Claude Monet: Vízililiomok

::: Képekről No5


Végül is a bázeli Beyeler-gyűjteményben látható triptichont választottam. A számomra ezenkívül/túl a legkedvesebb képek Tokióban és New Yorkban, a Museum of Modern Artban vannak kiállítva (ebben a képelemző sorozatban többnyire olyan festményekről írok, amelyeket „élőben”, szemtől szemben láttam, kialakulhatott a közvetlen kapcsolat). Nagyon szívesen laknék együtt egy kör alakú, csupa fény, ragyogás változattal (úgy tudom, ez az egyetlen ilyen formátumú a sorozatból), ám az Dallasban található. Nagyon közel állnak hozzám a zürichi Kunsthausban őrzött képek, amelyeket többször is ámulattal bámulhattam, különösen A tavirózsák tava íriszekkel és – a legkedvesebbet – A tavirózsák tava estecíműt, melyeket Monet 1922 és 1924 között festett (az előző 6 méter, az utóbbi 3 méter hosszú), s persze a Párizsban, az Orangerie-ben és a Marmottanban lévőket is választhattam volna. Ám a választást ez esetben megerősítette a környezet, amelyben ez a háromrészes, de persze egyben, egybefüggően kiállított hosszú kép látható.

A Vízililiomok a Beyeler Alapítvány épületében
A Vízililiomok a Beyeler Alapítvány épületében

Claude Debussy (1862–1918) hangszíneit, zenei ritmusait, harmóniáit, indázó arabeszkjét szokás még emlegetni. Mindkét Claude szakít a konvencionális struktúrákkal, igaz, az impresszionista zenész Images (Képek) és La Mer (A tenger) című érzékeny műveiben szinte festői eszközökkel közvetíti a természetet. S ha már a zenei analógiát említem, nem hagyható ki az író Marcel Proust (1871–1922) sem: állítólag Elstir, a festő nagyon is rokon Monet-val, s ahogy Az eltűnt idő nyomában (1913) című, a XX. századot meghatározó műben a festményről beszél, ahhoz az idős Monet szolgált mintául. Amit Elstir, a regényhős festő műveiről ír, azt Monet-ról is írhatta volna: „mindegyik varázsa az ábrázolt dolgok metamorfózisában rejlett” (Gyergyai Albert fordítása). Nemcsak Elstir, Monet is az eltűnt – elveszett? – időt kereste. Proust 1909-ben kezdte írni a hét kötetben hömpölygő regényt, és 13 éven át, haláláig kitartóan dolgozott rajta, Monet még ennél is több időt – s haláláig – a Vízililiom-sorozaton. Idősíkok sokrétegű egymásmellettisége – ez szellemi rokonságuk lényege. Monet közeli barátja, Stephane Mallarmé (1842–1898), a szimbolista költő versében, a Fehér tavirózsában (1895) ez az egzotikus eredetű, meleg vizet igénylő virág a létezés teljességét, oszthatatlanságát, az élet titokzatos forrásait szimbolizálja.

Homogenizáló színsorok

A Vízililiomok/tavirózsák-sorozat – mely darabjainak többsége szokatlanul nagy méretű, hosszan elnyúló – tulajdonképp nagyon is romantikus világértelmezésből fakad, mintha létezne valamiféle egyetemes világharmónia, dinamikus egész, mintha a természet harmonikus, egységes volna. Megőrződik a természeti utalás, főleg a színekben, a növényzet zöld, a víz és a tükröződő ég kék, a virágok színesek. „Az absztrakció és a valósághoz kötődő imagináció végső pontjáig” jutott, saját bevallása szerint. Belső és külső valóság együttese, pontos megfigyelés, emlékezet, érzelmek szintézise. Realitás és illúzió, valóság és tükörkép egymásba folyik, felcserélhetővé válik. Homogenizáló színsorok, színharmóniák, kerüli az erős színkontrasztokat. A csaknem sík felületen a jelenségek összekapcsolódnak, nem fontos a tárgyak struktúrája.

Claude Monet: Vízililiomok (1917–1920; olaj, vászon; 200,5x301 cm; Beyeler-gyűjtemény, Bázel)
Claude Monet: Vízililiomok (1917–1920; olaj, vászon; 200,5×301 cm; Beyeler-gyűjtemény, Bázel)

Cézanne, aki számára épp a struktúra, a dolgok szilárdsága a legfontosabb, egyedül Monet-t fogadja el az impresszionisták közül: egyedül őt tartja arra méltónak, hogy művei a Louvre-ba kerüljenek. Meg-meglátogatja, Givernyben is fest; ez az emberkerülő, mogorva, zárkózott ember vonzódik a nagy társasági életet kedvelő, igényes konyhaművész, gondos kertész Monet-hoz.

Víz, fény, tükröződések

Nincs a formáknak körvonaluk, ezért tömegük sem, mégis, a rezgések, rezdülések, villódzások nagyon is az anyagi világhoz kötik a művet.

A kiválasztott Vízililiomok képen – hasonlóan sok, 1904 után festett azonos témájú művéhez – csak a vízfelületre figyel, nincs már pontsáv, sem láthatár, sem tértagoló horizont. Az egész megnyitott képmezőt a víz, a tavirózsák, az elágazó indák, a víz alatt hullámozó fű és a felhők, fák tükröződései töltik be. A víz, a fény és a tükröződések a központi téma. Erősen absztraháló színfelhordás, a valóságostól távolodó formák. Nincs a formáknak körvonaluk, ezért tömegük sem, mégis, a rezgések, rezdülések, villódzások nagyon is az anyagi világhoz kötik a művet. Az egyszerre valóságos, elvonatkoztatott és reflektált természet. Nincsenek térbeli támpontok, a tavirózsák nyitott, határtalan folytonosságban lebegnek. A tárgyi formák, levelek, virágok, füvek alig különböztethetők meg a kinti növények, fűzfák tükröződéseitől. A sötét foltok lehetnek víz alatti indák, füvek, de elmosódó tükörképek is. Széles ecsetvonásokkal, impulzív gesztusokkal festett kép (nem véletlenül mondják Monet-t az absztrakt expresszionisták elődjének). Kék és rózsaszín harmóniák, zöldek, zöldessárgák, finom szürkésbarnák. A kép felénél felülről szinte befolyik a tükröződő felhő visszafogott rózsaszín, halványlila, némi fehérekkel átszőtt foltja jobb felé tágulva. Amorf forma, s nekem mégis élőlényszerű. Szabálytalan színfoltok a puha tavirózsák, alig egy-kettő azonosítható, rózsaszín, sárga, fehér alakzatok a folyondár kékben, növényi zöldben. Érzékelhető, követhető a festő kézmozgása, ecsetmozgatása, ahogy palettájáról a színeket, színvonalkákat, színpöttyöket egymás mellé, fölé helyezi az égi kék vízfelületen. Monet sokszor nyilatkozta, hogy lassan, nagyon lassan dolgozik. Lehet. Ám itt gyors, szaggatott, egymásra rakódó színek, nagyon sokféle szín a domináns kéken és zöldeken (szinte a teljes színskála), és a nyugalmat sugalló felületen kisebb-nagyobb izgága, ide-oda kunkorodó vonalak, vonalhálók. Kézjegyek, kalligráfiák, ecsetvonások szövedékei.

Nem mennék bele a színszimbólumokba, ám mégiscsak elkerülhetetlen, hogy rögzítsük: a kék az ég és a víz, a levegő és a tenger színe, épp ezért a végtelen, a megfoghatatlan, a transzcendencia színe is. Nyugalom, biztonság, szenvedélymentesség, egyrészt nagyon is emberközeli, másrészt mégiscsak emberfelettire, emberen kívülre való utalások is. A zöld egyértelműen a természet színe, a növényeké, s így a tavaszi megújulásé is, keveréke földinek és éginek. Monet-nál fénnyel telített, gazdag érzelmi tartományú és rendkívül széles színárnyalatú, színkombinációjú a kék és a zöld. Ez a kék itt, a Vízililiomok tava című képen szinte megnevezhetetlen. Azúrkék hivatalosan, az ég kékjéhez hasonlító tiszta, élénk világoskék, hidegkék (sky-blue). A legtöbb vallásban a világot teremtő isteni bölcsesség színe. Meg az ártatlanságé és a hűségé. (Az azúrkék ásványa a ragyogó kék azurit, mely apró, üvegfényű kristályokból áll.) Mellette kobaltkék (koboldok, azaz manók), ez a ragyogó kék, melyet őskéknek is neveznek. És még kobaltzöldek, szürkészöldek (mint a jade, a hosszú élet jelképe).

Varázslatos tükröződés az egész. Varázslatosak a színek is. Nemcsak az azúrkék, kobaltkék, hanem az élővilág, a békés természet nyugodt zöldjei s bennük a kis, fényes, erős, mozgó meleg sárgák, meditatív, spirituális lilák, titokzatos krapplakkok, a puha, lágy, nőiesen finom világos rózsaszín árnyalatok. Gyengéd mandulavirág-rózsaszín, barátságos mályva, telítetlen halványvörös árnyalatok, romantikus színátmenetek, s még mintha kicsit a nap tükrözése is ott volna borostyánsárgáktól körülragyogva. Ez az érzékenyen színgazdag festmény is tanúsítja, Monet mindent tudott a színekről, hatásukról, az általuk keltett érzelmi állapotokról, múltjukról, ásványaikról, kémiájukról: anyagi és szellemi tartományuk tágasságáról. Végül is ezekért a színekért, színkombinációkért emeltem ki épp ezt a vízililiomok, tündérrózsák sorozatából: nekem még a nevük is csodálatos (kobaltviolet, lazúrkék, hidegkék, korallzöld, nádzöld, füstbarna, tearózsaszínű stb.), hát még így együtt látványként. Víz, virág, fa. Helyi színek és fényszínek. A létezés egyik arca.

Lenyűgöző mozgások a felületen, lebegő pontok, foltok, kanyargó vonalak, talányos formák és a festő mozdulatai, kézmozgásának lenyomatai. (Korai „action painting”, tasizmus, gesztusfestészet.) A tündöklő kék vízfelületet a tavi liliomok levelei, füvek, indák, fák és az ég tükröződései tagolják. Valahogy minden szabadon lebeg, se tér, se idő nem korlátozza a merész amorf formákat. És minden elem, folt, forma, alakzat, vonal, szín a fényből eredő atmoszférahatás részévé válik. Lehet egységes a világ? Ezen a folyamatos s a végtelenbe tartó frízen igen.

Egységes világ

S ha már annyi személyeset írtam ebben az írásban, még azt is hozzáteszem, a krétai freskók láttán éreztem ugyanazt, mint Bázelban, a Beyelerben ücsörögve: igen, olykor lehet egységes a világ. Sőt: harmonikus, derűs, biztató. (Az öreg Monet volt érzelmes festő, vagy én lettem öregkoromra javíthatatlanul érzelmes?)

Persze hogy költészet: képi költészet, igézet, káprázat, s mégis, tükröződésekkel, absztrakciókkal, bűvölő színekkel, végtelenítésekkel, ismétlésekkel maga a valóság. „Egy óra nem egyszerűen egy óra, hanem illatokkal, hangokkal, tervekkel és hangulatokkal telt edény. Az, amit valóságnak hívunk, a minket egyidejűleg körülvevő érzetek és emlékek kapcsolata” – írja Proust (Jancsó Júlia fordítása), ám Monet is nyilatkozhatta volna.

Kétszer is voltam Givernyben a Monet-kertben. Egyszer harangvirág-kék, mákvirágszín, levendulalila május végén, egyszer bronzvörös-mustársárga-őszarany október elején fénylő napsütésben, melyet csak rövid időre tartóztatott fel a sűrű eső, melytől a százféle zöld – az almazöldtől, a nedvzöldtől a méregzöldig – még inkább pompázott (festő barátom franciául, filozófus férje angolul sorolta a színek, virágok, fák nevét megszámlálhatatlanul, míg én tátott szájjal bámultam, motyogtam: ezt nem hiszem el!). A tavirózsák miatt kellett odautaznom s felfogni, átélni a Monet-kertet mint szín- és formakompozíciót, mint műalkotást. Utazásaim, csatangolásaim során híres kerteket, parkokat is becserkésztem (firenzei reneszánsz kertek, az angol Blenheim Palace, Cornwall, dániai kastélykertek, Párizsban többször is a Buttes Chaumont park mellett laktam, ki ne hagyjam az Amsterdamse Bost), de Giverny egyedülálló. Szín- és fényviszonyai miatt. A kreatív, teremtő ember keze és agya munkája, tökéletes modell. Amiatt, amit csak André Gide-től (Földi táplálékok) kölcsönözve vagyok képes láttatni: „Érzékelek, tehát vagyok.”

A sosem volt Éden

Monet 1883-tól lakott a givernyi házban, 1888 nyarán itt festi a Szénaboglya-sorozatot. 1890-ben, 50 éves korában vásárolja meg a házat és a birtokot. 1899-ben, 59 évesen kezdi el a Tavirózsa-sorozatot, haláláig mintegy 250 festményének ez a kiinduló témája. Mint már írtam, a halálát követő évben, 1927 májusában avatják fel a Musée de l’Orangerie-ben a tavirózsa-pannókat. „A festésen és a kertészkedésen kívül semmihez sem értek” – állítja 1904-ben (Maurice Kahn írása a Le Temps-ban). Ahhoz azonban annyira, hogy Givernyben, a színpompás, mágikus kertben, és Zürichben, Párizsban, Berlinben, Londonban, Bázelban is a tavirózsa/tündérrózsa/vízililiom „reflextájak” (Monet megnevezése) előtt, a szokatlan formájú vásznakkal betelhetetlenül mindig azt éreztem, ez maga a földi paradicsom, íme: a sosem volt Éden.

Nagyon messzire vezetne, ha belekezdenék Monet saját maga teremtette kertje kapcsán „a kert” mint utópia, nosztalgia, reprezentáció taglalásába. Monet sokfelé festett: Le Havre, Párizs, Algéria (katonaként), Fontainebleau, Chailly-en-Brière, Honfleur (normandiai tengerpart), Trouville, Sainte-Adress, Fécamp, Saint-Michel, London (1870–1871), Amszterdam, Argenteuil, Montgeron, Véthevil, újabb normandiai helyszínek, aztán 1883-ban bérel házat Givernyben. Azért soroltam fel a sok helyszínt, hogy érzékeltessem nyughatatlanságát, sokféle tájélményét, s aztán a letelepedését 1890-ben, 50 évesen Givernyben. Attól kezdve nem keresgél helyszínt francia falvakban, tengerpartokon, utazni is keveset utazik. 1895-ben egy Oslo melletti norvég faluba, 1896-ban elmegy Normandiába, 1899-ben és 1901-ben Londonba, 1904-ben saját automobillal Madridba, 1908-ban Velencébe, aztán 18 évig már csak a kert, a ház, Giverny. A saját képére formált természet és a festészet egymásba fonódása. Élő művek a festmények is, melyekhez a művi és természetes kert szolgáltat motívumokat, kínál formákat, színeket, fényeket, atmoszférát. Monet és kertészei sok időt, figyelmet, munkát kell hogy fordítsanak a fákra, vízililiomokra, glicéniákra, rózsákra, a sokféle növényre, virágra, a patakból duzzasztott tóra ahhoz, hogy kora tavasztól késő őszig különféle színekben pompázzanak, színfoltokat alkossanak. Monet szabadtéri tanulmányokat készít, rajzokat, akvarelleket, mindenféle vázlatokat, festeni az egyre tovább épített, nagyobb, tágasabb műteremben fest.

