Paul Klee: Táj sárga madarakkal

::: Képekről No6


Klee a legkedvesebb festőm, meg Rembrandt. Az utóbbi mindent tudott az emberekről, Klee mindent a természetről és a teremtett környezetről. Tájakról, kertekről, növényekről, állatokról, madarakról, kőzetekről, vizekről, utakról, épületekről, betűkről, számokról. Mindketten mindent a fényről. S mindkettő olyan szintű szakmai, mesterségbeli ismeretekkel rendelkezett, amihez foghatóval a képzőművészet történetében rajtuk kívül csak Leonardo. Paul Klee (1879–1940) tudós festő, grafikus, pictor doctus, kísérletező, kutató, jelentős elméletalkotó (Wege des Naturstudium. Staatliches Bauhaus Weimar, 1919–1923; Pädagogisches Skizzenbuch. Albert Langen, München, 1925; és naplóinak áradata: Tagebücher 1898–1918. M. Dumont Schauberg). Már 1911-ben így írt: „Mi minden legyen egy művész: költő, természetbúvár és filozófus!”

Számomra 28 munkája a legkedvesebb! Az utolsó, cím nélkül hagyott (Csendélet, 1940), összegző művéről nem akartam írni: már nagyon halálközeli. Az angyalokról Walter Benjamin felülmúlhatatlanul beszélt (Angelus Novus, 1920), talán majd egyszer a későbbiekről (Archangel, 1938; A halál angyala, 1940). Vannak, amelyekről mások már annyit írtak, hogy nem volt kedvem versengeni (Kötéltáncos, 1923; Az aranyhal, 1925; Ad Parnassum, 1932 stb.). Némelyikről meg még nem tudok szólni, például a Senecióról (1922), amelyet három éve kétszer másfél órában elemeztünk hallgatóimmal. A Táj sárga madarakkal (1923) ritkábban reprodukált mű, holott benne van, amit Klee botanikáról, flóráról és faunáról, színekről, folthatásokról, formákról és mozgásról tud. Erre a képre is igaz, amit így fogalmazott meg: „Alapjában véve nem vagyok más, mint bűvészinas, akivel a varázslómester bújócskát játszik” (idézi Felix Klee), s Herwart Walden 1917-ben így: Klee „az elvarázsolt világ festője”.

Könyvkötészet a Bauhausban

A festményt Richard Doetsch-Benzinger (1877–1958), egy berni patikus vásárolta meg, aki az első Klee-képet 1914-ben, Louis Moillet festő közvetítésével vette, hogy Klee elutazhasson Tunéziába August Macke-val és vele. Hatvankilenc Klee-kép gazdagította gyűjteményét, amelyről 1957-ben katalógus is készült – a bázeli Kunstmuseum 2008-ban újra kiadta.

Paul Klee: Táj sárga madarakkal (1923; akvarell, gouache, fekete alapozású karton; 27x35 cm; Bázel, magántulajdon)
Paul Klee: Táj sárga madarakkal (1923; akvarell, gouache, fekete alapozású karton; 27×35 cm; Bázel, magántulajdon)

Klee a képet Weimarban festette, ahol a Walter Gropius építész alapította Bauhausban tanított, előbb a könyvkötészeti, majd Kandinszkijjal az üvegfestészeti és szövőműhelyben folyó oktatásáért volt felelős. Ebben az időszakban hasonló művek sora készült, melyeken különféle technikákat elegyített (vízfesték, tempera, gouache, tinta, olaj, rendszerint kartonra ragasztott papír vagy pamutvászon, a festék részben szórópisztollyal, részben ecsettel felhordva: Rózsakert, 1920; Az éjszakai növények növekedése, 1922; Megművelt hegy, 1924; Éneklő madár, 1925; Hegyi karnevál, 1924; Mágikus halak, 1923 stb.). Ez a festmény is Klee rendkívüli megfigyelőképességéről, a külső benyomások képzeletben átalakított feldolgozásáról, a valóságos természet és a festői építkezés közötti szintézisteremtő képességéről tanúskodik. Illik ide is, amit sokan, sokszor idéznek tőle: „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz.” (Alkotói vallomás, 1920, Tillman J. A. fordítása.) Ugyanitt írja: „A művész túllép a tárgyon, túl a valóson csakúgy, mint a képzeletbelin.”

