A fém fikciója, avagy a háromdimenziójú árnyék

::: Kecső Kristóf és Nagy Dániel szobrászok kiállításáról

Higgyük el, hogy most szobrokat látunk, fémszobrokat. Még akkor is, ha felvetődik a kérdés bennünk: átmentik-e majd magukat a látott művek a történeti kontextus változásain? Vagyis miként dacolnak az idők változásaival. A fém ellenáll a mulandóságnak, de történelmi jelként túlmutat-e a jelen időn?

Sok időt, figyelmet és munkát igényel a fémszobrok létrehozása. Köztereinken újabb és újabb szobrokkal, szobornak látszó tárgyakkal találkozhatunk. Egy műtárgy fogyaszthatóságára vágyik a néző, ritka csemegével ritkán találkozik, amely révén maradandó élményben részesülhet. A Társalgó Galériában – a kurátori munkát is dicséri – a felfedező, kutató művészi attitűddel szembesülhetünk.

A Társalgó Galéria, Kecső Kristóf és Nagy Dániel munkáival (Fotók: Társalgó Galéria)

Mindkét alkotóra, Kecső Kristófra és Nagy Dánielre is jellemző, hogy a geometrikus szabályok, törvényszerűségek követése során a matematikai szabályszerűség, az intuíció, az érzékelés szubjektivitása is érvényre jut. Értik, érteni akarják és értelmezik az anyagot, a formát. Megfigyelésük, téma- és anyagválasztásuk elmélyült és konzekvens, erős belső képen, vízión alapul. Néha a kiinduló ötlet lesz az úr, de újra és újra visszatérnek ötletükhöz, formálják, alakítják (Kecső Kristóf: Fénynyelő, 2019).

Kecső Kristóf: Fénynyelő, 2019

Ha belépünk a galériába, a terem közepén hatalmas, 3 méter magas obeliszkszerű tárgy vonzza tekintetünket. Trójai faló lenne? Nem ló és nem fa. Kecső Kristóf Hasíték című monumentális munkája, hegesztett acél. Mennyiben érhető tetten ezekben a munkákban a gyökeresen új valóságértelmezés? A kéményekre, ágyúcsövekre hajazó hasábok, rudak térbeli kiterjedésükkel Dávid és Góliát szimbolikus alakjait jelenítik meg számunkra, és a felmutató ujjat (Vajda Lajos), a rámutatást, az önreflexiót, az érintettséget. A mozdulat, a forma feszült, hallható csendje ez. Az alkotás már nem spirituális ígéret, nincs szó megváltásról, csak a létezés tartós anyagba transzponált egy lehetséges módjáról és formájáról.

A hazai szobrászati szcéna két ígéretes, autonóm és fiatal alkotójának – Kecső Kristóf 1993-ban, Nagy Dániel 1994-ben született – alapanyaga a fém. A legkülönbözőbb léptékekben vizsgálják a szobor viszonyát az általa kitöltött, lehatárolt térrel. Műveik nem uralni akarják a teret, nem elkülönülni akarnak tőle, vagy darabokat kimetszeni belőle. A kiállításon bemutatott szobrok közös jellemzője, hogy kapcsolódást, folytonosságot tartanak fent a térrel; terjeszkednek, túlnyúlnak magukon, formálják a környezetüket, miközben a tér ritmusa rezonál bennük. (Társalgó Galéria)

Kecső Kristóf: Hasíték, 2019; Nagy Dániel: Töredék II., 2019

A mulandóság változásként jelenik meg az alkotásokban, üzenetük megfejtésére ösztönözve a tárlat látogatót. Hiába ismerjük a görög szobrászatot, hiába ismerjük Henry Moore és Giacometti szobrászatát, a konkrét művészethez kötődő munkákat nekünk kell megfejteni, szabályait, gondolati világát felismerni, asszociációkkal, ismerettel. Mintha egy Rubik-kockát forgatnánk, csak épp ellenkezőleg, nem kirakni akarjuk, hanem logikáját-variációit megérteni, még akkor is, ha nem jutunk egyértelmű megoldásra.

Nem tudjuk, hogy használtak-e lézervágót, élhajlító-gépet az öntvények megmunkálásához, alakításához, miként esztergálták, maratták a hasábokat, héjformákat. Milyen kohóban születtek a fémtestek? Megálmodták őket? Mondhatnánk azt is, hogy konstruktív, a konkrét művészet világába tartozó műveket látunk, amelyek az anyag, a forma, a tér, a tömeg, a súly, a felület kapcsolatát és viszonyát jelenítik meg (Nagy Dániel: Töredék II., 2019). Vas-színű égboltban forog / a lakkos, hűvös dinamó. / Óh, zajtalan csillagzatok! / Szikrát vet fogam közt a szó – írta József Attila (Reménytelenül).

Kecső Kristóf: Egyensúlyban, 2017

Hagyják érvényesülni az anyag természetét, a fém felületi állapotát, festetlenek és kontrasztosak. Hagyják érvényesülni a fémtestek belső feszültségét. Nagy Dániel kerüli az éles, hegyes, rideg, kemény és szúró testekre hasonlító formákat, lekerekít, elhajlít, egymásra tapadnak a fémdarabok, mégis hintázik a szobor, könnyedén, egy apró érintésre is (Nagy Dániel: Hinta). Noé bárkája hintázott így az özönvíz idején, magától értetődően, mégis öntörvényűen. A látszat csal, a formának súlya van, Toldi Miklós erejét igényelné, ha fél kézzel akarnánk felemelni.

Forma- és térérzékük mesterségbeli tudásukról vallanak. A mindenre kiterjedő érzékenységük, gondolati kreativitásuk, ami a művekben megjelenik, a nézői befogadást is könnyebbé teszi. Vagyis a művész tehetsége nyilvánul meg, amelyet a mesterségbeli tudás alapoz meg, a különböző anyagok, eszközök használatának ismerete és használata. Az anyagokkal való manuális tevékenység szeretete sugárzik a művekből, a két művész beállítódásáról vallanak a munkák (Nagy Dániel: Kis szerelvény, 2019).

Nagy Dániel: Kis szerelvény, 2019

A formáknál hol van itt az elvétel, hol van a hozzáadás? Látjuk a megmunkálás nyomait, a rozsdátlanítást, a polírozást, és magát a rozsdát is. Súlyokat látunk, és mégis valami könnyedség teszi láthatatlanná a tömeget, a gravitáció hatását, eggyé válnak a posztamenssel, vagy a posztamens válik a szobor részévé? Az alkotók nem akarnak első látásra meghökkenteni, sokkolni a kialakított formákkal. Számos ékformát látunk, az ék természetét, erejét szimbolizálva (Kecső Kristóf: Ék, 2018).

Kecső Kristóf: Ék, 2018

Szubjektív elem a koponya- és gömbforma tematikus és következetes feldolgozása, a belülre tekintés és belülről való kitekintés változataival a világ, a tárgy és szemlélet összetettségét, kölcsönösségét és elválaszthatatlanságukat hangsúlyozza (Nagy Dániel: Héj, 2018; Héj II., 2018). A súlytalanságot, a gondolat anyagiságát és egyben anyagtalanságát, kisugárzását. Az emberi létezés fundamentumát ábrázolva, a tudást, a megismerést és a kíváncsiságot meg az értelmet és az emlékezést. A halált és a mulandóságot is megjelenítve. Mintha Hamletet látnánk, kezében a koponyával. A gömb és a gömbszelet-forma a földet, a földgolyót, egyben az univerzumot is szimbolizálja. A hiányt, a szétesést, az elmúlást, az idő könyörtelenségét; minden tárgy elenyészik, a fém is.

Nagy Dániel: Héj, 2018; Héj II., 2018

Nem az anyag különössége az, ami hat és figyelemre méltó, hanem a jelentés, amit magában hordoz (magába rejt) a mű, másképpen fogalmazva – az alkotó gondolatát. A végeredményt látjuk, de a mű milyensége, kézzelfoghatósága, megformáltsága utal a készítésre, az anyaggal való kapcsolatra, a kommunikációra, az alkotói szándékra is. Tekintetünk a tömegre, annak kiterjedésére, térbeliségére, az anyagszerűségére fókuszál, elménk a kompozíciót, a formai tagoltságot vizsgálja, érzékszerveinkkel a mű ritmusát, plasztikusságát, dinamizmusát, feszültségét és egyensúlyát fogjuk fel.

Az anyagok és az alkotói gondolkodás és eszközrendszer sokféleségét reprezentálja a kiállítás. Variációkat és kísérletek látunk a tökéletes arányok megtalálása érdekében. Ahogy Verebes György fogalmazott egy szoborkiállítás megnyitóbeszédében: Nincs jelentősége annak a kérdésnek, hogy ezek a művek jók-e valamire vagy sem. Azt az alapvető igazságot sugározzák, hogy az, ami van, azért lehetséges, mert ez így jó!

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerzők archívuma
Készült 2020 októberében, Kecső Kristóf és Nagy Dániel szobrászművészek TÉR/KÖZ című kiállításának apropóján | Art Salon Társalgó Galéria, Budapest | Kurátor: Máté Zsófia | 2020. szeptember 10. – október 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük