyermek Jézust. Az ácsok, asztalosok, favágók, kőművesek patrónusa. A kézzel végzett munka az evangéliumokban is rendkívül megbecsült. Ferenc pápa, több elődjéhez hasonlóan, apostoli levelében emeli ki József, a dolgozó apa példamutató műhelyének fontosságát, annak szerepét Jézus életében – abban, ahogy megtanította dolgozni és megbecsülni a munka személyiségformáló hatását.
Az első szociális enciklika óta (XIII. Leó Refum Novarum) számos műalkotás, vers, festmény örökíti meg a munka meghatározó mivoltát az emberi életben és a családok értékrendszerében. A 19. században a preraffaeliták kedvelték a témát: Jézus a munka közben ábrázolt József környezetében. Számos 20. századi vagy a barokk eredetit felújító magyar templomban is láthatók festmények, amelyek megörökítik, ahogy József tanítja a fűrész, a gyalu vagy más eszközök használatára a Megváltó szerepre kiválasztott gyermeket (például a belvárosi templom Munkás Szent József festménye; Kisvárdán a Szent László Gimnáziumban egy freskón látható, ahogy Mária, az Anya figyeli fia és férje kétkezi munkáját). II. János Pál pápa fogalmazta meg: „József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához.”
XII. Piusz pápa 1955. május 1-ét – amely a 19. század vége óta a nemzetközi munkásmozgalom kiharcolta munka ünnepe – Szent József, a munkás liturgikus emléknapjává tette. Számos magyar templomban láthatók e témához kapcsolódó festmények (Gödöllő, Vác, Erdély, Felvidék stb.). Számomra is meghatározó volt az ács Szent József (urasági kocsis, paraszt, szőlész, ló-tartó, gyékénykosarakat szövő nagyapám mintaképe): kristálycsiszoló a tanult szakmám, és ez nagy derültséget keltett az akadémiai doktorim védésekor, amikor az önéletrajzom felolvasásakor nem az szerepelt a szakmája kérdésnél, hogy középiskolai magyartanár, népművelő, művészettörténész, szociológus, hanem az, hogy kristálycsiszoló szakmunkás.
Főszereplővé vált
Hosszú ideig Szent József mellékszereplőként jelent meg a középkori Mária és Jézus élettörténete ábrázolásokon. A 16. században a spanyol művészetben erősödött fel annyira Szent József tisztelete, hogy főszereplővé váljon. A budapesti Szépművészeti Múzeumban látható id. Francisco Herrera olajfestménye (1645, 165 x 115 cm) amely kettős portré: a szép, fiatalos arcú férfi ölében ül a gyermek Jézus, együttlétük bensőséges. Gudio Reni 17. században készült olajképén az idős férfi tartja aggódó szeretettel a szakállával játszó gyermeket.
József a keresztény realizmus megtestesítője, írják a teológusok. Nem lehetett könnyű tudomásul venni a tényt, hogy a Gyermeknek nem ő a vér szerinti apja. A festmények is tanúságtételei annak, milyen szeretettel nevelte, tanította szakmájára Jézust, és milyen természetes odaadással menekítette meg őt a gyilkosok elől. Vannak, akik szerint már a 4. századi római katakombákban felsejlik alakja Mária és Jézus közelében. Az ókeresztény művészetben már jelen van a korai Krisztus születése ábrázolásokon. A 12–13. századi szószékek domborművein védi a tisztaságot sugárzó Máriát és gyermekét. Fra Angelico festményén együtt térdel az anyával az isteni eredetű gyermek mellett.
A 14–15. századtól kedvenc témája a festőknek (Mária és József mellett gyakran látható Szent Katalin és Szent Péter is, lásd Filippo Lippi, Perugino, Coreggio művein). Szent József gyakori szereplője a napkeleti bölcsek, avagy a háromkirályok, avagy a csillag által vezetett pásztorok látogatásának is (Marcellinus katakomba, majd a reneszánsz, Ghirlandaio, Botticelli). Correggio az első, akinél ragyogó fény öleli körül nemcsak Máriát, hanem Józsefet is (La Natte, Drezdai Képtár).
Jelenléte fontos a Krisztus bemutatása a templomban képeken (Santa Maria Maggiore mozaik, 4. század, Róma; Giotto, Padova, 1300 k.). Nicola Pisano művén a szent családon kívül papok, angyalok, próféták sokasága vesz részt a zsidó vallási hagyományoknak megfelelő szertartáson. Montagna művén térdel az egész kíséret. Amikor Jézus betölti a 12. életévét, Mária és József a szokásoknak megfelelően együtt viszik Jeruzsálembe bemutatni őt a zsinagógába. József az Ószövetség szerinti értelmezésben is igaz ember volt, mert mindenben teljesítette a törvény előírásait. XVI. Benedek pápa szerint József igaz ember, mert a törvénytisztelet mellett belülről vezérelve ráhagyatkozik Istenre, aki méltán bízta rá egyszülött fiát.
A jeruzsálemi templomban bemutatkozó 12 éves Jézus témájú festményeken gyakorta az írástudókkal vitatkozik (Dürer, 1494 k., Gemäldegalerie, Berlin). A középkorból a Mária-oltárok ciklusának egyik jelenete (például bártfai Szent Egyed-bazilika, 1480–1490).
Méltósággal távozni
József halála ugyanolyan méltóságteljes, mint az élete. Megadatik neki, hogy családja körében távozhat az életből. A festményeken is mellette áll vagy térdel az aggódó Mária és a felnőttség küszöbére érkezett fiú, aki fogja, simogatja apja kezét, hogy megkönnyítse számára a halál nehéz óráit.
A Szépművészeti Múzeumban látható a velencei későbarokk egyik ismert mesterének, Giambattista Pittoninak a festménye (Szent József halála, 1750–1755, 54 x 69 cm), mellette a ráfigyelő Jézus, az imádkozó Mária, az előtérben térdepelő angyal, és fent távolabb is angyalok. Ugyancsak velencei barokk festő, Giuseppe Angeli puritán, félalakos ábrázolása (1760-as évek), amelyen Szent József elszürkült arca megbékélt, fehér lepedője egyben a halotti lepel is. A hasonló tárgyú képeken a lényeg annak bemutatása, hogy lehetséges az életből megbékélten távozni.
József sírja a zsidó hagyományok szerint Nabluszban van, palesztin területen, de engedéllyel látogatható. A szent helyet többször megtámadták, feldúlták.
Halála előtt József átadta az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást Jézusnak. A múzeumban egy 18. századi olasz rajz is ki van állítva a grafikai gyűjteményben (Marcantonio Franceschini bolognai művésztől).
Néhány magyar templomban is látható Szent József szobra, karján a gyermek Jézussal (például Oroszlányban a szentháromság tiszteletére épített templomban, a váci székesegyházban, Sopronban, Solymáron).
Családi kötődések
Mint az elején írtam, az én életemben négy Józsefnek volt meghatározó szerepe.
Anyai nagyapám az egyik, akit nem is ismertem; viszonylag fiatalon meghalt, de 13 gyereke közül anyámon kívül még kettőt (az orvos Irma nénit és a szőlész-borász Gyula bácsit ismerhettem, a többi Auschwitzban és munkaszolgálatban pusztult el; Oszkár bácsiról csak hallottam, újvidéki laptulajdonos és újságíró volt, állítólag rá hasonlítok).
A munkás Józsefek apai nagyapámat idézték fel a festményeken. A munkához való viszonyomat alapvetően a cselédsorból önálló gazdálkodóvá, föld-, szőlő-, erdő- és lótulajdonossá váló nagy tekintélyű nagyapám határozta meg. 4-5 éves koromtól ő volt a minta, a példakép a munkában, ő általa pedig a munkás Szent József. Az egyetlen hely, ahova nem léphettem be egyedül, az a gyékényesi műhelye volt, ahol, ha ő ott tevékenykedett, órákon át kucorogtam némán a sarokban és lenyűgözve figyeltem kétkezi tevékenységét (nekem semmi kézügyesség nem adatott).
Apám mellett még öcsémet kell megemlítenem negyedikként, aki 17 évesen meghalt a budapesti Korányi kórházban, egy rutin vakbélműtét során benne felejtett tampon okozta hasnyálmirigy-gyulladásban. Nem tudom milyen lett volna, de vele legalább volt némi kapcsolatom, és szívesen idézem fel magas, szálkás alakját, fekete haját, szemét; anyám valamelyik bátyjára hasonlított és erős zsidó elkötelezettsége volt (egy árvaházi zsidó kislánynak udvarolt).
Annak idején nem voltak Józsefek a barátaim és a kedvenc tanítványaim között sem. Viszont meghatározó szerepe volt Mészáros József matematikus, szociológus kollégámnak. Amikor a BME Szociológia Tanszék vezetőjét nyugdíjazták, őt választottuk meg utódjául. Szinte azonnal elvitték az államigazgatásba, nagyon magas pozíciókba. Ő találta ki, hogy én legyek a tanszékvezető. Igaz, egyedül én voltam professzor és az MTA doktora. Nem volt más választásom (akkor még a BME-n csak belső embert neveztek ki vezetőnek; 1987. február 1-től ott volt a főállásom). Magamat alkalmatlannak tartottam erre a feladatra, és sokan mások is. Jóska bízott bennem, támogatott. Három ciklusban választottak újra, aztán már nem lehetett, mert betöltöttem a 65. évet. A kicsi, alig ismert tanszékből nagy, jelentős tanszéket építettem sokak együttműködésével, és elindítottuk a máig működő kommunikáció szakot. Előtte, közben és utána: ez a három életforma volt az életem, sokféle tanulsággal. Akkor vált számomra gyerekkori családom védőszentje, Szent József a tisztességes munka szakrális megtestesítőjévé.
Szerencsémre többször is nézegethettem Bécsben, a Nemzeti Könyvtárban őrzött bizánci könyvfestészetben is és a ravennai Maximilián templomban (550 k.) alakját. Az Alpoktól északra készült illusztrált bibliákban (például Lübeck, 1494) a moralitás, az oltalmat adó biztonság sugárzik belőle.
Végezetül a legszemélyesebb emlékem: amikor 1979-ben a Farkasréti temető közelében elkezdtük leendő otthonunk építését, két-három naponta jártam hajnalban locsolni a betont. Sosem előztem meg a kőművesmestert, akit Józsefnek hívtak, és gyakran imádkozott elmélyülten. Amikor végre meg mertem kérdezni, kihez fohászkodik, egyszerűen válaszolt: Szent Józsefhez, a munkások védelmezőjéhez.
S. Nagy Katalin