Négyszemközt Ország Lilivel

::: Egy győri kiállításról


A Magyar Ispita ablakain betűz a januári nap, ünnepélyessé és mégis személyessé hangolja a kiállítás némiképp enigmatikus csendjét. Magam vagyok, de négyszemközt Ország Lilivel. Komoly, öntudatos, érett ifjú hölgy néz szembe velem: a művész önarcképe, ceruzarajz, talán a főiskolai évekből. A tárlat közvetlensége, a néző személyes érintettsége mélyül el, amikor a hátsó teremben, korai dokumentumok, bábszínházi vázlatok, báb- és bábszínpad tervek, illusztrációk közt egyszerre csak szembe találkozik több mint ötven, orgonaként együtt zengő mű alkotójának a tekintetével. A portré varázsa és a kiállítás plasztikai tartalma kölcsönösen értelmezi és erősíti egymást.

Megnyitó, meghívó és katalógus nélkül, szinte észrevétlenül került a falra egy újszerű válogatás Ország Lili műveiből, abból a hatalmas anyagból, ami a Vasilescu gyűjteményből a Győri Művészeti Múzeumba származott. Az életrajzi érdekű tárgyakon és a kezdeti technikai kísérleteken kívül is több mint ötven munka látható az érett korszakból. Túl azon a monumentális hatáson, amit az egyívású művek együttese kivált, és túl a megkapó, ritkán megtapasztalható rangos esztétikai-tartalmi élményen, tanulmányi kiállításként is nézhető a tárlat. Néhány mű ugyanis „Ország Lili műtermi hagyatékából”, tehát több nem kiállításra szánt opusz betekintést enged a kiforrott alkotásokat megelőző technikai kísérletek világába.

Ország Lili: Önarckép (Zsubori Ervin felvétele)
Ország Lili: Önarckép (Zsubori Ervin felvétele)

Szakmabelinek és laikusnak különösen izgalmas lehet megfigyelni, ahogyan az életélmény a hozzá illő benső képet keresi, vagy látni néhány lépcsőfokát annak a küzdelemnek, amit a művész a benső képnek megfelelő motívum megtalálásáért, vagy megjelenítéséért, kifejezéséért folytat. Kirajzolódik, hogy ebben az előkép és támasz nélküli kutatásban a szellemi és a technikai gondolkodás elválaszthatatlan. Az újságpapírból kivágott jelekkel, a különféle tárgyakkal mint nyomóformákkal való kísérletezésből következett a fragmentumokból felépülő képfelület mint kiinduló (és végeredményben mindvégig megmaradó) alap és metódus, lett légyen a megoldás applikáció, kollázs, vagy monotípia, illetve ezek legkülönbözőbb kombinációi. Szürrealista kollázsai, mint hasonló irányú festményeivel párhuzamos művei a későbbiek fényében kitérőnek látszanak, amennyiben a centrális perspektíva fenntartása késleltette a síkban gondolkodás uralkodóvá válását. A kiállításon egyetlen példa utal erre a kollázs-típusra. A szürrealizmus mindenesetre az egyik lehetséges útja volt a főiskolai és a szocreál szellemmel való szembeszegülésnek Ország Lili számára az ötvenes évek közepén. De aztán meg kellett küzdenie Max Ernst varázsával is.

A klasszikus szürrealizmussal történt szakítás a centrális perspektíva elhagyását is jelentette. A kollázs technikája mintha megkönnyítette volna az átmenetet, itt mutatkoztak meg legelőször a síkban és a töredékes képelemekben való gondolkodás jelei.És a művésznek több olyan motívuma is itt jelent meg jóval korábban, még mielőtt a táblaképeken felbukkantak volna. A Jelek című kollázson például különféle eredetű, héber, arab és más szövegtöredékekből, betűjelekből, fotó- és metszetrészletekből építkezik. Olyan motívumokból, melyek későbbi pályája során, más technikával és más összefüggésben vissza-visszatérnek. Jelzik a montázs elvű, részekből összeillesztő metódus jelentőségét azok a vegyes technikával megoldott művek is, ahol a ragasztott elemek mellett apró alkalmi dúcokkal (kartondarabbal, radírral?) nyomott formák, kőre, sírkőre utaló jelek is felbukkannak. Ahogyan a síkszerű előadásmód, úgy a fragmentumokból történő felületalakítás is a művész alkotómódszerének alapja maradt egész életére. (Bizonyos jelek szerint egyes kísérletező művek és kollázsok datálása önkényes, indokolatlan korai időt határoz meg. 1958-ban írta a művész: „…az én piktúrám is tulajdonképpen plasztikus ábrázolási mód volt. Ezek után tavaly elkezdtem montage-okat csinálni, ami nagyon kedvemre való volt…”)

A kiállítás részlete (Zsubori Ervin felvétele)
A kiállítás részlete (Zsubori Ervin felvétele)

Az Ország Lilit régóta kísértő benső élmény, a fal szorongató élménye művészetének döntő motívuma, tartalma és kifejezésformája, a kollázs közvetítésével természetes módon azonosult a síkszerű előadásmóddal. A szürrealista festményeken térben ábrázolt fal befordult a síkba, eggyé vált vele. Ez a fal lett a festő „témája”, ezt a falat „ábrázolta” az érett művész további teljes pályája során. Azaz némely látszat ellenére sohasem lett Ország Lili nonfiguratív művész. Különösen, amikor a falon keleti kultúrák, ókori mitológiák alakjait, attribútumait és feliratait megidéző motívumok jelentek meg. A kísérletező előzmények – ma már látjuk – a fal = a kép anyagát, festői tartalmát és feldíszítésének módját keresték (mindhárom igaz) a legkülönbözőbb részekből-összeillesztő módszerekkel, a montázs elv szerint. Ezen az úton születtek immár táblaképek apró dúcnyomatok sűrű egymás mellé helyezésével, vagy a festékmezőből visszakapart különféle jelekkel és ezek sokféle változata.

Ám a leggyümölcsözőbb megoldást a nyomtatott áramkörrel mint nyomódúccal nyomtatott monotípia jelentette. Döntő jelentőségűnek bizonyult ez az akkor abszurdnak tűnő és váratlan megoldás, kísérletek sikeres végeredményének. Ország Lili életművének legjava épült fel így áramkör-nyomatokból. A vékony festékréteg visszakaparása jelekké, betűkké, kvázi-feliratokká, ez a másik, bravúrosan alkalmazott technika gyakran szerepel együtt a nyomattal, s olykor önállóan is megjelenik, mint a Papirusz (1970) című munkánál. A Magyar Ispita két termét megtöltő 1962 és ’76 közti évekből származó (fő)művek, a hasonló méretek, színek és tónusok, az azonos technika, a mindet átható formai fegyelem, bizonyos konstruktív rend – az egységes és mégis gazdagon sokféle hatás lenyűgöző. Az általános plasztikai benyomás feldolgozása után mélyül el a látogató a történeti-művészeti utalások részleteiben, melyeket távolról sem érez anakronisztikusnak vagy nosztalgikusnak, sokkal inkább aktuálisnak. Már amennyiben klasszikus értékeink sugallata aktuális ma.

Kováts Albert


Átvett újraközlés | Forrás: Kováts Albert archívuma
Megjelent a Műértő 2011. februári számában | Készült 2011-ben, a Válogatás a Vasilescu Gyűjteményből című Ország Lili-kiállítás (Váczy Péter Gyűjtemény, Győr, 2011. január 20–március 27.) apropóján

Comments

  1. Kihagyhatatlan tárlat volt, sajnálhatja, aki nem nézte meg! Még akkor is, ha nem mindenki lehet olyan szerencsés, mint mi, akik egy napsütéses februári vasárnapon, családi kirándulás keretében, S. Nagy Katalin művészettörténész barátunk műhelytitkokat is felvillantó tárlatvezetése mellett sétálhattunk végig a termeken. A festő közeli ismerőseként Kata rendezte 1968-ban Ország Lili első bemutatkozását a Rákosligeti Művelődési Házban, majd kiállítását 1972-ben a Diósgyőri vár rondellájában, s ő jegyzi az 1993-ban megjelent nagymonográfiát is. Tőle kaptuk továbbá azokat a leveleket, amelyeket Ország Lili írt Róbert Miklós Bécsben élt festőművésznek, s amelyből A Holdfestőnő című Arnolfini-kötet készült. S nem utolsósorban: az Arnolfini Szalonban megjelenő exkluzív képelemzései közül a legutóbbi éppen Ország Lili egyik képéről szólt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük