::: Németh Géza kiállítása elé
Tömbszerű, markánsan rusztikus formák és felületek. Egy festői világ, melyben a faktúra, az anyagszerűség párosul a súlyos mondanivalóval. Ilyen Németh Géza művészete. Építészből vált festővé, s magával hozta a szerkezet, a statika és az anyag ismeretét. Képei azonban – kevés kivételtől eltekintve – nem az építészetről, hanem a múltról, s az abból kikövetkeztethető jelenről szólnak. Németh Gézát egyaránt érdekli az emberiség – sőt mi több: a Föld – múltja, illetve az a fikció, mely a „milyen is lehetett?” kérdésfelvetés nyomán fogalmazódik meg képein.
Számos sziklaszerű, bálványra, menhirre emlékeztető alak, alakzat szerepel a képeken. Fontos szereplő a száradó vagy agyagos föld, a porló kőzet. Ezekből aztán arcok, alakok, lények kelnek ki, válnak valóságos, lelkünket is megnyomorgató szörnyekké – akár a Diktátor sorozat egyes darabjai, akár a Stációk torzult kőarcai.
A múlt emlékei, a megkövült ragadozók, a fák kérgében rejtőző alakzatok, vagy a földfejlődés kezdetének domborzati rétegei a múltat, s a belőlük fakadó mindennapjainkat idézik.
Németh Géza ábrázoló festő, figuratív és realista. De figuráit és ábrázolási módjának realizmusát nem a hitelesség jellemzi, hanem a „felettiség” – azaz e munkák a valamire emlékeztető, valóságon túli emlékképek darabjai. Szürrealista lenne? Talán igen. Vannak rokon vonásai a Max Ernst-i festészettel, annak fantasztikumba hajló növény–táj megoldásaival. De Németh az anyagot nem a lebegő megfoghatatlanság, hanem a kézzel fogható érdesség, az impasto felhordás szerint alkalmazza.
Színvilágában remekül egyesíti a monokróm, földfestékekkel telített felületeket az éles, energikus színhatású sötét–világos kontrasztokkal. Így a néző szemét mindig más és más területre vezeti. Hol megnyugtat, hol izgalomban tart.
Németh képeinek az a különlegessége, hogy miközben pusztán néhány konkrét motívum van a festményeken, az előadásmód (értsd: a festészettechnika) olyan mozgalmasságot kölcsönöz az egyes képeknek, mintha egy izgalmas film jeleneteit látnánk. Szinte várjuk az adott képmezőbe belépő újabb és újabb szereplőket.
Németh misztikus tájai, bálványai és csodás lényei egy sosem volt, mégis ismerős világ szereplői. Nézői – mi, a tárlatlátogatók – épp ebbe a különös világba kapunk meghívást az alkotótól. Részesei lehetünk átváltozásoknak, beavatásoknak (hisz a mítosz egy beavatás része is), és vándorolhatunk kietlen homoksivatagok vaskos vöröslő porában.
Németh Géza az elmúlt korok és egyben a jövő disztópikus festője. Fogadják szeretettel elgondolkodtató és felkavaró képeit.
Sinkó István