Mozgás és kompozíció biztonsága

A cím pontosan megjelöli a képtémát. Táj absztrahált, zöld fenyőfákkal, színes bokrokkal, a képi kompozíció szempontjából szimmetrikusan elrendezett hat sárga madárral (a hetedik alul balra, nagyrészt egy bokor mögött eltakarva). Alul balra és fent jobbra a képmezőben két-két, balra fent és jobbra lent egy, és legfelül, a képet függőlegesen kettéosztó vonaltól kissé balra egy. Három madár jobbra néz, szokatlanul nagy fekete szemmel, három pedig balra, szabálytalan oválisba komponálva. Állnak a madarak hosszú, vékony lábakon, kettőnek hátrafordul a feje, egy tótágast áll a felhő szélén, egy meg a nyakát nyújtogatva figyel. Mindjárt megmozdulnak. (A madarak 1917-ben jelennek meg Klee képein, amikor katonaként besorozzák repülőgépek mellé: A madárrepülő, 1917; A sasmadár, 1918).

Tele a kép mozgásokkal. Sokszor, sokféleként fogalmazza meg írásaiban Klee: a mozgás az élet lényege. „A mozgás minden dolog létrejöttének és eltűnésének alapja.” (Alkotói vallomások, Tandori Dezső fordítása.) Mozgás és kompozíció biztonsága. 1924 januárjában Klee a jénai Művészegyletben rendezett kiállításán előadást tartott munkamódszeréről, a képépítés eszközeiről (megjelent 1945, Bern, Benteli Verlag), a kép dimenzióiról: vonalról, fény-árny tónusokról és a színről. A színeket nevezi „minőségeknek”. A három főszín a sárga, a piros és a kék. Ezen a festményen is kiugrik a sárga (madarak), mely kétségtelen a legerősebb szín, hiszen a napsütés meleg, életet adó színe. Lélektani szempontból a színskála legboldogabb színe. A nyárutó színe (vigyázat, nem a vénasszonyok nyaráé!). Ezeknek a vonzó, kecses madaraknak a színe élénksárga (permanent sárga fehérrel keverve), tán leginkább kökörcsinsárga, pitypangsárga, csaknem virító lensárga, néhol még némileg citromsárga (enyhén zöldes árnyalat) is. Az egész kép aktivitását fokozza, örömet, boldog érzéseket kelt. Komplementere az ibolya, a liláskék (ibolyakék, sötét és világos ultramarinkék), ebből több változat is látható a képen: középtől jobbra egy íves mozgású bokor és fent az úszó felhők összetett színe. Balra és jobbra a képkereten túl is folytatódnak a teltpiros bokrok, élénk, erős vörösek. Nyári sompiros jut eszembe és magyalvörös (amúgy kadmiumvörös, világos ibolyavörös, égetett umbra). Még inkább fokozzák, gyorsítják a belső folyamatokat, mozgást. A sárga és a vörös olyannyira domináns, hogy ellensúlyozni tudja a háttér sötétségét, feketéit, berlini kékjeit.

A világosságot fokozzák a különös íves, nagy, fehér formák, fénylő fehérek, kékesfehérek, szürkésfehér, zöldesfehér részletekkel. A jobb felső négyzetes képrészben fehér gömb: hold-virág-pitypang-labda mozgékonyan, a fehérben kis foltokkal, mint amikor a teleholdban vélünk konkrét formákat felfedezni. Lent, alul jobbra a társa piros gömb: tűzlabda, forró nyári virág, akárcsak egy kisebb forgó piros a nagy fehér és a nagy piros gömb között. Alul a kert szürkével tört zöldje húzódik, s persze zöldek a fenyőfák is: egy a bal, egy a jobb oldalon, s egy távolabb a mélység felé egy domboldalon. A zöld (ez itt krómoxid-zöld, nedvzöld fehérrel keverve) a piros komplementere. S még élénk ragyogó világoskékek, s még barnák, terrakották, rózsaszínek. Finom színátmenetek, áttetsző valőrök. A barna a föld színe, anyagi szimbólum, a fehér transzcendens szín, a lélek győzelme az anyag felett. A fehér az egyetlen tökéletes szín, mert magában hordozza a többi színt is. Klee itt is, más képein is keverte a színeket, a festékeket is gyakran. „Én és a színek egyek vagyunk. Festő vagyok” – írja 1914-ben megrendítő, meghatározó tunéziai utazása során a 35 éves festő. (11 éve jártam Tuniszban. Azóta még jobban érzem Klee színeit.)

Egyéni kozmosz

Ez a festmény 1923-ban készült. Klee 1923 szeptemberében az Északi-tenger egyik szigetén, Baltrumon festett. Fia, Felix Klee szerint „ez a barátságtalan, vad kis sziget egy egész sor csodálatos akvarellre ösztönözte Kleet”. Lehet, hogy ezt is? (Bár Klee rendkívül pontos ouvre-katalógust vezetett mintegy kilencezer művéről, sajnos erre nem tudok válaszolni.) Hozzáad valamit is a festmény lényegéhez, ha meg tudom nevezni a sárga madarakat (valószínűleg énekesmadarakat)? Sárga lombjáró, sárga billegető (egyébként leginkább hosszúfarkú citrombillegetőre hasonlítanak fejalkatuk, testtartásuk szerint), vagy talán citromsárga fejű csicsörke? És a képen látható fenyő kiinduló mintája közönséges tiszafa, boróka, hamisciprus, vagy melyik a rengetegféléből? Nem is beszélve a bokrokról (nekem gyerekkoromból a kedvencem, a piros színű tatársom, a zöldessárga kérgű taracksom jut eszembe, még a többszínű mintás levelek is azt idézik balra lent).

Nemcsak a színek mágiájában volt járatos, hanem a vonalakéban is.

Klee „nem a virágot, hanem a virágzást, nem a folyót, hanem a vízfolyást, nem a fát, hanem a növekedést” (Werner Hoffman) festi, és ez a lényeg. A természeti képződményekből indulva, tájékozódási pontnak használva őket szuverén, öntörvényű világot teremt, egyéni kozmoszt. Egy lehetséges világot képzel és konstruál, amelyben átjárható a szerves és a szervetlen, a metafizikus és a fizikai világ, a materiális és az ideális. A Klee-univerzum mindent átfogó, s szinte minden egyes festményben benne van az általa teremtett világ lényege. Függetlenül mindazoktól a stílusoktól, amelyeknek egyébként megtanulta a nyelvi elemeit (az impresszionizmustól a geometriai absztraktig). „A művészet olyan, mint a teremtés” – írta Naplójában 1916-ban.

Formák hullámzása

Még visszatérek a Táj sárga madarakkal című festmény mértéktartó, ám különleges vonalvezetéséhez, ahhoz a rendhez, melyet Klee hajlékony, mozgékony, hol titokzatos, hol nagyon is mindennapi, hol törékeny, hol nagyon is határozott vonalaival teremt. A formák hullámzásaihoz, a hangsúlyos vonalakkal körbezárt formák keltette ellenmozgásokhoz. És azokhoz a foltokhoz, pöttyökhöz, fonatokhoz, vonalkázásokhoz, szövedékekhez, amelyeket egy színfelületen más színekkel létrehoz. Nemcsak a színek mágiájában volt járatos, hanem a vonalakéban is. Azt írja 1924-ben: „A művészet a teremtés allegorikus képe. A motívumok metaforikusan is értelmezhetők.” „A szimbólumok vigasztalják a szellemet, hogy beláthassa: számára nem a földi lét az egyetlen lehetőség.” (Alkotói vallomás, Tillmann J. A. fordítása.) A madár szakrális szimbólum, a lélek, a szabadság megtestesítője. Az ókori Keleten a Nap, az ókori művészetekben a kert, a természet jelképe. Transzcendens lény, hiszen a magasba emelkedik, istenekkel társalog. Hét van belőlük a képen, a hetes bűvös szám, a teremtés rejtélyeit jelképezi, mágikus erővel rendelkezik, a kozmikus rend törvényeit szimbolizálja. A jobb oldalon egy nagy fehér és több vörös gömb: a gömb a kozmosz alakja, a bolygóké is, a rendet és a teremtést, a teljességet jelképezi. Az örökzöld fenyőfa az élet fája, az állandóság, az életigenlés, a halhatatlanság, a fogyhatatlan energia jelképe, mágikus fa. A festmény bal és jobb oldalán továbbterjeszkedő vörös bokrok ebben a képi kontextusban bennem az égő csipkebokrot idézik, melyben Jahve megjelent Mózesnak, mely lángolt, de nem égett el. Nem ezek miatt az a Táj sárga madarakkal, ami, de ezek is hozzájárulnak a mágikus hatáshoz.

Párbeszéd a természettel

Paul Klee tízéves korától a halála előtti napokig (61 évesen) sokat gyalogolt, kirándult, utazott, jegyzetelt, rajzolt, festett a tájban. A Bern környéki elő-alpesi vidék, tóvidék, az alpesi táj, az Aare, aztán az olasz városok, a Tiberis, a tenger, majd Párizs, Berlin, München, a Murter-vidék, a tuniszi út, Kairuan, Hammamet, Milánó, Thuni-tó, Belgium, Északi-tenger, Baltrum-sziget, Weimar, Düsseldorf, Egyiptom, újra Olaszország, az utolsó hét év Bernben s végül Tessin, Locarno-Muralto. Műveinek állandó szereplője a táj, a természet, a kert, a víz. Bennük élt s benne éltek. Párbeszédet folytatott a természettel, ahogy ő maga írta (A természet tanulmányozásának útjai).

S. Nagy Katalin


Irodalom
  • Klee, Felix: Paul Klee. Corvina Kiadó, Budapest, 1975.
  • Partsch, Susanne: Klee. Taschen/Vince Kiadó, Budapest, 2003.
  • Düchting, Hajo: Paul Klee: Painting Music. Pegasus, Düsseldorf, 2004.
  • Franciscono, Marcel: Paul Klee. His Work and Thought. University of Chicago Press, Chicago, 1991.

Exkluzív elsőközlés
Készült 2012-ben | hovatovább: Zentrum Paul Klee, Bern

Comments

  1. Arnolfini Szalon says:

    Részletek Losonczki Gáborbak, a Műegyetem Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatójának a Képi kifejezés óra keretében írt dolgozatából:

    Klee nekem is kedvelt festőm. Na nem pont ezt a fajta dinamizmust kedvelem, ami a Táj sárga madarakkal című festményén visszaköszön. Pontosabban eddig nem is figyeltem fel rá, és pont ezért tetszik ez az írás, mert felkelti az érdeklődést, és amit eddig még csak nem is sejtettem, bebizonyosodott: Klee valóban egy új világot teremtett azáltal, hogy absztrahálta a műveiben az addig, mások által impresszíven értelmezett egységeket egy képen.

    S. Nagy Katalin képelemzésének bevezetője remekül írja körül, milyen tág az a spektrum, amiben Klee otthonosan mozog. Kedvelem a nagyban gondolkodni tudó embereket, ezért is lett szimpatikus számomra ez a fajta megközelítés. Az, hogy Klee költő, filozófus és természetbúvár egyszerre, több perspektívát ad a művészetének, ezáltal még eredetibb, mint mások.

    A Táj sárga madarakkal nem egyszerűen egy táj részletét mutatja meg, hanem annak minden dinamikáját és részletét is. Ebben a képben tényleg benne van egy sajátos világ, több mondanivalót sugároz, mintha egy zenéhez készült volna. Klee munkájának egészében benne van egyfajta zeneiség, köszönhetően főleg absztrakt látásmódjának is.

    Klee a színek dinamizmusával éri el a tényleges mozgatását a formáknak: a három domináns szín és a fehér ívek, illetve a fekete alap mind-mind kontrasztosítják a látottakat. Jobban mondva, a színek „még inkább fokozzák, gyorsítják a belső folyamatokat, mozgást. A sárga és a vörös olyannyira domináns, hogy ellensúlyozni tudja a háttér sötétségét, feketéit, berlini kékjeit”. Ezáltal sokkal maradandóbb és érthetőbb is a kép.

    „A Klee-univerzum mindent átfogó, s szinte minden egyes festményben benne van az általa teremtett világ lényege” – olvashatjuk. Ez valóban így van, és remekül értelmezhetővé válik – ez a kép különösen, de maga a művész is. A formák már korábban is szóba kerültek, de egy dolog számomra csak most igazolódott be teljesen; Klee képei akár matematikailag is leírhatóak lennének, akár egy koordináta rendszerben is. Ez talán kicsit abszurd, de mivel tudjuk, hogy a matematikai absztrakt nem áll távol tőle, így valóban olyan érzésünk van, mintha ez egy jól kiszámított alkotás lenne; pontról pontra meglenne mindennek a megfelelő helye.

    Klee egy olyan színvonalat képviselt, melyhez kell egy bizonyos felvilágosult látásmód, egy újabb világszemlélet. Klee ezért jó ennyire, mert ő is sikeresen bebizonyítja, hogy konvencióktól függetlenül is lehet igazán eredetit alkotni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük