::: A K28 Galéria kiállítása elé – a „4 Funkció” tükrében, 3 generáció keresztmetszetében
Szomorú hírt kaptam Párizsból a napokban. Az egyik idősotthonban, koronavírus-fertőzésben meghalt a 20. század elejéről itt maradt, zseniális dadaista-MADI képzőművész barátunk, a 96 éves Robert Saint-Cricq. Tudom, szép kort ért meg, mégis belém hasított az eltűnés fájdalma, hogy megszűnt létezni ez a különös kis figura, aki úgy volt nagy művész, hogy ő maga ezt észre sem vette. Amikor minderről és a Covid-áldozatok tömegéről beszélgettem WhatsAppon David Apikian párizsi művészbarátunkkal, így vigasztalt: „Zsuzsa, Covid ide vagy oda, a művész nem hal meg soha!”
Napok óta tartó letargiámból ocsúdtam e reménykeltő szavak hallatán: a művész nem hal meg soha! Milyen igaz! Majd folytattam a logikus gondolatmenetet: a művészet nem hal meg soha, Isten nem halott. (Nietzsche sem így gondolta!) Akkor hát, távozzon a félelem! Éljünk, alkossunk, reméljünk!
Ekkortájt kaptam a felkérést, hogy nyissuk meg együtt a Négyek és Nagyok karantén-kiállítást, amely a geometrikus művészet stílusjegyeivel különböző területeken alkotó kortárs képzőművészek munkáit mutatja be, generációs kontextusban. Stílszerűen a K28 Galériában, amely galéria eleve generációskontextus-ápolásra (is) jött létre, hiszen a galerista, Kontur Balázs egyben képzőművész és Fajó János tanítványa, aki viszont, mint tudjuk, Kassák Lajos tanítványa volt…
Katona Vilmos kurátor koncepciója szerint a mostani kiállítás terve tisztán a képzőművészet és a geometrikus művészet gondolatát járja körül. A „4 Funkció” Carl Gustav Jung négy pszichológiai funkciójára utal, ezek: gondolkozás, érzelem, észlelés és intuíció. Négy habitus, négy lehetséges irány, ahonnan a geometria elérhető.
Így tudjuk megközelíteni a Négyeket (Fülöp Tünde, Katona Vilmos, Kontur Balázs, Sebestyén Sára), akik mindannyian az elemi geometria „titkainak” megfejtésére vállalkoztak, és így tudjuk megközelíteni a négy művészeti ágat is (textil, objekt, festészet, fotó).
Végiggondolva a koncepciót, érzésem szerint, a gondolkozás mint funkció a konstruktivista festészeté, míg az érzelem kétségkívül a textilművészeté; az észlelés persze a fotózást illeti meg, és végül, de nem kizárásos alapon az intuíció a szabad formájú kép-objektek (MADI) princípiuma.
Ez a „besorolás” meggyőző is lehetne így, de ismerve a kiállító művészeket, és megismerve a kiállításra kerülő műveket, úgy döntöttem, nem osztályozom be az alkotókat Jung pszichológiai kategóriáiba. Azt keresem inkább, ami ebben a háromgenerációs vállalkozásban a művészeket összeköti. Hiszen a négy művészeti ágban, száz év távlatában alkotó tizenkét művész módszereiben, érzésvilágában, kreativitásában nagyon sok közös pont van. Lehetnének kortársak is, annyira egyívásúak – mint a fa törzse, annak ága és gallya. Egymásból nőnek ki, egymást tartják, egyszerre léteznek.
A legfőbb közös pont az építészet, és az abból sarjadó geometrikus alkotásmód. A négy kortárs művész közül Katona és Kontur építész, Sebestyén belsőépítész; Fülöp pedig iparművészként ugyancsak a geometria hálóját szövi.
A következő a matematika mint elméleti háttér: a szimmetria, az arányok, a struktúra mint rendező elv… Úgy gondolom, a kiállító művészek – nemcsak a Négyek, hanem a Nagyok, azaz a mestergenerációk képviselői is – a geometriát tekintik, tekintették az élet formai alapjának. Carmelo Arden Quin egy interjúban így fogalmazott: „Geometria nélkül nem lehet élni: geometrikus a Földünk, a Nap, amely körül forog, a bolygók pályája, az egyszerű hétköznapi tárgyak is, mint amilyen az ágy, az asztal, a tányér vagy a váza. A legkülönösebb geometrikus objekt a szemünk, telve élettel, mozgással…”
Ha ennyire egyívásúak a művészek, akkor mégis, mi különbözteti meg egymástól őket? Az egyéniség, a személyiség, a saját élettörténet, a különböző megismerési vonzások, a leképezéshez szükséges adottságok, az eltérő kifejezési eszközökhöz való kötődés, a választás, a tanulás mélysége, a felfedezések egyedisége, a korok, a századok, amin az életpályák átívelnek. Így lesznek festők, szobrászok, fotósok, textilesek, így lesznek egyedi alkotók.
Sebestyén Sára fotóművészete egy életesemény mélységes szomorúságából botladozott ki a fényre, hogy leképezze az újra felfedezett valóság-kincseket, árnyék-lenyomatokat, az épületrészletek árnyalt, intim szépségeit. A hozzá kapcsolódó mestergenerációs társ – az ág – a szigorú következetességgel alkotó Robitz Anikó; és a csaknem száz évre visszanyúló, mindezeket tartó törzs, a Le Corbusier munkásságát fényképező Lucien Hervé végletekig leegyszerűsített épületrészlet-fotói kerek egységet alkotnak.
Fülöp Tünde – az ágacska, a gallyacska – a maga csöndes kreativitásával gömbölyíti, húzza, fonja, varrja az élet geometrikus szövedékeit… Mestergenerációs társa a Brüsszelben élő Száraz Marika, az amerikai konkrét művészet, személy szerint Frank Stella shaped canvas nyomvonalán haladva feszíti-fonja formázott kárpitjait. A generáció harmadik nagy alakja Szenes Zsuzsa, aki a geometrikus alkotások sorát vitalitással és konceptualitással frissítette.
Kontur Balázs festészetével az egyik legnagyobb ághoz, Fajó János mesterhez kötődik. Kontur a Fajó-ágból fakadó konstruktivista szabad iskola stílusjegyeit vegyíti építészeti látásmódjával, saját alkotói mélységét, szabadságát kutatja, miközben Kassák Lajos közösségépítő attitűdjét is magára veszi… Mert mint jó Kassák-unoka megtanulta, hogy „Vagy célba jutunk közösen, vagy elvisz bennünket az ördög”. Azt is megtanultuk mindannyian „a nagy öregtől”, hogy „a képarchitektúra művészet, a művészet pedig teremtés és a teremtés minden.” (1922)
A negyedik generációs „ágazat” Katona Vilmossal indul, aki építészként, építészettörténészként, egyetemi professzorként dolgozik a mindennapjaiban, de miután találkozott a matematikához is erősen kapcsolódó „univerzális polidimenziókkal”, késztetést érzett az egyéni alkotómunkára. Ehhez mesterének a téma egyedi képviselőjét, a középgenerációs SAXON Szász Jánost választotta, akinek a műtermében találkozott kép-objektekkel, megismerte a MADI művészetet és annak alapítóját, Arden Quint, a geometrikus művészet halhatatlan öregjét.
E kiállítás apropóján is igazolva látom egyik szakdolgozatom azon tézisét, amely szerint nem létezik generációs ellentét felnőttek és fiatalok között. Vannak fiatal szellemű „öregek” és begyepesedett gondolkodású „fiatalok” – és vica versa. Ilyen „fiatal” volt a már említett Saint-Cricq és a kiállító Nagyok szinte mindegyike – a nehéz kort megélt, de utolsó percéig következetes avantgárd szellemiségű Kassák Lajos; az invenció nagymestere, a csaknem 100 évet megélt, örök gyermek Arden Quin; az élete utolsó évtizedeiben kerekesszékben ülő, ám mindvégig friss szellemű Lucien Hervé, vagy említeném Szenes Zsuzsát, aki a maga szelídségével az élet forrását, a mindörökké szeretetet sugározta maga körül. Kassákon kívül volt szerencsém ismerni őket személyesen is.
Igen, kimondhatjuk, hogy az élet él, és élni akar! Nyílik szerelem a kolera idején is… Köszönet Kontur Balázséknak, hogy e nehéz helyzetben is a megszokott rendben folytatják tudósításukat a művészet eme apró szigetéről. S így távlatot nyitnak a közösségi térnek, a reménynek – a mestergenerációk továbbélésének.
Dárdai Zsuzsa