Itt és Most

::: Vincze Petronella kiállítása elé

„Itt és Most” – adta kiállítása címéül ezt a jó értelemben konzervatív alapállásúnak értendő, mutatkozó becsületes hívó szót Vincze Petronella papír- és bőrrestaurátor képző- és/vagy iparművész, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár raktári és reprográfiai csoportvezetője, illetve annak hálózatába tartozó VárMező Galéria menedzsere. S ha még mindezek mellé azt is hozzátesszük, hogy szakmáját gyakorolva a Magyar Országos Levéltárban, majd később magánrestaurátorként is dolgozott, s hogy a kiállítás-szervezés mellett 2015-től kiállítóművész is egyben – akkor válik teljesebbé a róla kialakítható kép.

Alkotóként tehát – ez már amolyan szakmai ártalom – a keze ügyébe kerülő anyagokkal, melléktermékekkel (papírokkal, papírpépekkel, papírkivágásokkal, csipkékkel, könyvlapokkal, bőrökkel) dolgozik, kísérletezik, azaz műfajilag nehezen meghatározó autonóm műveket hoz létre, sőt, fotózással, illetve számítógépbe vitt fotó-átalakítással is foglalkozik.

Ez a tárlat tehát (a bőrös munkákat kivéve) jelzése mindannak, ami a művésznőt jelen pillanatban érdekli, s amit fontosnak, lényegesnek, hangsúlyosnak tart.

Sokat mond számára például egy szakadozott csipkefelület. Persze csak akkor, ha annak hálószerű geometrikus rendezettsége szabálytalanságokat is tartalmaz. A mértani szerkezet itt-ott felbomlik, felfeslik, megszakad, de az organikus struktúra mégis marad. A horgolt szabályos szabálytalanság, a „rengő-vonagló koordinátarendszer” – amely már önmagában nézve is milyen gyönyörű és kétes metaforája a birtokba veendő, vehető fizikai világvalóságnak – mintegy örökérvényű felvetéssé válik a papírpépbe öntése után. Filozófiai, gondolati, s egyszersmind érzéki anyagkép keletkezik, amelynek egyszerre lehetnek bibliai, néprajzi, sejt- és szövettudományi, kommunikációelméleti, proxemikai, lélektani, a szimmetrikus matematikai ismétlődést a véletlen kivételekkel tarkító kozmológiai vonatkozásai, illetve asszociációi.

Vincze Petronella: Hálózat 2

(Emlékszem, mennyire megigézte tekintetemet és megfogta fantáziámat az egykori öreg, terebélyes és bőven termő potyi szilvafánkról lehulló kerekded sárga gyümölcsök földön aranyló csoportjainak, halmazainak a fizika összetett törvényeit követő rendetlen rendezettsége, amely természetesen minden évben más és más együtthatásokat produkált. Vagy micsoda öröm és csodálat volt a szappanbuborék-fújás, amikor a játékos gyermeki elme és képzelet az elpattanásig növekvő látványból összetett világrend-metaforát teremtett. Az ember valahogy így képzeli el a Megváltó másodszori eljövetelét is, amikor minden kapcsolódási pont a pillanat erejéig összekapaszkodik, és átjárhatóvá válik: a holisztikus térbeli háló eszkatológikus hierophániává, Krisztus-jelenlétté inkarnálódik.)

Azután itt vannak Vincze Petronella tér- vagy síkbeli könyvmunkái, jobban mondva a könyv lapozásából, a lapok pörgetéséből, még inkább a lappörgetés szögének és sebességének virtuális látványából származtatható optikai munkái, illetve tárgyai (objektjei, szobrai), amelyek szintén az egyformaság és a különbözőség, a vizuális gyöknyelvszerűség és az abból képzett-származtatott variációs lehetőségek törvényszerűségeit, valamint véletlenszerű strukturális kivételeit testesítik meg, és szövik végtelen látványtárrá.

Vincze Petronella: Könyvkollonád

De már maga a könyvtest is egy olyan tárgy, amellyel a kreatív szellem tautologikus módon foglalkozni kénytelen, vagyis annak információhordozó funkcióján túl kizárólag az adathordozó közegére kérdez rá a művész: tehát a kiadvány alakjára, látványára, gerincére, belívére, helyezkedésére, fekvésére, állására, mozgatására, lapvetületére. A zárt könyvkorpusz – akárcsak Marcel Duchamp Lépcsőn lemenő aktja – százlábú optikai lénnyé változik.

Vincze Petronella: Könyvtekercs; részlet (Fotó: Dóra Attila)

Érdekes képzettársítás, s egyben érthető megoldás az alkotó részéről, hogy a kiállítás anyagát újabb fotógrafikáival egészítette ki. Hiszen ezek a számítógépes programmal kikeményített, négyzetes alakúvá szabványosított fekete-fehér makrofelvételek olyan hajórévhez tartozó felülnézeti fa kikötőoszlopokat örökítenek meg, amelyeknek idő ette, elsötétedő, korhadó, omló, romló évgyűrűi, hajszálerei, beszakadó kapillárisai, hasadó repedései, éktelenkedő hiányai egyszerre asszociálják a szabályos és szabálytalan hálószerkezeteket, a kuszaságot és rendszerszerűséget, valamint a fából készült papírt, így a könyvet, illetve a rajzszenet. Mert mintha szénnel rajzolták volna meg ezeket a kinyomtatott fényképfelületeket.

Vincze Petronella: Substantia 1

Ez az egyes darabokká szétszedett, szólótörténetekké szétválasztott, anyagtérképekké elkülönített és felsorakoztatott vízi oszlopcsarnok, cölöp-kollonád, vagy antropomorf cövek-portikusz olyan megrendítő, akár egy antik görög dráma. Egyszerre látunk-képzelünk a közelre hozott roncsolt felületekbe ráncos, vén emberi arcokat, kiszáradt, sáros, szétrepedezett, szikes talajdomborműveket, holdbéli tájakat, felnagyított ujjlenyomatokat, megkopott, sérült bőrfodorrajzolatokat. S mit még? Repedésekbe foglalt centrális, de aszimmetrikus csillagforgókat, szitakötőszerű megkövült angyalszárny-részleteket.

Vincze Petronella: Substantia 7

Mindent egybevetve, néhány nappal a megnyitó előtt, miután megtekintettem a művésznő anyagát, nem véletlenül kértem meg, hogy egy portréfotó erejéig álljon széttárt karral a galéria szimmetrikus üvegfala elé. Ezzel a gesztusképpel ugyanis megteremtettük és felmutattuk a tárlat lappangó esszenciáját.

Novotny Tihamér: Vincze Petronella portréja

Hogy miért? Mert az alkotó feje felett állt egyik csillagrobbanása: a négyzetes formába foglalt, madárperspektívából nézett-fotózott cölöparcos meteorjegye. A repülésre kész jobb és bal karja mögé pedig a terem hátsó falán az a négyzetes üvegtéglákból kirakott két hatalmas szárny került, amelynek ritmikusan ismétlődő rogyasztott struktúrái költői rímeléssé rezegtették, oszcillálták a tárlat összes vizuális elemét. Beleértve annak a delphoi öreg fának a vele szembeni fekete-fehér képét is, amelynek megroppant törzse fejként ölelte magához a lemenő napot. Miáltal Vincze Petronella jó értelemben konzervatív alapállásúnak értendő határozott és józan itt és most-ja finoman átalakult költői értelemben veendő progresszív, azaz jövőbe látó itt és mást-tá.

Novotny Tihamér


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2020 november 8-án Törökbálinton, a Falumúzeumban, Vincze Petronella Itt és Most című kiállításának megnyitójaként | Megtekinthető november 22-éig | Hovatovább: videóriport a megnyitóról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük