::: Gábos József kiállítása elé
Amikor először csináltak velem Rorschach tesztet és már az első képről 84 asszociációm volt, a pszichológus érdeklődve megkérdezte: még hányat tudna mondani? Akárhányat, feleltem gondolkodás nélkül.
Számomra a Lehetséges kertek attól jó mű, hogy nem tudok róla akárhány asszociációt előállítani, hanem éppen hogy van meghatározott, öntörvényű világa, általa megszabott kerete, amelyen belül viszont útra lehet kelni, de akkor is nyomot hagy bennem, ha csak néhány másodpercet töltök el a társaságában.
Az első rétegben a legdominánsabbak a formák: az antropomorfizáló szellem – ikon – maszk – relief vagy árnykép körvonalait idéző képződmények. Ezek mindannyian, valami furcsa okból, számomra „hátrafelé” azaz a múltba néznek, ettől az egész kép inkább múlt, mint jelen vagy jövő idejű érzetet kelt, másrészről pedig inkább a befelé, mint a kifelé irányt adják a kép jelentésalkotó folyamatának. Az előtérben lévő legdominánsabb alak erősen idézi Vajda ikonfejeit, de a klasszikus ortodox ikonformák is feltolulnak benne(m). A vékony, sérülékeny nyak-test az óriási fejhez képest egyszerre sugároz erőt és védtelenséget, szellemnagyságot és testi kiszolgáltatottságot. A vékony alsó „test” értelmezhető szárként is, amely elvisz a növényszerűség irányába is, amit megerősít a lap alsó széléből kinövés, ezáltal a földhöz kötöttség képzete is. A jobb felső részen látható sötétebb kerek foltok az előbb leírt ikonszerű alakhoz képest értelmeződnek méretük által, így hajlamos az ember hasonló keretben megközelíteni őket.
Ugyanakkor a második (a felülírás legnagyobb Times Roman betűi) illetve a harmadik, sűrűn írt, keretezett szövegrészletek egy sokkal tárgyszerűbb, anyagibb, technikaibb mezőt is behoznak a képbe. Ezáltal az eddig dominánsnak tűnő, alakszerűség vonatkozások háttérbe szorulnak, és a reális, inkább a ráció érzését keltő világba vezetnek át.
Mindezt keresztezi, de egyben keretezi is a kép előterét alkotó, a korábbi munkákról már jól ismert kézjegy-firka-névaláírás szövedék. Ez a réteg valódi harmadik dimenziót teremt, mivel a kissé misztikus, inkább félelmetes szellemvilággal, és a szövegek által képviselt kognitív absztrakcióval szemben finom, márhogynem nőies, függönyszerű, lebegő világot hoz be, amely a Kert egyfajta bejáratát jelenti, még ha nem is ezt vesszük észre benne először. Ugyanezt az érzést keltik és erősítik a színek, amelyek sokféleségük ellenére igen visszafogott, letompított de gazdag, dús és érzékiségben fogant atmoszférát teremtenek.
Ezt a finom kelmeszerűséget ellenpontozzák a kép hátterében át-átsejlő zöldes keretvonalak, amely a megműveltség-rendezettség-komponáltság dimenzióját emelik be.
Nézni a képet egyszerűen jólesik, mert ha elengedem az agyam, és úgy nézem, mint ahogy zenét hallgat az ember, rengeteg apró részlet tárul fel, amelyek képesek saját emlékeket, félelmeket, örömöket, álomképeket felidézni. Olyan kertben járunk tehát, amely terem bárkinek, aki átlépi a kerítést.
Hoffmann Márta