Szemlélődés az időtlenségben

::: Alföldi László megnyitója, saját kiállítása elé


Kisiskolás koromtól, lassan hatvan éve vajúdok azon, mi módon legyek festő, vagy mi módon ne legyek az. Máig nem tudtam eldönteni, s ez most már alighanem így is marad. Már a kezdeteknél rátaláltam azonban egy titokra: a kép megállítja az időt. S itt elsősorban nem a bennem kavargó képek tovatűnő idejére gondolok – pedig néha milyen jó is volna a fényképező ember naiv hitével megállítani egy-egy szép pillanatot –, hanem az alkotó módon az anyagban rögzített képek idejére.

Az álló idő időtlensége csak a képzőművészetileg megalkotott képben tud megmutatkozni. Mindegy, festő-e valaki, vagy csak a kép szemlélője, ha belemélyed egy-egy alkotás látványába, pár pillanatra rátalálhat az örökkévalóságra. Hosszabban elidőzve azonban ott is csak megfejthetetlen titkok sorakoznak. Ezt tudva, őszülő fejjel, lassan megszabadulok pályaválasztási dilemmámtól, és nyugodt szívvel hagyom el azokat az utakat, amelyek eddig sem vittek közelebb a festővé válásomhoz. Járatlan ösvényeken azonban tovább keresem a képek egzisztenciális titkait, amelyek a kezdetektől magával ragadtak. Mert akár az én alkotásom, akár másé, ma is szellemi létkérdés számomra az alkotott képpel való találkozás, az időtlenségben való szemlélődés, és ezáltal a kiszakadás a pillanatnyi időből.

Alföldi László: Pompeji vázlatok I., 2013.
Alföldi László: Pompeji vázlatok I., 2013.

Visszatekintve alkotói múltamra, kezdem érteni, hogy az utóbbi időben – noha sohasem jártam ott – miért éppen Pompejinél kötöttem ki. Azért, mert számomra az álló idő és Pompeji egy és ugyanaz. Nekem Pompeji nem turisztikai látványosság, külső benyomások alkotásra inspiráló élménye, vagy topográfiai látlelet, amelynek ábrázolása megreked a külsőségekben; Pompeji számomra csak belülről megélt képi metafora. Egymásra rétegzett saját időtapasztalat, az anyagban rögzült idő kisugárzása, a felület és a mélység együtt lüktető valósága – és a megállt idő lassú mozgása a száguldó pillanatnyiság „itt és most”-jában.

Alföldi László: Pompeji vázlatok IV., 2007.
Alföldi László: Pompeji vázlatok IV., 2007.

A Pompeji vázlatok című sorozatomhoz alapul szolgáló színes magazinok lapjainak gyorsan elenyésző matériája és egyik hétről a másikra aktualitását vesztő tartalmisága, továbbá a szegényes, tépett hullámpapír esendősége, vagy a smirglivel koptatott festékréteg eleve magában hordozza a múlandóság felidézésének lehetőségét. A hordozó anyagra festett vagy nyomtatott vizuális tartalom fragmentálása csak tovább fokozza ezt az érzést, s egyben betekintést enged a dinamikus képi történés mélyebb rétegeibe. Ezzel szemben a kompozíciós megoldások feszes geometriát követő szerkezetisége – a maga statikusságával – az állandóságot sugallja. Az absztrakt megjelenésükben is egymásnak feszülő ellentmondások, így egyensúlyozva, megállíthatják az időt.

Az itt kiállítottak közül a Struktúra című kép a legrégebbi, éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1990-ben készült. Fischer Ernő tanár úrral való alkotói együttműködésemnek ez volt az első éve. Fontos állomása ez az életemnek, mert több évtizedes előkészület és tanulás után, a festészet területén itt váltam nagykorúvá. Ugyanis a Mester 1989 tavaszán, a hetvenötödik születésnapi kiállításán kért meg: élete hátralevő éveiben legyek segítségére abban, hogy létrehozhassa néhány régebbi alkotásának felnagyított változatát. Tanár úr számára ez az együttműködés alkotásokban gazdag tizenhárom évet jelentett, nekem pedig nagy tapasztalatot a művészet megértésének területén.

Alföldi László: Struktúra, 1990.
Alföldi László: Struktúra, 1990.

A Struktúra című képen a hagyományos olajképekre jellemző ecsettel való festéssel nem nagyon találkozhatunk. A felületet az íróka használatával kialakított rajzi réteg uralja, egyéb technikai megoldásokra csupán az alsó rétegek maradványaiból következtethetünk. Mert valamikor ez is tisztességes olajképnek készült, de aztán rákerült egy csomó kollázs, amelyeket újra lefedett több lazúrréteg, s végül az egészet ellepte az a vonalháló, amely részben még ma is meghatározónak mutatkozik. A képnek a kezdetekben sem volt a valóság látványára visszautaló motívuma, mert eleve absztrakt strukturális tanulmánynak indult. Az évek alatt rárakott rétegek azonban egyre inkább lemerevítették, láthatóvá téve kínlódásaimat, mígnem smirglizéssel meg nem koptattam az egészet. Ez jót tett a felületnek, mert homogenizálta és összeérlelte az anyagokat, leegyszerűsítette a mondanivalót, s így újra életre keltette a látványt. Amely most már nem csupán az én görcsös szándékaimat tükrözte, hanem utat engedett saját belső tartalmának is. Ebből a kettős küzdelemből született ez az alkotás, amelyet Tanár úr ugyanolyan etalonként állított elém, mint annak idején másik tanítványának, Csengery Bélának a Becehegyi táj című munkát. Nekem is azt mondta: ez nincs befejezve, de ehhez most ne nyúlj, tedd el, időnként vedd elő, és nézegesd. Azóta is ezt teszem.

Ezzel még nem fejeződött be ennek a képnek a története – sőt megtermékenyítő hatása talán csak itt kezdődött. Ha megnézzük Fischer Ernő 1994-ben festett, Organikus formarendszer szürkében című művét, és az 1992-ben készült Rend és káosz című alkotását, akkor szellemi rokonságot fedezhetünk fel a három kép között. Ez azért sem véletlen, mert Tanár úr két képének az alapját – több másikhoz hasonlóan – én készítettem.

Alföldi László: Mérőpontok, 2007.
Alföldi László: Mérőpontok, 2007.

A 2007-es keltezésű Mérőpontok című képen azt is láthatjuk, hogy tizenhét évvel később miként vontam le az előbbi, befejezetlennek nyilvánított mű tanulságait. Ami korábban a görcsös útkeresés véletlenjéből fakadt, az itt már egy felszabadultabb, tudatos képi építkezés eredménye. A Telihold című munkánál – amely tíz évvel korábban és más technikával készült – az anyaghasználat került előtérbe, ezért ezt inkább T. Horváth Éva alkotásaival lehetne rokonítani, mintsem Fischer-hatásról beszélni vele kapcsoltban. Látszatra nagy az eltérés a festékkel megmunkált felületű alkotások és a hulladékpapírból összeállított kép között, pedig a tartalmuk hasonló. A rétegzettség és az anyagok keveredéséből összeálló üzenet közös nevezőként köti össze őket. Ugyanez mondható el a 2015-ös Szövedék I–II. című alkotásokkal kapcsolatban is, pedig ezeknél már nemcsak a matéria változott meg, hanem a közvetlen kézi munka is eltűnt, s helyébe a digitális technika lépett. A mondanivaló azonban ezúttal is a szövedékrendszer struktúrájában rejtőzik.

Alföldi László: Telihold, 1997-2014.
Alföldi László: Telihold, 1997-2014.

Ha a kiállított munkák együtthatóját keressük, akkor megint csak Fischer Ernőhöz jutunk vissza, aki anyagban és időben is nagymestere volt a sokrétegű műveknek. Mi is ezt tanultuk tőle. Sokszor évekig festett egy-egy képet, de voltak olyanok is, amelyeken egy évtizedig dolgozott, vagy másokat évtizedenként újra előszedett és átfestett. Így talán sohasem volt végérvényesen befejezett alkotása. Ez abból a művészetfelfogásból adódott, amely nem csupán a zseni genetikailag kódolt tehetségéből származtatja a művet, hanem többtényezősnek tekinti azt, ezért a saját rendszerén belül számol a fejlődő és változó tudattal is. Mert az így egymásra rakódó ismeretek a képességet és a tehetséget is módosítják, és jó esetben egyre differenciáltabb látásmódot eredményeznek.

Alföldi László: Szövedékek I-II., 2015.
Alföldi László: Szövedékek I-II., 2015.

E változások fellelhetők a művek belső rétegeiben, ami által az idő dimenziói is érzékelhetővé válnak. Mint ahogyan az két évezred alatt Pompejiben megvalósult, ebben a képi világban is nagy jelentősége van az egymásra rakódott anyagi és szellemi rétegeknek, amelyek a legáltalánosabb sajátosságát adják Fischer Ernő és tanítványai munkáinak, köztük az én alkotásaimnak is.

Alföldi László


 Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
A 2015. április 1-jén Budaörsön, Alföldi László munkáiból rendezett Hommage a Fischer Ernő című kiállás megnyitójának szerkesztett változata | Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár Galériája, Budaörs | Megtekinthető 2015. május 2-ig

Comments

  1. Láng Eszter says:

    Remek szöveg! Köszönöm.

  2. Alföldi László says:

    Én köszönöm az elismerést, és külön köszönöm Zsubori Ervinnek a szerkesztett változat elkészítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük