::: Párosesszé Mohamed Abouelnaga és Bátai Sándor Rétegek című kiállításáról I.
„Nincs is annál radikálisabb, mint amikor azzal szembesülök, hogy a tér az még mindig ugyanaz, de az idő az már annyira más. Rétegek között létezek.” (Szegő János)
Nem apokrif műveket látunk, mindkét művész a természet hódolója. Archaikus műveik által visszalépnek az időben, ősformákat találnak, hoznak létre. Matériájuk a papír és a festék. Mindkét művész merített és öntött papírműveket készít. A táblakép mellett művészkönyvet és könyvtárgy-installációt is láthatunk.
Mohamed Abouelnaga festményei hol kerek, hol szögletes formát öltenek, színekkel játszik, lampionokként függenek a térben. A hangulat ünnepi. Találkozás, két művész között a vizualitás nyelvén zajló párbeszéd, a kultúrák találkozása is. Történeteik befejezetlenek, töredékek, részletek, jelek. Háromdimenziósak. Az érem harmadik oldaláról nézik a világot. A peremről.
Bátai Sándor, mint egy gyűjtő, érmékből (malomkövekből) épít falat. Földszínt használ, barnát, a barna sötétebb árnyalatát. A körök ívébe belevájt az idő, csipkés fogazatuk lett. Kerek és mégsem kerek formák egymás mellett, egymás fölött. Escher madarait, geometriáját látom. Középen lukas forma, mint régen a lukas 2 fillér fémpénz, de eszembe jut a tűzhely vaskarikája is, kihűlve, kormosan.
Mindkét művész törekvése egy képzeletbeli kép, egy látomás tárgyi világunkba való helyezése. Miközben a technika feletti tökéletes uralom hatja át alkotásaikat, az elsődleges céljuk több ennél, egy meghatározott gondolat, érzés ábrázolása. A végtelent közelítik, úgy is mondhatnám, hogy a síkot parkettázzák. Ez nem Penrose csempézése. Alkotásaikban művészet és tudomány kapcsolódik egybe. Egyedi módon és karakterisztikus formában használják a perspektívát és a térbeliséget. A páros művek egymás tükörképei. A nagyterem falán Abou két absztrakt alkotása körben úszó, lebegő forma, papírtöredék. Akár egy régi családi pároskép. A hullám az élet lüktetése, ritmusa, ritmikus változás.
A tárlat központi motívuma a kör. A kör egyszerre jelenti a földet, a levegőt és a vizet; a földet, a poklot és a mennyet; a Napot; a múltat, a jelent és a jövőt; az egységet, a teremtést és a teremtőt; a határtalan teret, a végtelen időt, a semmit és az örökkévalóságot.
Bátai két táblaképének sajátos eleme, hogy a képkeret beleolvad a képbe, annak részévé válik. A rezes és földszín a megmaradás rejtélyét, az élet titkát hordozza. Másik páros alkotása lehetne akár földrajzi táj, egy utazás emléke. Az elmosódó írásjelek olyan üzenetek, amelyeket emlékeink mélyén őrzünk, mindmáig életünk kimondatlan része, írásos hagyomány, szentség is, tisztelet övezi. Sötétebb változatuk a világégést juttatja eszembe, a kormot és hamut, a pusztítást. Az árnyékvilágot.
Triptichonja egymásba futó, egymáshoz illeszkedő felületekből, erezetek rajzolataiból áll. A részek hiányosak, darabosak, összetartozásuk mégis az állandóságot és az időtlenséget jelképezik, a természet alkotta formák azonosságát is hangsúlyozva. Diptichonja mellett, kissé távolabb egy harmadik karcolt, vésett hasáb. Szándékos a távolság. Összefüggenek, de mégsem egyek. Az összetartozás viszonylagos, lehetséges, de nem biztos.
Abou színes (kék, piros, zöld) körei vidámságot, örömet sugároznak. Hol virágot látunk a kép közepében, hol valamilyen ismeretlen formát, ismerős írásjelet, hol a Földet az óceánokkal. Kaleidoszkóp emlékekről, kerék- és lábnyomokról, felülnézetből mutatott településrajzolatokról.
Előszeretettel applikál családi fényképet, ékszernek ható tárgyakat műveibe, az elmosódott emlékezet jeleként, illetve szabályos és szabálytalan felületfelosztások díszítőelemként. Mozaikok a múltból, a jelenből, virágokkal, mélyülő rombuszokkal, élénk zöld foltokkal.
Diptichonján vonalhálók, sötét-világos foltok találkoznak, áttetsző felületek hegyet-völgyet idéznek fel. Hiányos körvonal fut, több, miközben a körpályán, a gravitáció jeleként festékfoltok, tárgytöredékek tűnnek fel, körforgásuk meglepő. Színes téglalapok sokasága történeteket rejtenek magukba, hol aranylik, hol gyökeredzik a növény, hol pecséttöredéket látni. Kampóra akasztott gipszmodellek a kép közepén, a kép elején színes szőttesek, ruhák.
A diptichon másik része néma csend, sárga, kékes sötét foltok a ki nem mondott vágyakat jelzik. A kisteremben látható triptichonján a sötéttől haladva a piros foltokat (csillagokat) magába foglaló, a természet paradicsomát jelző felülettől egy szegecselt vasajtó szárnyát idéző térbe érkezünk, a piros csillagok feketévé váltak. Az élet és halál egymásba olvadása, a változás, az újjászületés elkerülhetetlensége.
Nemcsak Abounál, Bátai Sándor műveiben is megfigyelhető a valóság különböző, gyakran ellentétes aspektusainak az összekapcsolása, sokszor meghökkentő perspektívát tárva a látogatók elé. Két írástöredéket helyez egymás mellé, kissé elcsúsztatva, megbontva a kiterjedésük illeszkedését, diszharmóniát teremtve. A látható világ megbomlott egységét állítja helyre; részekre bontott valóság, egyenértékű összetevőkként.
Abou festményein nem látunk előteret, hátteret, egybeolvadnak, egyenrangú lesz a fénykép, az arckép és a színforma. Szimbólumként használja a Nílus folyót. Egyik tojásdad alakú képén égetett könyvön fut át, mintha a könyv sebét gyógyítaná. A tárlat tudatosan hangsúlyozza a különbözőségeket és a jelenségek sokasága közötti kapcsolatot. Talán kevesebb mű nagyobb teret adna egy-egy alkotásnak. Szinte vízözön-szerűen folynak elénk a művek, magukkal ragadnak.
A nagyteremben látható Bátai installációja, megfeszített Jézus szobortöredékei, mint emlékfal, vele szemben írásjeleket őrző lapok, talán a Bibliából.
Abou könyve a bejárat mellett; szegecselt lapok, nem lapozható. Titkok, Apokrif világ, egy szent kő emlékműve.
Abou is, Bátai is egymástól független megfigyelések objektumait kapcsolja össze. Metszeteikben a valóság elemei jelennek meg, de egyikük sem törekszik a természethű ábrázolásra. A művek erős érzelmi töltésükkel magukkal ragadják a nézők tekintetét. A világ pluralitásában nem a káoszt és abszurditást látnak, mint a modern művészeti irányzatok, hanem a kihívást a jelenségek közti logikus kapcsolatot, a vizuális illúzió feltárására. Építészeti és díszítőelemek, írásrészletek Egyiptom történelméből és a Kárpát-medence kultúrkincséből.
Abafáy-Deák Csillag