Büttner Helén ürügyén

::: Egy fából hasított dobozfedél következményei


Az igazság az, nem is nagyon akartam én Büttner Helénnel foglalkozni. Láttam, mesterien, érzékenyen rajzolt, de ez önmagában nem lett volna elég az érdeklődésem felkeltésére. Ha nem kapom meg hagyatékából – véletlenül-e? – ezt a kis szivardobozfedelet, rajta a kolozsvári dohánygyár emblémájával, talán a feledés súlyos sötétjébe merül Helén a lovaival, teheneivel, oroszlánjaival és mindenféle lábas- és szárnyas jószágával együtt, Czóbel Minkástól, mert a Czóbelek közül egyedül Béla érdekel, aki viszont nem állt semmiféle rokonságban Minkával.

De jött a sok – biztos kézzel, jó érzékkel, szecessziós érzékenységgel megrajzolt – lapocska mellett ez a dobozfedél, s láss csodát, elkezdtem utánaolvasni Büttner Helénnek, átnéztem minden fellelhető képét, belekukucskáltam élete folyásába, amennyire csak lehetett, még Czóbel Minka leveleibe is. Mentem Anarcsra is gondolatban, a sárból épült „kastélyba”, ami csak egy udvarház, de azért ugyanúgy titkok őrzője, mint ha igazi, több évszázados kastély lenne.

Láng Eszter munkája, 2011
Láng Eszter munkája, 2011

És vitt a vékony, fából hasított dobozfedél saját családi legendáinkhoz, egyenesen a keresztanyámhoz, aki dohánygyári munkásnő volt valaha, épp abban a dohánygyárban, amelyből ez a doboz is származott. (Azt ugyan nem tudom, miként lett az én többgenerációs értelmiségi családomban épp egy gyári munkásnő a keresztanyám – nevezett Egri Jánosné Annus –, de talán anyám kifogástalan ízlésére vall, hogy teljes biztonsággal tudta megtalálni mindig a jót. A szívével látott, ugyanis.) Eztán már csak egy karnyújtásnyira álltam Büttner Bob Heléntől: talán az a kéz, mely engem annyiszor megsimogatott, épp az töltötte meg jóféle szivarokkal e dobozt, hogy aztán a férfias természetű Helénhez kerüljön, aki, lehet, titokban (vagy – szent egek! – nyíltan?) szivarozott is. Nem volt elég neki, hogy bricsesznadrágot húzott a lovagláshoz, még ez is!

És persze anyám felemlegette a dohánygyárból Sütő Györgyöt is, aki – mikor kellett (kellett-e?) – Suteura változtatta a nevét, Gheorghe Suteu lett belőle. Előfordult hasonló eset, millió, a történelem fordulásával, erre is, vissza is. Nos, ez a Sütő-Suteu híresztelni kezdte, hogy anyám a menyasszonya. A szomszédok mondták vissza. Anyámnak úgy kellett volna a fazon, mint púp a hátára, kolonc a nyakába: utálta zsigerből. Meg is mondta neki hangosan, hadd hallja mindenki, aki a közelében volt a dohánygyári mérnök úrnak, mert az volt, hogy vegye le a mocskos szájáról, még a nevét se emlegesse, mert ő bizony férjhez nem menne semmi pénzért senkihez se, de hogy hozzá végképpen nem, az egészen biztos. Lett is ebből később baj rendesen. Sütő elvitette apámat katonának, a lakásukba meg idegeneket költöztetett be. Mert így mentek a dolgok akkoriban, mikor már felszabadultunk ott, Romániában: egy orvos és egy tanár mi is lehetett volna egyéb, mint „kizsákmányoló”, akinek nem jár a saját kétszobás lakása!

Hanem ez a doboztető a barnára érett fájával, a beleégetett címerrel: M. K. Dohánygyár, „Anarcs” kézírásos feljegyzéssel a tetején, s hogy Egri keresztanyám kezéből kerülhetett Büttner Helénhez, ez azért mégis csak édes gondolat, s még az is meglehet, hogy igaz. De legendának legalábbis megteszi.

Láng Eszter


Átvett újraközlés | Forrás: Spanyolnátha
Megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat 2011/5. számában, az In Memoriam Büttner Helén projekt részeként

Comments

  1. T. Láng Éva says:

    Megteszi bizony legendának. És hát olvasmánynak is! Jó írás. Gratulálok, Esztike!

    T. L. Éva

  2. Kedves Erzsébet says:

    Gratulálok! Nagyon tetszik! Csak így tovább, jó írást!

  3. Kiseryne Eszter says:

    Jó törtenet, jó írás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük