::: Osgyányi Ranvig Róza Köztes idő című kiállításáról
„Épületek, városok, fények, terek, minden, ami körülvesz és megragad, megjelenik a képeimen. Legtöbbször saját utazásaimból származnak a témáim. Épületek bontódnak le és épülnek fel, így vesz levegőt a város, így lüktet. Ez a körforgás az, ami érdekel. A várossal lélegzem én is, és a köztes állapotot ábrázolom.” (Osgyányi Ranvig Róza)
És az olajvásznakon a munkagépek elnőiesednek, az organikus anyagok életre kelnek és ragyognak a színek. A festőművész hidat épít a Találkozzunk a Moszkván az óránál és a Tesz-vesz város generációi közé.
2022 októberében találkoztam először Osgyányi Ranvig Rózával, pontosabban az Alkotó energia című olajvásznával, a Magyar Festészet Napján, a XI. Női vonal kiállításon. A festmény két okból is meghökkentett. Egyrészt ismerek egy ifjú grafikust, Szilágyi Lillát, aki szintén munkagépek, ipari objektumok, úgymond férfias dolgok, tárgyak ábrázolásával – ugyan lényegesen más perspektívából – fejezi ki a nőiséget, másrészről meglepett a vászonból áradó energia. A titokzatos hold már elveszítette szűzies újholdságát, de a töpörödő holdkorszaka még odébb van, csúcspontján időzik, duzzad az életerőtől, dagad a női energiáktól, oly annyira, hogy kihízza a vásznat és kifolyik a térből. Látjuk rejtélyes krátereit, több milliárd éves becsapódott testek nyomait, meg a felszínét borító port és törmeléket. Szabályos pályáját sohasem hagyja el, hűséges, kísérő égitest, mégis neki köszönhetjük az óceánok árapály jelenségét, ami a vízből a szárazföldre dobta az életet. A holddal átellenben, a mélyben örvénylik a színgazdag talaj, valami új születik.
Osgyányi erőteljes, mondhatni durva ecsetvonásokkal dolgozik, kísérletezik, alakul az anyag, a talaj sokfélesége. A föld és az ég köztesében kecses munkagépek tevékenykednek, ívesek és színesek, nőiesek. A kotrógép lánctalpa kidolgozottabb, még a folyamatokat irányító férfiember pacaalakját is látjuk a fülkében. És ha a Hold középpontjából egy képzeletbeli vonalat húzunk, az elhalad a másik munkagép karja mellett, eléri a kiszögellést és hirtelen leszakad, bele a rózsaszín, a kék, a barna és a sárga intenzív gomolygásába. Lenyűgöz a teremtés szokatlan ábrázolása, és a Teremtés Könyvének sorai jutnak eszembe: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.”
Osgyányi Ranvig Róza a kusza kompozíciókat szereti, kimeríthetetlen témát talál az ipari tájban, keresi az újabb és újabb építési területeket, ahol mindig történik valami, eltűnik a régi, és lesz helyette valami új, és Budapest gazdagon ellátja témával. „Megmozdul a föld, munkagépek jönnek, száll a por, széttépik a korábbi épületet, látszanak a vasbeton tartóoszlopok, lógnak ki a drótok és a vezetékek, átalakul a táj, új arányok, formák és fények keletkeznek; átrendeződnek az energiák, és kialakul egy új rendszer.” „A félig lebontott épületnél – mint a Fontana Üzletház – számomra nincs izgalmasabb, a földmunkákban az absztrakció határán megjelenő formaiság inspirál, a testek és tömbök.”
Szeretem Osgyányi Fontana Üzletház sorozatát. Hisz láttam a szocialista modernizmus talán legutolsó épületének megszületését, megnyitása után nem sokkal órákat álltam sorban, hogy bejussak a legmenőbb cuccokat árusító üzletbe, hiszen 1983-at írtunk, és a Fontana a Nyugatot jelentette számunkra. Aztán évtizedek teltek el úgy, hogy eszembe sem jutott, majd a Köztes idő kiállításon szembesültem elmúlásának és újjászületésének pillanataival.
A Belső erő I (2021) vásznon Róza elnagyolt foltokkal, vastag vonalakkal és sajátos színvilággal dolgozik. Egy építkezés leginkább szürke, de itt a kék és a zöld árnyalataival találkozunk. Sötét, kibelezett, szomorú terek az elmúlás pillanatait örökítik meg, még a pusztítást végző markológép is csüggedten áll a szétrombolt épület kietlenségében.
A Belső erő II (2021) kontrasztosabb, mozgalmasabb és optimistább, az elmúlás mellett megjelenik az újjászületés. Feszített, megrövidült perspektívából ábrázolja a munkagépet, ami részletesebben kidolgozott, mint az előző vásznon. A keret nélküli ablaknyílások már az újat sugallják, és az elvágott köldökzsinórra emlékeztető kábelek, vezetékek egyszerre jelzik az elszakadás és a megszületés pillanatát. A háttérben a szomszédos épület ablakai meghitt, otthonos világot idéznek és sugallják, hogy az üres ablaknyílások is hamarosan élettel telnek meg.
A Fontana eltűnőben (2023) a sorozat legújabb darabja, több szempontból is újszerű. A legszembetűnőbb, hogy megváltozik a vászon mérete, nagyobb teret tölt ki a Fontana történet újabb szakasza, a másik különlegesség, hogy megjelenik az üres tér. Róza a Tesz-vesz város generációjának gyermeke, és szereti az utolsó négyzetcentiméterig apró részletekkel megtölteni a felületet, de most a nagyobb területnek köszönhetően megváltozik a dinamika. A kép jobb oldalán részletekben gazdag kuszaság, megrövidült, elsorvadt köldökzsinórok, míg a bal oldalon letisztult, hatalmas panellapok. A markológép kifolyik a képből, és ami szintén újdonság a korábbi két festményhez képest, hogy megjelenik az ember – ugyan mellékszereplők, háttal állnak, lábuk lemarad a képről, de jelen vannak. A középpontba a daru fényes acélszerkezetének talpazata kerül, jelezve, hogy itt valami készül, és ott van előtte a romokat összegyűjtő konténer az oldalán végig folyó rozsdacsíkokkal. Érzem a rozsdás felület durvaságát, a daru acélvázának hideg érintését. A művész ismét sikeresen kísérletezik az anyaggal.
A másik, generációkat összekötő láncszem a Széll Kálmán tér átépítését megörökítő sorozat. A Homokhegyek (2016) című vászon ifjú korom színhelyét idézi. Az eredeti Moszkva téri óra eltűnik, helyén munkagép tevékenykedik, de a hetvenes években megépült harmonika tetőszerkezet ott áll, kontrasztban az organikus homokheggyel. Osgyányi Ranvig Róza számára az anyag megfestése kimeríthetetlen téma, a homok, a kövek, a föld, sok-sok organikus matéria a maga szépségében jelenik meg, kontrasztban a munkagépekkel, az ember alkotta objektumokkal.
Szeretem az Alagút című kép nyers eredetiségét. Megszámlálhatatlan alkalommal utaztam keresztül rajta, de ilyennek sohasem láttam. Sőt, el sem gondolkoztam, milyen lehet eredetiségében. A Posta Palota meg kedvenc budapesti épületem. Titokzatos tornyába fogságban tartott királykisasszonyt képzeltem gyerekkoromban, majd kamaszként sokszor utaztam az épületben működő páternoszteren, amit a Körmozgó című novellámban meg is örökítettem.
2023 termékeny évnek ígérkezik Osgyányi Ranvig Rózának. Mindössze két hónap telt el, és a Fontana eltűnőben mellett második új műalkotása, a Boldog tevékenység is megszületett, ami alátámasztja állítását, hogy gyorsan fest. A fent és a lent kontrasztja lenyűgöz. Lent a tevékenykedő kotrógép elfordítja derekát, kicsavarodik, karjaival hajlong, táncot jár a szögletes, statikus teherautó mögött, és ismét tapintani lehet az anyagot. Fent a derűs, ritmusos formavilág megmutatja a teremtés eufóriáját, a tevékenység során felszabaduló érzéseket, hiszen alkotni jó.
Hogyan kezdődött a Köztes idő inspiráció? 2012-ben a Dorottya ház bontásával, Róza édesapja, Osgyányi Vilmos restaurátor, lánya közreműködését kérte a köztes állapotok rögzítésére. „Apukámmal együtt dolgoztam – emlékezett Róza –, az építkezés kőfejezeteit rajzoltam a tervrajzra, hogy mit, hova kell majd visszatenni a restaurálás után. Édesapám fotóit és videóit használtam a munka során, akkor jött a gyújtópont, és megszületett a Dorottya palota című olajfestményem, a munkagép ciklus első alkotása.”
A festmények igazolják, hogy ami őt megfogja, az nem a végeredmény, hanem a köztes állapot, ami nincs dokumentálva. „Valami volt, arról tudunk, valami lesz vagy lett, arról még többet tudunk. Ilyen volt, ilyen lett, de mi történt közben?”
Azt gondolhatjuk, hogy Osgyányi Ranvig Rózának könnyű, hisz művészcsaládban született, nőtt fel és él, édesanyja Véghseő Klára, festőművész, édesapja, Osgyányi Vilmos, restaurátor, Sára testvére is festő, és férje, Ranvig A. Keeler szintén képzőművész, absztrakt fakollázsokat készít és képeket varr. Így könnyű alkotni, vélhetik sokan. Róza és testvérei átélték a művészlét szépségét és árnyoldalait, látták szüleik küszködését, és tudták, mit vállalnak. Tegyük hozzá sokat változott a világ. Ferenczy Károly felesége, Fialka Olga, aki nyolc nyelven beszélő, tehetséges festő és illusztrátor volt, gyerekei megszületése után szó nélkül hátralépett és kizárólag a családjának élt. Ma Osgyányi Ranvig Róza egy támogató férjjel és egy segítő nagymamával éli a háromgyerekes édesanyák mókuskerék életét, és Fóton 2023 februárjában megnyílt ötödik önálló kiállítása.
Kákonyi Lucia