A sorozatok és az idő

Persze írhattam volna Monet tizenöt darabból álló Szénaboglyák-sorozatáról (1888–1890), a negyven képből álló Roueni katedrális-sorozatról (1892–1894). Egyrészt a legkedvesebb képeim közé tartoznak: azt gondolom, a képiség egyik lényegéről szólnak, arról, ahogy a fény és a reflexek megváltoztatják az ugyanabból a látószögből nézett tárgyak színeit és formáját (mi is a valóság, a realitás? mit is látunk valójában?). Másrészt az idő témája is csábított: Monet–Proust–Bergson és a megfoghatatlan, illanó, tünékeny, titokzatos idő, mely létező vagy nem létező. Írhattam volna a sorozatok fontosságáról a modern látásmódban. Arról, amit Monet megfest ezekben az idősorozatokban: a létezés időben zajlik, bele vagyunk zárva az időbe. Monet 27 évig festette a tavirózsákat (Le bassin aux nymphéas – eredeti elnevezésük). Végül is mégiscsak ezekre illik leginkább, amit így fogalmazott meg: „Ugyanolyan természetességgel festünk, ahogy a madár énekel.”

S. Nagy Katalin


Irodalom
  • Sagner-Düchting, Karin: Claude Monet. Benedikt Taschen, Budapest, 1993.
  • Monet és barátai. Kiállítási katalógus. Vince Kiadó – Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2003.
  • Wildenstein, Daniel: Monet’s Years at Giverny: Beyond Impressionism. The Metropolitan Museum of Art, New York, 1995.
  • (A Vízililiomok-sorozatról a legkedvesebb számomra két gyerekkönyv: Laurence Anholt: The Magical Garden of Claude Monet és True Kelley: Sunshine and Waterlilies)

Exkluzív elsőközlés
Készült 2012-ben | A fotó forrása: Tumblr | Hovatovább: Fondation Beyeler, Bázel

Comments

  1. Papírszabó says:

    Eddig abban a tudatban éltem, hogy a vízililiomokból csak egy van, az a gigantikus ott, a Beyeler gyűjteményben. Aztán a hétvégén láttam egy Monet-kiállítást, amelyen megint szembejött kettő kisebb. Most megtudtam, hogy összesen hatvan létezik elszórva, világszerte.

    Cezanne-nak a Montagne Sainte-Victoire volt ugyanígy a fixa ideája, és amikor pár éve épp előtte döglött be az autónk, a padkán cseresznyézve volt időnk tanulmányozni a fényváltozásokat a hegyen, míg megjött vontató.

    Eljön az idő, amikor mindenki fogékonyabb lesz a természet szépségeire. A fantasztikus kertben Givernyben valószínűleg nem is lenne más választása egy halandónak. Még ma sem.

  2. Arnolfini Szalon says:

    Részletek Szijártó Ádámnak, a Műegyetem Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatójának a Képi kifejezés óra keretében írt dolgozatából:

    Egy óra alatt el lehet olvasni… – mondta az Arnolfini Szalonban megjelent első hat képelemző esszéjéről S. Nagy Katalin tanárnő az órán. Nekem nem sikerült egy óra alatt. Nemhogy az egészet, de a kedvencemet, a Vízililiomokról szólót sem. Méghozzá azért, mert minden egyes felbukkanó név újabb életre kelt a böngésző képkeresőjében. Így találtam rá Renzo Piano épületeire, terveire, kézzel készült rajzaira is, amelyek ámulatba ejtettek. Elkalandoztam. Az idő pedig telt. Megtaláltam többek között a Beyeler Alapítvány épületét is, különböző termeit, különböző évszakokban. És az egyikben ott volt a falon a Vízililiomok.

    Nagyon izgalmasnak találtam, ahogy a mű kommunikál a környezetével; ritkán tapasztaltam ilyet, ilyen erősen. Az amúgy is keret nélküli kép értelmezési kerete túlnyúlik az épület határain, környezetének szerves részévé válik. A liliom a falon és a liliom a tóban. Akár virágzik, akár nem.

    És jött Debussy, akinek Arabesque című szerzeményét hallgattam, miközben rákerestem Monet többi festményére is. Igazán különleges harmónia van a képek és zene között. S az idő megint csak telt. A képzőművészetben és általában a művészettörténetben egyáltalán nem vagyok járatos, az általános iskolai és gimnáziumi oktatáson kívül csak elvétve találkoztam olyan alkotásokkal, amelyek maradandó élményt tudtak volna nyújtani. (Pedig édesapám rajztanár egy falusi általános iskolában.) Annak a rejtélyére pedig végképp nem jöttem rá, mi alapján lesz egy mű maradandó.

    Az utolsó kalandozásom a kertek felé vezetett. Budapest belvárosában, egy bérház második emeleti lakásának apró szobájában, egy íróasztal mögül azt képzeltem, én is ott sétálok a parkokban, melyekben Monet festett. Aztán hirtelen nagyon ismerős lett a táj. Egy domb tetején álltam, a völgyben patak csordogált, lovak és tehenek legeltek a réten. Képzeletben otthon voltam, azon a birtokon, ahol nagyszüleim és szüleim termesztenek növényeket és ahonnan tiszta időben látni a kőszegi hegyet és az ausztriai havas csúcsokat. Monet-tól hazaértem. A Vízililiomok pedig most már örökre összekapcsolódik Renzo Piano épületével és Debussy Arabesque-jével.

    Határozottan több volt, mint egy óra, de egyáltalán nem bánom.

  3. Papírszabó says:

    Remek dolgozat, Sz. Á., pontosan ezt az élményt várja önöktől S. Nagy Katalin. Ha ezáltal közelebb került a „maradandó élmény” fogalmához, már megérte beiratkozni. És ez még csak a kezdet. Remélem. Kívánom önnek!

  4. Arnolfini Szalon says:

    Részletek Veszeli Rékának, a Műegyetem Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatójának a Képi kifejezés óra keretében írt dolgozatából:

    Nem tartom magam nagy műértőnek. Ha zenét hallgatok, regényt olvasok, festményeket nézek, azok érzések formájában hagynak nyomot bennem. Ez talán magyarázatot ad arra, miért sírom el magam minden egyes alkalommal, amikor például Beethoven Holdfény szonátáját hallom, vagy mi indított arra, hogy „vad kamaszkorom” kezdetén szobámat egy impresszionista naptár képeivel díszítsem ki. Az impresszionizmus minden képzőművészeti korszak közül a kedvencem!

    Miért az impresszionisták? Mert nem tudom szavakba önteni! Érdekes belső feszültség ez számomra, amikor olyan intenzíven érzem a képet, és mégis képtelen vagyok azt szavakba önteni, és szégyellem is megpróbálni, mert az elhangzott mondatok és a bennem kavargó érzések megközelítőleg hasonló viszonyban vannak egymással, mint a Notre Dame és a LEGO házikók.

    Valahogy így állok tehát az impresszionistákkal és az érzésekkel. Monet liliomainak kiválasztásakor még a szöveg elolvasása előtt fontos teendőm volt: kényelmesen elhelyezkedni, kiüríteni a gondolatokat és keresni róla egy hatalmas képet (jobb híján, az interneten), és nézni. Valahogy így zajlott a feladattal töltött első negyed óra. Ekkor következett a szöveg.

    Az elmúlt hetekben volt szerencsém elolvasni egy S. Nagy Katalin-könyvet, illetve jelenleg is lelkesen forgatok egy másikat. Be kell valljam, sosem szerettem igazán művészetről olvasni. Mindig az az érzésem volt, hogy egyszerűen nem nekem szól – ez idáig. Ez azonban a képelemzés és műértelmezés teljesen más megközelítése, amely a társadalom és tagjainak kapcsolatát éppoly fontosnak tartja, mint mások a képen látható tárgyak árnyékát. Számomra ez olyan mennyiségű és minőségű információt képes nyújtani, mintha egy sötét szobában szélesre tárnánk egy ablakot, hogy a napfény beboríthasson mindent.

    Az elemzést olvasni közel akkora élmény volt, mint magát a művet nézni. Az érzékletes kifejezések és tökéletesen eltalált képek csak egyre élénkebbé és tündöklőbbé tették a fejemben Monet tündérrózsáit. Minden egyes új információ színesebbre festett egyet közülük. Olykor látni véltem a festő szemén át a tájat, amint a kacér vízfelszínen lebegő liliomokat nézi, majd hagyja, hogy egy óriási belső erő a vászonra vetesse vele azt, amit ő a látottak alapján érez, és még ha csak a képzeletemben is, szerencsésnek éreztem magam, hogy ott lehettem Monet mellett.

  5. Arnolfini Szalon says:

    Részletek Kovács Kittinek, a Műegyetem Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatójának a Képi kifejezés óra keretében írt dolgozatából:

    Az olyan festmények mellett, mint Monet Vízililiomok című képe, senki sem tud közömbösen elmenni. Nem csak lenyűgöző méretükkel, de témájukkal és színvilágukkal is magukhoz láncolják a szemlélőt.

    A művész által képviselt stílus és szemléletmód akkor élhető át és érthető meg számunkra, ha ismerjük az alkotás körülményeit, a meghatározó korszellemet, a befolyásoló tényezőket. A teljes átélést segíti a kortársak – Debussy, Proust, Cézanne – munkásságának ismerete. Egészen más, ha olyantól olvasunk elemzést, aki ismeri az előbb felsoroltakat, s emellett még élőben is részletesen tanulmányozhatta a szóban forgó festményt és a sorozathoz tartozó többi képet is. Az elemzés hűen visszaadja a gigantikus mű szemlélőre gyakorolt hatását, az erős absztrakció ellenére tökéletesen visszatükröződő természet dinamikus harmóniáját, valóság és tükörkép szédítő egységét. A minden részletre kiterjedő szín-, forma- és mozdulatelemzés szavakkal újrafesti képzeletünkben a képet, szinte látjuk magunk előtt a festőt munka közben, tér és idő egybefolyik. Az írás és a kép összes érzékszervünkre hat, nem csak szín, de illat, hang, hőmérséklet, pára. Szeretnénk elmenni és megcsodálni a művet, illetve a helyszínt, a festő teremtette kertet élőben.

    Az azonban egy kicsit elgondolkodtató, hogy egy ilyen érzelmekkel telített, dinamizmussal megalkotott kép ennyire tudatosan készül-e; persze benne van Monet minden mesterségbeli tudása, de a festés lendületében nem lehet ezekre tudatosan gondolni.

  6. Ozoráné Pelényi Mária says:

    Nagy álmom, hogy egyszer én is megcsodálhassam ezt a csodálatos kertet; csak a neten nézegethetem, de ahogy leírtátok a pillanat varázsát, az csodálatos… És a színek megnevezése nagyon gazdag lélekre vall.
    Tisztelettel, Mari

  7. Ozoráné Pelényi Mária says:

    Újra elolvastam ezt a tanulmányt, s így látatlanban is gyönyörködtem mindabban, amit a szerző a valóságban látott – bár láthatnám. Egy ilyen műalkotás megtekintése sokáig ad nyugalmat, s feltöltődést. Köszönet, hogy leírtátok. Tisztelettel, Mari

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük