::: Kovács Tamás László 55 című születésnapi kiállítása elé
Kovács Tamás László ma, most 55 éves. A kiállítás 35 évet ölel fel, a most fontosnak vélt állomásokat. A legrégebbi kép 1983-ból való. A műveken fontos téma a király és a királynő, a nő és a férfi, vagy épp a hajnal. Felbukkannak geometriai formák (kocka és csillag variációi), héber betűk (több méretben, különböző anyagból), grafikai sorozatok, amelyek a „hely szellemét” tükrözik (Tihany, Bécs, Bologna), a gyógyír motívuma (növények fontos helyekről, emberektől), valamint láthatók a legújabb összefoglaló munkák (kis színes szobrok) is.
Ezek a tárgyak, szobrok, képek sok mindent megmutatnak, felfednek, és – mint a szavak – legalább annyit el is fednek. Sok múlik a nézőn. Ha arra kíváncsiak, mit gondol egy művészettörténész, egy rabbi, egy építész, egy szimmetrológus, egy zenész, vagy éppenséggel maga az alkotó, kérem, látogassanak el a kiállítás ideje alatt sorra kerülő programokra.
A néző magyarázatot, segítséget vár. Még egy fotókiállításon is részletes magyarázó szöveg tartozik a művekhez, amely már része a tárlatnak. Szerintem a műtárgyak maguk a szavak, az ízek, a szagok, a hangok… Érzés, érzet, hangulat, dráma, eposz, opera vagy egy dúr skála. Savanyú vagy erős. Egy ruha, egy mozdulat, egy szám (például 55); egy pohár finom bor, egy vers. Ki mire érzékeny.
Kérem, álljanak meg egy-egy szobor vagy kép előtt! Nem az a kérdés, hogy a művész mit gondolt. (Arany János óta tudjuk: „… gondolta a fene.”) A kérdés az, hogy Önnek, neked miről mesél, miről szól az a mű; mi hangzik, mi látszik belőle, van-e íze, illata, hangja…
Végezetül Eszterházy Péter Mindentudás egyetemén tartott előadásából idéznék egy bekezdésnyit – amelyben néhány szót kicseréltem, mondat helyett műalkotást írtam, mivel Eszterházy gondolkodásának tárgya a mondat, amely ténylegesen egy mű –, és ezzel szeretném megnyitni a kiállítást:
„A műtárgy arra lehet példa, hogy nemcsak én alkotom a művet, az is létrehozza önmagát. Vagy másképp: hogy a mű is alkotó. Az alkotásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a műben, mint amennyit az alkotó beletett. Egy más szempont szerint ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk. Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.”
Tundó Klára