Olvasatok lábjegyzettel

::: HAász Ágnes művészkönyveiről


A művészkönyvek különös műfaja egyesíti magában a verbális és a vizuális kultúra elemeit, hangsúlyozza a szöveg és a látvány összetartozását. A nyolcvanas évek elejétől felszabadultan, mozgékonyan és gátlások nélkül közlekedett a művészet klasszikus terepén, ravaszul bujkált a lehetőségek között, fittyet hányt a gondolatok, ötletek, formák megszokott törvényeinek, a tradicionális könyv fogalmának és funkciójának. Érzékenyen és kábítóan árasztotta magából a korszak levegőjét, azoknak az esztendőknek az atmoszféráját. És talán az is mondható, hogy bár a műfaj története messzi időkbe nyúlik vissza – Riva Castleman szerint a 19. század második felének úgynevezett „festőkönyveire” –, az ezerkilencszáznyolcvanas években simult bele talán legharmonikusabban a „komoly” képzőművészetet övező közegbe.

Bátorság és vidámság, vagy legalábbis derű, az eklektika szabadsága járta át a műveket, a korokon, tradíciókon, észjárásokon, technikákon való akadálytalan átjárás boldogsága és könnyűsége érezhető rajtuk. Ehhez társult még, hogy az új médiumoknak – xerox, fénymásoló, computer és a többi – köszönhetően a műfaj kaleidoszkópszerű változatosságához a gyorsaság társult: a térbeli és időbeli távolság lerövidülésével, majd megszűnésével kialakult „háló” (net) pillanatok alatt beszőtte az egész világot, összekötve egymással a műveket és a művészeket.

HAász Ágnes az első művészkönyvét 1993-ban készítette. Ugyanabban az esztendőben alakult meg a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága, a székesfehérvári múzeum munkatársai javában dolgoztak a II. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás szervezésén; a művészkönyv-műfaj hazai története pedig ekkor már csaknem három évtizedes múltra tekinthetett vissza. HAász művei nem voltak jelen ebben a folyamatban, a művész mintegy „menet közben” csatlakozott a sokszínű, szellemesen sziporkázó, kaján tréfákkal, ravasz formai ötletekkel szórakoztató, a szabadság üde levegőjét árasztó művészeti áramlathoz, de éppen időben érkezett, s nagyjából ezen a ponton lépett be a műfaj történetébe.

HAász Ágnes: Bábel könyve, 1993 (Fotó: Ruzsa Dénes-Spitzer Fruzsina)

„Kívülről” jött, mint a művészkönyv-alkotók közül sokan, ki a festészet, ki a textilművészet felől. Ő maga a grafika fegyelmét és a fantázia szabadságát hozta magával. Ugyanakkor a sokféle papír és betű valósága mellett a régi, megkopott tárgyak, az elhasználódott, kallódó anyagok, a mindennapokban másként alkalmazott matériák és formák szelíden és tapintatosan, könnyedén és csaknem észrevétlenül idomulnak kezéhez, képzeletéhez. Ennek a képzeletnek jól láthatóak a határai: sem az amerikai Martha Wilson (1947) nagyvonalúsága nem fér bele (szerinte a művész bármiről állítja, hogy az művészkönyv, el kell hinni neki), sem az argentin Jorge Luis Borges (1899-1986) bábeli könyvtárának szorongató és rejtélyes atmoszférája.

HAász Ágnes: Ezeregyéjszaka meséi, 2000 (az alkotó felvétele)

Meglepő, hogy HAász a művészkönyv-készítés területére nem cipeli magával fő műfaja, az elektrográfia eszközeit vagy szempontjait. Számára az anyag – fa, fém, papír – és az adott/talált forma a meghatározó, a keletkező mű abból indul ki, és mindvégig ahhoz van kötve. A Bábel könyve (1993) érzékletesen mutatja művészkönyveinek alapvető természetét. A közönséges telefonkönyvben sorakozó nevek, címek, telefonszámok betűkre, számokra bomlanak, összekeverednek, rendetlen halmazzá válnak. Miközben emlékezetünkbe idézi gyermekkorunk kedvenc paradicsomlevesét a belefőzött betűtésztával, ravasz egyszerűséggel az évezredes bibliai Bábel-történetre utal. Az írásjelek különös, titokzatos természete, egymást követő sorrendjük szabályai és változó jelentésük, az írás és a beszéd, a kifejezés és a nyelv bonyolult szövedéke a művész keze nyomán pillanat alatt felbomlik és zűrzavaros kuszaság, érthetetlen és értelmetlen törmelék marad a helyén.

HAász Ágnes: Nyitott könyv, 2000 (az alkotó felvétele)

A kis fémmérleg (A szavak súlya, 2006) egykor a postahivatalok felszereléséhez tartozott, azon mérték le a feladott levelek súlyát. HAásznál borítékok helyett kavicsok és a rájuk írott szavak súlyát mérhetjük rajta. A köznapi beszéd gyakran használt fordulata – „a szavaknak súlya van” – valóságos súlyt jelent (az adott kavics súlyát), egyszerű és kézenfekvő, a szó szoros értelmében „tenyérbe simuló” formákkal figyelmeztet rá, hogy a levegőbe könnyedén odavetett szavak, elhangzott-leírt mondatok „lenyomata” maradandó. Mint ahogyan maradandóan tovább zengenek a hangok a Graduálé (2000) lapjai, vagy a Hegedűre írva (2000) hegedű-nyaka fölött, vagy hallani véljük a Sansa-könyv (1995) doboza láttán az afrikai zenész ujjai nyomán keletkező ritmust meg dallamot.

HAász Ágnes: Vaskódex, 1993 (Fotó: Ruzsa Dénes-Spitzer Fruzsina)

HAász képzelete nem fut ki a végtelenbe, és csupán képletesen lendül át a metaforák síkjára. Miközben az utóbbi három évtizedben felfoghatatlan gyorsasággal, napról napra alakul át a világ – a könyvek világa is, természetesen –, HAász Ágnes számára a lassan, tűnődve olvasás ihlete látszik fontosabbnak, vonzóbbnak, nem a technika varázslatai. Egy régi vágású olvasó világának avíttas kellékei ötlenek szemünkbe: könyv vagy könyvre emlékeztető tárgy, szemüveg, betű – akár még egy kényelmes fotelt és olvasólámpát is odaképzelhetünk melléjük. A hegedű vagy a könyv alakú zongora formája (Zongoradarab, 2000) a gyermekjátékok meg a házi kamarakoncertek intimitását idézi fel.

HAász Ágnes: Hegedűre írva, 2000 (Fotó: Varga László)

Így azután művei a magyar művészkönyvek közül azokkal tartanak rokonságot, amelyek elsősorban a könyv tárgyszerűségét, formájának és/vagy anyagának könyvre emlékeztető vonásait hangsúlyozzák (mint többek között Budahelyi Tibor, Czóbel Anetta, Hegedűs 2 László, Lengyel András, Mészáros Márta, Olajos György, Sóváradi Valéria és mások munkái). Az elképesztően színes és szerteágazó nemzetközi mezőnyben elsősorban olasz kortárs könyvművészek (Fernando Andolcetti, Anna Boschi, Arrigo Lora-Totino, Claudio Parentola) műveiben fedezhetünk fel HAászéhoz hasonló zenei inspirációt, vagy például a német Greta Schödlnél, a lengyel Robert Szczerbakowskinál.

„Én nem olvasok könyveket – jelenti ki Italo Calvino olasz író egyik regényének szereplője. – Akkor hát mit olvasol? – Semmit. Annyira megszoktam a nem-olvasást, hogy abba a szövegbe se pillantok bele, amelyik véletlenül kerül a kezembe. Nem könnyű: gyermekkorunkban megtanítanak olvasni, aztán egy életen át rabjai vagyunk az elibénk vetett töméntelen irka-firkának, meglehet, némi erőfeszítésembe került, hogy megtanuljak nem-olvasni, de most már a legtermészetesebb képességem. Az a titka, hogy nem szabad elvetni az írott szöveget, nézni kell, sőt nagyon erősen nézni, míg el nem tűnnek a betűk.” (Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán… Európa, 1985. 52. l., Füsi József fordítása)

HAász Ágnes: Szövegdoboz 2006 (Fotó: Varga László)

HAász éppenséggel nem veti el a szöveget, az sokat jelent neki: olykor az egész világot is szövegként (szövetként?) látja, amelyet elemeire bontva végül a betűhöz jut. Ahogyan aztán szétszórja, nagyvonalúan szélnek ereszti a betűket, vagy bepermetezi velük a keze ügyébe eső tárgyakat, az mélységesen jellemző gondolkodására, művészkönyveinek látásmódjára. Szövegdobozaiból, akár valami rejtélyes forrásból a víz, feltör és kiárad a betű-folyam, elönti a közel eső tárgyakat, játékos ornamensként futja be a környezetet (Szövegdoboz, 2006). Ilyenkor a művész erősen nézi a betűket, de azok nem tűnnek el a szeme elől, makacsul kitartanak, szokatlan helyeken jelennek meg, virgoncan kommentálva a jelenségeket. Néha a váratlanul megjelenő betűk úgy hatnak, mint különös tetoválások emléke egy karcsú fehér/fekete lábon (Lábjegyzet 1, Lábjegyzet 2., mindkettő 2005) holott valójában – akár HAász Ágnes többi könyvmunkája – szórakoztató és inspiráló „lábjegyzetek” a könyvekről szóló gondolkodáshoz.

Kovalovszky Márta


Elsőközlés | Forrás: Haász Ágnes archívuma
Az írás Haász Ágnes Olvasatok lábjegyzettel – könyvtárgyak és elektronikus továbbgondolások című kiállítása kapcsán megjelenő katalógushoz készült | A tárlat 2019. augusztus 27-én nyílt Budapesten, a Karinthy Szalonban; megtekinthető 2019. szeptember 20-áig

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük