::: Azur Kinga írása, Víziószobrok-kiállítása elé
Művészetem új korszakhoz ért a közelmúltban, mely egyfajta kaput is jelentett egy sokkal összetettebb alkotói metódus felé. Mintha az egész eddigi munkásságom egyfajta útkeresés lett volna, aminek rég kijelölt célja volt már az, ahová megérkeztem. Ez egy nagyszabású, hosszú időn át kibontakozó elképzelés, melynek az elkövetkező hosszú éveket szentelem művészeti munkásságomban. Víziószobroknak kereszteltem el.
Ebben a folyamatban a téren és időn túli határtalanságot kutatom, egyfajta transzcendentális-szürreális töltettel. Mindig is foglalkoztatott az ember, az emberi test, az emberség, az emberiesség szerepe, hogy milyen helyet töltünk be a körülöttünk lévő végtelenségben: homokszem mivoltunk és egyben esetleges szellemi-lelki nagyságunk ellentmondásai, a paradoxonok mind központi helyet foglalnak el alkotásaimban.
Az embernek mint létezőnek különös szellemi-teremtéstörténeti lenyomatát ismerhetjük fel, átalakulásának különböző archetípusait, stációit, egyfajta emlékezetként, amely kérdéseket vet fel és új értelmezési felületeket teremt.
Kezdetben benyomásokat figyeltem, melyek egy-egy ember megfigyelése közben érnek. A különböző arckifejezéseket, gesztusokat, hogy milyen lelkiállapothoz melyek társulnak és hogyan. Más az ember kisugárzása, amikor boldog és más, amikor szomorú.
Ahogy mindezek megjelennek, amikor valaki nagyon mélyen átél valamit, vagy ihletett állapotba kerül és különös „sugallatokat” kap egy megfoghatatlan világból, vagy csak elengedi magát és elmereng a messzeségben, és észre sem veszi, hogy ritmusra dülöngél egy füllel nem hallható zenére.
Nehezen közelíthető meg ez a Kollektív Tudattalannak, Közösségi Emlékezetnek vagy Világléleknek nevezhető „állapot”, hiszen az abszolútum olyasmi, ami elől a szavak a gondolatokkal együtt értetlenül visszafordulnak.
Vajon lehetséges-e ezt az időnként mindannyiunk számára érzékelhető, de elvont „valóságot” megidézni egy sajátos világként, hogy ezáltal egy szokatlan, friss nézőpontból szemlélhessük talán a minket körülvevő világot és önmagunkat is egy pillanatra?
A Tér felbomlik, a határok elmosódnak. Összetömörül és kitágul a Tér.
Víziószobrok című műtárgyegyüttesemben azt a kifejezési formát keresem, melyben az anyag és a szellem ellentmondásos különbözősége, az anyag és a test határainak bizonyos mértékű átlépése, felszabadítása, így az egész általunk látott világ illékonysága és káprázatszerűsége megidézhető.
Sok megközelítés létezik, melyekkel eljuthatunk arra a felismerésre, hogy az általunk érzékelt világ káprázat, egy sokkal magasabb szintű összjáték számunkra pillanatnyilag érzékelhető megnyilvánulása. A Víziószobrok kísérletet tesz ennek a sajátos, valóságosabb belső térnek a minél teljesebb, kifinomultabb megjelenítésére.
Amikor úgy érezzük, a szobor már nem csak szobor, a kép már nem csak kép, az árnyék már nem csak árnyék, hanem megmozdul, és együtt hoznak létre egy műalkotást, aminek sem igazán neve, sem műfaja nincs. Ahol az ember hiába áll a lábán ott, ahol van, mégsem ott van igazán, hanem egy sokkal valóságosabb, szellemi térben, aminek fizikai helye sincs, mert kiterjedése végtelen.
A Víziószobrok látogatói maguk fedezhetik fel ezt a mindenki számára kicsit másmilyen „Belső Teret”, melyben érzékeik finom ingerlésével egy felfokozott, de egyben kontemplatív állapotba merülhetnek el a magával ragadó, valóságon túlinak tűnő térben, rávilágítva ebben a sajátos teremtéstörténetben a különálló, mégis összefüggő analógiákra az emberi létezésben.
A Víziószobrok II /chapter two – ’megmerítkezés’ című kiállítás a Mária Magdolna Torony egykori szakrális tereit választotta megnyilvánulásának helyszínéül.
Az első térben a földszinten fény és árnyék között járunk létezésünk hullámtörései közt. A mennyezeten látható installáció egyfajta transzmutáció mindennek határán.
A második tér absztrakt belső portréi-önarcképei, a Víziószobrok aktuális stációinak felvillanásai. Itt található a Mária Magdolna Torony több száz éves keresztelőmedencéje, mely a kiállítás fő témáját és címét ihlette, meghatározta az egész kiállítás lelkületét. A ’megmerítkezés’ itt egy alászállás is, mint a hamuvá omlott főnix útja, mely már új formáit próbálja, hogy kiemelkedhessen a porból. Rituális fürdés, mely arcát keresi.
A harmadik tér, a toronyszint első emeletén, csigalépcsőn közelíthető meg, a Víziószobrok gyújtópontjának magját tartalmazza lecsupaszítva, a torony felfelé húzó erőinek sodrásában.
Azúr Kinga
Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2023 tavaszán, Budapesten, a szerző Víziószobrok II /chapter two – ’megmerítkezés’ című kiállításának apropóján | Budatower Galéria, Mária Magdolna Torony, Budapest | 2023. május 4 – június 5. | Hovatovább: Dóra Attila kiállításmegnyitója | Azúr Kinga honlapja