Magánmitológiák

::: Áramkör 3. kiállítás elé


Kétezer-tizenöt a Fény Nemzetközi Éve. A Magyar Elektrográfiai Társaság idei kiállításprogramjai is ehhez kapcsolódnak, és ennek jegyében állt össze a Gogol 9 Galériában bemutatott anyag is. A kiállítás hívószava: áramkör.

Áramkör, ami utalhat az alkotások létrejöttére, a készítésnél felhasznált eszközökre – mint a számítógép, fax, nyomtató vagy szkenner –, de a művész, az alkotás és a néző közötti kapcsolatra is. Ez utóbbi esetet tekintve bízom benne, hogy a kiállítás nézőiben nem lesz túl nagy az ellenállás. Vagy ha mégis, talán kapcsolódjanak párhuzamosan – más nézőkkel, esetleg magukkal az alkotókkal – ennek feloldására.

Egy ilyen nagy, közös kiállítás mindig tartogathat meglepetéseket minden résztvevő számára. A művek sokfélesége, a technikai eszközök felhasználásának különbözősége révén nagyon változatos anyag állt össze. Mindezt tovább színesíti, esetleg nehezítheti is a befogadást, hogy majdnem mindegyik kép egy magánmitológia. A művész egyéni élményanyaga egyfajta történelemként fogalmazódik meg a képen, illetve az általa fontosnak érzett tárgyak, anyagok, terek, személyek valamilyen szimbolikus jelentést kapnak. Az alkotó élettörténete és az erre vonatkoztatott motívumok kerülnek a néző elé, amelyben mindennek személyes jelentősége van.

Az Áramkör 3. című kiállítás néhány részlete (Fotók: Varga László)
Az Áramkör 3. című kiállítás néhány részlete (Fotók: Varga László)

Ennek tudatában én nem vállalnám magamra, és talán nem is feladatom, hogy akár egyetlen művész alkotását bármilyen szinten bemutassam. Nem menne, mert legjobb esetben is csak valamilyen közelítő dolgot tudnék megfogalmazni. A felszín alatt, a mélyben azonban ott maradna rengeteg érzésárnyalat és sejtés, amelyek nélkül az alkotások nem lehetnének önmaguk, nem lehetnének teljesek. És ezek még mindig csak az én, saját érzéseim lennének, nem magáé a művészé.

Ahogyan Weöres Sándor írja, Rongyszőnyeg című versciklusában: „Barátom, nincs semmi titkom. / Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?”

Barti Magdolna


Átvett újraközlés | Forrás: MET
Elhangzott 2015. július 10-én Budapesten, a Gogol 9 Galériában, a Magyar Elektrográfiai Társaság által szervezett Áramkör 3. című – 47 alkotó munkáit felvonultató – kiállítás megnyitójaként; szerkesztett változat | Kurátorok: Haász Ágnes, Gábor Enikő | Megtekinthető 2015. szeptember 9-éig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük