::: Petrőczi Éva Katicás köténymesék című kötete elé
„Körtefa-nagyapám, / naspolya-nagyanyám / ring-suhog fölöttem” – e gyönyörű sorokkal indul az a vers, amely nemcsak a kötetet indítja el, hanem annak egyik legmarkánsabb, ízemlékezeti vonulatát is. Petrőczi Éva költőként és esszéistaként egyaránt képes hiteles és átélhető képekben megidézni őseit, valóságos és szellemi felmenőit, gyakran olyan motívumokból építkezve, amelyeket a tágan értelmezett kulinária területéről gyűjt be írásaihoz. Az ükapa másfél századon át generációról generációra menekített, rubinpácos pohara, a dédapa névfeliratos porcelán kávéscsészéje, vagy egy desszertőrző, rózsagirlandos bonbonnière ugyanúgy beindíthatja az emlékezés és az elmesélve megőrzés folyamatát, mint a gyermekkor ízeiből a nagymama-sütötte lángos, Seidl Józsi bácsi hajdani gyomai büféjének kapormaszatos kovászos uborkái, vagy egy korty malátakávé.
Ám ezek az időutazások a legtöbb esetben nem állnak meg a valósághű megidézésnél, hanem kifutnak a máig. Nemcsak tisztelegnek, hanem élni segítenek – adott esetben egyenesen túlélni, például a koronavírus legkeservesebb hónapjaiban, amikor a nagymamától tanult lekvárfőzés felmagasztosul, mert közben van mód „nem figyelni a két vihar között fülledten vergődő kinti világra”. A konyha ilyenkor menedékké válik, ahol a köményes cipóba belesüthetők a kedvetlen percek is, egy kettévágott kivi „szabályos szíve” pedig életigenlő égi ajándéként hozhat megnyugvást és örömet.
Mindemellett a konyha és a főzés – eszközeivel, nyersanyagaival és fűszereivel – a játék terepe is a szerző számára, aki nem fél bevallani gyermekies vonzódását a „mikiegeres” kötényekhez és dobozokhoz, s világosan levezeti, miért nem volt képes ellenállni annak idején egy egér formájú sajttálnak. Miközben természetesen megmutatkoznak a már-már címerállataként számontartott katicák is, saját mesét kapva.
Petrőczi Éva írói kelléktárába a humor és az önirónia ugyanúgy beletartozik, mint a pontos metaforák és a részletgazdag lírai képek. Az egyik versében „linzer-mártír”-ként mutatja fel magát, akinek ujjára hólyagot csípett a „bosszúálló sütő”, egy másikban „két szürke-piros bonyhádi lábas a bridgeporti bolhapiac vackai közt” az emigráns lét alapkérdéseit generáló leletként kap szerepet.
Magánmitológiájának kultikus helyszínei és rekvizitumai– például Pécsről a Nádor Szálló üvegkupolás étterme, a Nagycsemege freskója és a Caflisch cukrászda kávégépe – mellett méltó mementót kap a szegedi Virág cukrászda régimódi briósa és a diákévek menzája is. Miközben a legtermészetesebb módon szólal meg egy óda a körtekompóthoz, vagy egy áfonyás fohász.
A kötet tizenkét ciklusba rendezett csaknem száz írásának jó része nem véletlenül került terítékre az Arnolfini Kantinban, tökéletesen illeszkednek ugyanis a portál profiljához: Uzsonnázó az ízemlékezethez. Így, egyben felmutatva pedig meggyőzően bizonyítják, hogy a József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista Petrőczi Éva gazdag életművében az egybegyűjtött lírai kulináriák sajátos optikájukkal ugyanúgy önálló fejezetet érdemelnek, mint például a szerző vallási témájú vagy zenei vonatkozású munkái.
Zsubori Ervin