Találkozások #9
Szigligeten az Alkotóházban egy borongós januári estén Mi lenne, ha… kedvenc játékunk közben, melyet mindig Nemes Nagy Ágnes irányított, számomra is megdöbbentő módon hangosan megfogalmaztam: „Ha újraszületek (nem hittem ebben), Oxfordban fogok művészettörténetet tanítani és minden nyaramat Krétán töltöm.”
Krétán 1972-ben, a Rajk Júlia szervezte görögországi utazás részeként voltam először. Athénból indultunk este Heraklionba, menetrend szerinti kompjárattal. Körülbelül 10 óra volt az út Krétáig. Szinte végig fent voltam, alig vettem igénybe a kabint. Az Égei-tenger mindvégig nyugodt volt, és amíg látni lehetett, felfoghatatlanul kék. Mélykék és zafírkék, a part menti részeken türkizkék. 28 éves voltam. Addigi életemben soha nem éltem át hasonló izgalmat, mint akkor. Gyakran kísértek bennünket palackorrú delfinek. Később, Akrotiriben annyira lenyűgözött a Kr. e. 16. századból származó két méter hosszú freskó fríz, amelyen derűs delfinek úszkálnak a hajók között, hogy külön is írtam róluk (Delfinekről – Arnolfini Szalon, 2016, Lények #1). Annyira megtapadt bennem a minket kísérő, táncoló, ugrándozó, éneklő delfinek látványa, hogy minden további krétai utamon igyekeztem kellő időt szánni a kék delfinek – reális és különös – ábrázolásainak csodájára, belőlük minél többet megismerni.
Első találkozásomkor a minószi művészettel még nagyon éretlen és tanulatlan voltam, ám a klasszikus görög oszloprendtől teljesen eltérő, felfelé szélesedő törzsű oszlopok látványa magával ragadott. Egyediségük, merészségük, szokatlanságuk. Csodáltam a párna alakú oszlopfőket és vörös színüket. A knósszoszi palota ikonikus vörös oszlopai között járva számomra a fényt sugározták. A vitalitást, a tüzet, a vér fontosságát (élet), a szakrális hatalmat. Hazatérve igyekeztem minél többet elolvasni szimbolikus és vallási jelentőségükről, és persze arról is, hogyan készültek. Eredetileg fából és főként vas-oxidban gazdag vörös hematitot, vörösokkert használtak hozzájuk.
Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy Zeusz, a görög főisten a krétai hegyvidéken született. Később mindkét barlangot felkerestem, amelyekben a legendák szerint születhetett – az Ida-hegy, illetve a Dikté-hegy barlangjait.
Szintén az első út meghatározó élménye a találkozás a labirintussal, a több mint négyezer éves terjedelmes minószi palotakomplexumban (Heraklion közelében). A Minótaurosz-mítoszt már a gimnáziumi latinórákon megismertem. Itt most nem foglalkozom sem a Kréta szigetén Daidalosz által épített labirintussal, sem annak szimbolikus tartalmával (élet és halál, spirituális beavatás, belső utazás), de a motívum végigkísérte szakmai utamat (különösen az Ország Lilinek rendezett kiállításokat és a róla szóló monográfiát).
Nyolcas alakú pajzsok
Anyám halála után, 1983-ban kollégáim rábeszéltek, hogy menjek el a Magyar Rádió buszával, rádiósokkal Krétára. Athénból mentünk hajóval, ismét delfinek kíséretében. Igazából ezen a második utamon fedeztem fel Észak-Krétán, a tengerpart közelében lévő Knósszoszban az Arthur Evans brit régész által a 20. század első éveiben kiásott palotát. A freskókkal díszített folyosókról kell most írnom.
Számos lenyűgöző alkotást említhetnék – a liliomok hercegének freskóját, a tróntermet, a delfineket a királynő megaronjában (lakosztályában) –, de itt most azt szeretném kiemelni, amelynek látványa máig kitartó döbbenetet keltett bennem. Már Altamirában is megrázó, megmagyarázhatatlan volt számomra, amikor a nagyon is realisztikus állatábrázolások között felfedeztem a geometrikus alakzatokat. Amikor pedig Knósszoszban a minószi palota egyik leglátványosabb királyi lakosztályában, a keleti szárnyban, a Kettős Hancák Termében (Sala de les Doubles Hachas – ez Arthur Evans elnevezése, de a termet nevezik a kettős fejszék vagy balták szobájának is) megláttam az abszurd, megfejthetetlen szimbólumokat, szó szerint tátva maradt a szám. A nyolcas alakú pajzsok freskójáról van szó, amely pajzsok a hatalom és védelem szimbólumai.
Valóban kontúrok közé zárt, nagy méretű, színes nyolcasoknak látszanak, bennük színes amorf foltok, középütt a két alapformát, gömböt összekötő, szúró fegyverre utaló forma. Számomra nonfiguratív alkotás a messzi múltból, a Kr. e. 1700-as, 1500-as évekből. Megtanultam róluk, hogy pajzsmotívumok, de sosem láttam őket annak. Az egyik nagy méretű ábra az ásatásokhoz vezető ajtó oldalán látható, mellette leülhettem, két vörös oszlop közé. Míg a többiek haladtak tovább, én ott ültem, és megpróbáltam a formáját, jelentéseit és jelentőségét felfogni – amíg vissza nem jöttek értem.
Rögtön a megjelenésekor elolvastam James B. Watson A kettős spirál című könyvét (Gondolat Kiadó, 1970). Kevés könyv volt annyira meghatározó, szemléletalakító számomra, mint ez. Új világot nyitott meg előttem. Watson mindössze 25 éves volt, amikor társaival megalkotta a DNS modelljét; a kettős spirál egy csavarulatát vizsgálták. Nagyon sok elektronikus mikroszkóppal készült fotót és fantáziadús, bonyolult rajzot néztem meg az alakjukról. És 1983-ban Krétán a bennem nonfiguratív festményeket idéző meghökkentő falfreskók a DNS változatos alakzataira emlékeztettek. Eszembe jutott A kettős spirál, és a többszörös 8-ast formázó struktúrákat valahogy összekapcsoltam a DNS-sel. (Jóval később a Műegyetem számítógépes szimulációján láttam, hogyan mozognak ezek a különféle nyolcasok.)
Az ősi kultúrákban a nyolcas szent szám, mely átfogja a kozmikus erőteret. A matematikában a végtelen jele. A nyolcágú csillag a Föld szimbóluma. A nyolcas maga az újjászületés. Energiaáramlás, soha meg nem szűnő mozgás.
Még további ötször voltam Krétán (de már repülővel, és kocsit bérelve). Rögeszmémmé vált, hogy a krétai nyolcasokat formázó látvány és A kettős spirál-illusztrációk között van valami, az időn átívelő, az emberi agy szerkezetében, működésében való kapcsolat. 1996-ban egy hónap alatt keresztül-kasul bejártuk a szigetet: városokat, hegyeket, mitologikus tájakat, múzeumokat látogattunk. A fővárosban, Heraklionban az Archeológiai Múzeumban láttam a legnagyobb méretű és legszebb ornamentikájú, legjellegzetesebb nyolcas alakú testpajzsokat. Nagy részük az egész testet elfedte a fejtől a lábig, amely védelmet nyújtott a bronzkori harcosoknak. Valóban két egymáshoz kapcsolódó ovális formára hasonlítanak, egyben az arab 8-as számra. A mükénéi freskók bizonyítják vallási és szimbolikus jelentőségüket, az Égeikum és Kréta szent jelképévé vált.
Számomra azonban a knósszoszi palota lépcsőházi freskója felülmúlhatatlan volt – és nemcsak azért, mert azt láttam elsőnek. Ezek az ábrázolások rituális védelmi funkciót is betöltöttek, gyakran utaltak egy harcias, de oltalmazó istennőre. Mintázatuk is nagyon közel állt hozzám, a foltos fekete-fehér és a barna-sárga motívumok is. Mintegy 3,5 ezer éve festették őket a 20. századi geometrikus absztrakt festők ősei.
Természetesen igyekeztem megismerni a krétai mítoszok és legendák helyszíneit (mindenekelőtt a labirintust, a Minótauroszt, Zeusz szülőhelyeit, Európa mítoszát), és hamar meggyőződésemmé vált, hogy Kréta az európai civilizáció és kultúra kiindulópontja. A két féléves, magas kredites művészettörténet tárgyam legellentmondásosabb órája az ottani művészetről szóló volt. Némelykor érdektelenre sikeredett, máskor a hallgatók felállva tapsoltak az óra végén. Aztán informatikus és terméktervező hallgatók kérésére – és megelégedésükre – tartottam erről egy szemináriumot is, és akkor fogtam fel igazán, hogy az időben oly messzire nyúlva milyen magas szintű civilizációt és kultúrát alkottak a krétai emberek.
Liliomok, sáfrányok, íriszek
Írhatnék persze további csodákról is. Útjaimon rendre meghökkentett, hogy az ismeretlen minószi alkotók milyen szép, esztétikus, igényesen kivitelezett freskókon örökítették meg növényeiket, virágaikat. Először a knósszoszi palota úgynevezett Liliomos herceg (vagy Liliomok hercege) relief-freskójára figyeltem fel, de később máshol is találkoztam a motívummal (például Amnisszosz, Liliomos villa). Az isteni és az uralkodói hatalmat jelképezi; vallási és rituális jelentése kiemelkedő, ezért a természetközeli krétai kerteknek is állandó főszereplője.
Jelenlegi tudásunk szerint a minószi kultúra az elsők egyike, ahol az újjászületést is jelképező virágokat szinte naturalisztikusan ábrázolták (Kr. e. 2700–1450). Alakok nélkül, csak a tájban, organikus erővel, határozott vonalakkal, élénk színekkel. A liliomon kívül (amely nekem azóta is a kiemelt kedvenceim egyike) gyakran megjelenítették a sáfrányt, sáfránykrókuszt, melyet sokféleként hasznosítottak is (a Théra szigetén talált Sáfránygyűjtők freskón például egy istennő jelenlétében szedik fiatal nők és kék majmok a krókusz virágait). Vadrózsa és írisz a knósszoszi Freskók házában; olajfa (gyakori a bikaugratások és a rituális táncok hátterében), és persze lótuszok és papiruszok. Biztos, hogy a krétaiak természetimádók voltak.
Az 1996-os egyhónapos utunkon elmentünk a Chania kikötőváros közelében lévő botanikus kertbe is – mintha a két és félezer éves freskók mesevilágába léptünk volna. Ott és akkor szerettem bele a hibiszkuszokba (most is vannak az erkélyemen, kettő virágzik, narancssárgák és fehérek). Még csak annyit, hogy Kréta szigete Európa, Ázsia és Afrika találkozásánál fekszik, és ez meghatározza növényvilágát, virágait és persze konyháját is.
Delfinek, bikák, majmok
A krétai freskókon szereplő gazdag állatábrázoláshoz kapcsolódik egy különös élményem oktatóként. A 20. századi képzőművészetről tartott órákon, a modern, az expresszionista festmények kapcsán többször is szóvá tették a hallgatók, hogy miért kékek a majmok, hiszen ilyen nem létezik. Dehogynem – és máris vetítettem a krétai freskókon ugrándozó, játszó, vidám kék majmokat, melyek csaknem 3–4 ezer évesek.
Az állatokat rendkívül dinamikusan, energikusan ábrázolták a krétai művészek. A legismertebb a bika, amely a legfőbb szent állatuk. Jellegzetes ábrázolás a bikaugratás, amelyen a fiatalok a bika hátára ugrottak fel menet közben; ezt vallási rítussal kötötték egybe. Fontos szereplők a tengeri élőlények: delfinek, halak, kagylók, tengerisünök. Közülük is főként a delfinek, élükön a knósszoszi ábrázolásokkal. Mivel olyan szerencsés voltam, hogy az első két utamon a hajónkról is megfigyelhettem őket, mire viszont láttam őket a freskókon, már ismerősnek tűntek. Nemcsak a tengeri utazás, a szabadság, az isteni oltalom szimbólumai, hanem az intelligenciáé is. A korai civilizációktól a reneszánszon át a modern művészetig végigkísérik a művészettörténetet. Poszeidón, a tengeristen kísérői a görög-római művészetben; Ariont, a lanton játszó költőt is delfinek mentették ki a tengerből.
A krétai paloták falait színes énekesmadarak, a növényzetben fészkelő szárnyasok is díszítik. Képzeletbeli madarakat is festettek, például oroszlántestű, sasfejű griffmadarakat (különösen szép látvány a knósszoszi palota tróntermében egy nagy méretű griff, Kr. e. 1550–1450-ből). Vidámak és kedvesek a párban repülő fecskék, amelyek olykor a csőrükkel érintkeznek.
Zenészek, énekesek, táncosok
Újabb csoda a zenészek, énekesek, táncosok ábrázolása. A knósszoszi palotában talált úgynevezett „menetes freskón” a felvonulók között rituális ruhákban férfiak és nők láthatók, akik közül többen is hangszereket tartanak a kezükben, például kettős sípot és lírát. Ez utóbbinak központi szerepe volt a vallási ceremóniákban, gyakran díszítették állatfejekkel; az istenekkel való kapcsolattartást jelentette. A legismertebb talán a Kr. e. 1400 körül készült Agia Triada-i mészkőszarkofágra festett freskó. Énekeseket ritkábban ábrázoltak, mint zenészeket, ők leginkább aratási ünnepségeken és temetési szertartásokon szerepeltek és domborműves tárgyakon örökítették meg őket. Akrotirin (Szantorini szigetén) ugyancsak találtak bronzkori falfreskón zenészeket és énekeseket, ami nem meglepő, hiszen szoros kulturális egységet alkottak Krétával.
A knósszoszi falfreskókon nők táncolnak a tömeg előtt (Szent liget és tánc jelenet). A korszakból ismert agyagfigurák gyakran ábrázolnak körbeállva táncoló nőket. A tánc központi szerepet játszott a minószi kultúrában a vallási és társadalmi eseményeken, a krétaiak életigenléséről szól. Már Homérosz megírta az Iliászban, hogy Knósszoszra Daidalosz épített táncteret (khorosz) Ariadné hercegnőnek, aki megmentette Thészeuszt a labirintusból, Minótaurosztól (a haláltól). Knósszoszban a királynő megaronjának közelében találták a Táncoló hölgy címen híressé vált freskót (Kr. e. 16–15. század); kutatók szerint a dinamikus, élénk mozgású nő ősi eksztatikus táncot jár egy istennő megidézésére. A szakrális táncokat papnők vagy istennők mutatják be. A körtánc hagyománya ma is él a hagyományos krétai körtáncokban.
A kezükben kígyót tartó papnőket vagy istenségeket ábrázoló szobrokat nemcsak a Föld alvilági erőit és védelmét szimbolizáló rituálék szereplőinek tartják – erős spirituális kisugárzásukat fokozza felemelt karjuk táncos mozdulata. A krétai zenészek, énekesek, táncosok ábrázolása meghatározó hatású a 20. századi modern művészetben is.
S. Nagy Katalin