::: Vass Tibor kiállítása és könyvbemutatója elé
Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületünk, ugyanazt a rituálét ismételjük nap mint nap egy életen át. Reggel felébredünk és összerakjuk magunkat. A kezdetekben segítenek nekünk ebben, aztán idővel megtanuljuk, hogyan csináljuk egyedül. Tapasztalatokra építünk, amiket az ébrenlét állapotában szerzünk.
Vannak általános és vannak speciális tapasztalatok. Az általánosakba tartozik a természet megfigyelése, a tyúkok, kutyák, macskák működési elvének megértése. Rájönni, mitől van az, hogy a giliszta simán továbbmászik, ha kettévágjuk, de a lepke nem tud már elrepülni, ha a szárnyáról a por az ujjunkra tapad.
A felnőttek és gyerektársak életünkben betöltött szerepeinek feltérképezése, saját mozgásterünk a velük kialakított helyzetekben szintén az „általános” kategóriában tartozik. Akárcsak az evés, ivás, együttlevés. A közös élmények. Óvoda, iskola, osztálykirándulás. Kisdobosavatás, úttörőavatás, a filmek a tévében. Aztán a részletek. Miért különbözik minden férfi szereplő szakálla az Onedin családban a Dunai hajósban szereplőkétől? És vajon milyen szőke lehet benne a szőke nő színesben?
Nagyokat szemlélődünk. Közben egyre gyakrabban kérdezgetik a felnőttek, hogy mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk. Mi is elkezdjük keresni a választ erre. Pillangász. Talán.
Megtanulunk olvasni is közben. Először Delfin könyveket, aztán nagyobbakat és vastagabbakat. Egerekről és emberekről, érzelmekről és értelmekről, kisködmönökről. Idegen nevek kiejtését tanuljuk meg a függelékből, fura nevű országok helyét a térképen. Ahogy bandukolunk előre, úgy tűnik, mintha kezdenénk megsejteni a lényeget. Vagy legalábbis egy-egy szeletkéjét. Lépésről lépésre.
Eljön aztán a speciális tapasztalatok felhalmozásának ideje is. Szerelmesek leszünk, megházasodunk, gyerekünk születik, elveszítjük a szüleinket. Nagyjából rájövünk, mik akarunk lenni, már csak az a kérdés, hogyan legyünk azok, akik lenni szeretnénk. Mennyi és hányadik, egyik is másik is.
Lassan rájövünk, hogy már nagyok vagyunk. Jac Bibinkéből Nagy Bibinné váltunk. Lettünk is valamik, ha nem is érti mindenki, mi is az egyáltalán, amivel töltjük az időnket. Különböző dózisokban fogyasztjuk a külvilágot, engedjük át magunkon, alkotjuk meg a saját verziónkat belőle. „Elbírni magunkkal. Ez a mi munkánk, nem csak a szószegés“ – hogy e jeles költőt idézzem.
Összeáll idővel a kép. Először Hamismás. Tanulmányozva azonban a Fürge újak könyvét, a kötelező előzuhany után elővehetjük a Bevallás garnitúrát. A Felhasznált irodalom Nem sok sem. Semmi szín alant. Aztán Mennyi semenni.
Megtanultuk, hogy a költészet nem játék. Saját kárunkon. Kis Bibinből Nagy Bibinek lettünk, így hát eljött az ideje, hogy megírjuk a saját breviáriumunkat. A saját operánkat. A Nagy Bibint. Magunknak. A többieknek. Az utánunk jövőknek.
Ez a sokoldalú szigetszentmiklósi mogyoróbokor most már bekerül az irodalomtörténetbe. Tavaly 11 hal lógott róla, az idén 18, és most még ugyanannyi könyvborítót is termett. S ez mind tematizálva vagyon ebben a remek kis könyvben. Éljen a Nagy Bibin!
Lakner Zsuzsa