Nem létezik, mégis gyönyörű

::: Párosesszé Farkas István Hullám című képe kapcsán – a geográfus szemével


Losonczi Ágnesnek

Egy geográfus meglepetten áll Farkas István Hullám (1930) című festménye előtt. Csodálattal, döbbenettel, de értetlenséggel is gyönyörködik a képben. Azonnal eszébe jut mindaz, amit tanult a hullámokról. A valóságban ilyen hullám nem létezik, mégis gyönyörű a kép. A hullámzás egy olyan folyamat, amikor több hullám egymásután és folyamatosan szállítja a vizet. Felfoghatatlanul hatalmas erő sugárzik abból az óriáshullámból, amelyet a képen szemlélhetünk. Érdemes elgondolkozni nemcsak ennek természeti formáján, hanem a kialakulásán is.

Farkas István: Hullám, 1930

Amikor egy hullám képződésére gondolunk, nemcsak a víz fodrozását figyelhetjük meg, hanem magunk elé képzelhetjük azt az egész rendszert, amiben létrejönnek a mozgások. Ebben benne van nemcsak a tenger, de a Hold járása, a Föld és Hold viszonya, a Naptól való távolság is, valamint meghatározóak a tömegvonzások is. Egy egész erőrendszer dolgozik azon az egyetlen mozgáson, amelynek segítségével létrejön egyetlen hullám a tengerben. Nehéz elképzelnünk azt az összehangolt energiaáramlást, ami mindehhez szükséges.

Az emberi kultúrában a gazdaság, a szállítás, az emberi érintkezés fontos tényezője volt a tenger. A földfelszín 70 százaléka víz, mint ahogyan az emberi test 70 százaléka is folyékony. A városok mindig tengerhez közel szerettek elhelyezkedni, hiszen innen sokkal könnyebb volt a kapcsolat más országokkal, illetve népekkel. A tengerparti koncentrációk meghatározó szerepet játszottak és játszanak a kontinensek életében. Akár óceánon, akár tengeren, akár bármilyen folyadékban szembe találhatjuk magunkat a hullám kérdésével.

Állóvizet látunk a képen. Hiszen a tenger állóvíz, mindannak ellenére, hogy jelentős mozgásra képes. Olyan földrajzi fogalmat takar, amely hatalmas víztömeget jelent, nincs lefolyása, vagy csak nagyon kis mértékű lefolyása létezik. A földfelszín mélyedéseiben lévő víztömeg mozgásához komoly erő szükséges. Ilyen erők például a képen elrejtett, nehezen felismerhető Hold és a Föld mozgásai, egymástól való távolságuk, viszonyuk, a köztük lévő vonzások. Apály-dagály, tengermozgás, vízhullámzás.

Az árapály ereje

A tengerek szintje soha nincs nyugalomban. A vízmagasságot sokféle tényező befolyásolja. Hullámzás szempontjából rendkívül fontos a tengerek feletti légnyomáskülönbség, és az ennek nyomán képződő szél hatása. A tengerek szintjének legnagyobb befolyásoló tényezője a függőleges vízszint változása: azaz az árapály jelenség. Mindez természetesen nemcsak a tengerek szintjére, hanem a benne élő lények térmozgására is erőteljesen hat. A tenger szintjének függőleges változása a legnagyobb szintkülönbségeket eredményezi.

Hullámzó tenger (forrás: Pixabay)

A festmény címe, a Hullám természeti jelenség, amelyet mindenki láthat, akár egy kicsi pohár vízben is. A hullám a víz mozgása. Bárki tud fodrot kelteni bármekkora vízfelületen. Ha kiülünk a folyópartra, akkor nézhetjük a sodrást, a hullámzást, s finom rezgéseket kelthetünk akár egy tálban is. Farkas István festménye félelmetesen hatalmas mozgást mutat. Ez a hullám erős és nagy. A szökőár vagy óriáshullám (cunami) az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa. Tenger alatti földrengés (tengerrengés), tenger alatti vulkán kitörés, vagy esetleg földcsuszamlás okozhat ekkora mozgást. Általában törési síkok mellett keletkezik, ahol nagy tömeg-átrendeződés zajlott le. Ha a tengerfenék megemelkedik vagy lesüllyed, az hatással van a felette elhelyezkedő víztömegre is: a területen hullám keletkezik. Nyílt tengereken ez kevéssé okoz gondot, azonban a part felé közeledve a hullám óriáshullámmá válik, s hatalmas pusztítást végez a tengerpartokon. Ilyen óriáshullám látható Farkas István festményén is.

A hullám térbeli és időbeli állapotváltozást jelent. Olyan szabályosan ismétlődő mozgás, amely meghatározhatja a rendszer működését. Terjed és energiát szállít. A hullámok mozgása mindig valamiféle térhódítás. Energiát szállítanak akár anélkül is, hogy környezetük mozgásban lenne. Farkas István festményén vízben történő hullámmozgást láthatunk. A természetben nem létező vízmozgás páratlanságát a hatalmas erőt sugárzó terjedés jelenti.

Más a látható és más a valódi

Természet és társadalom bármiféle változása, átalakulása szinte mindig leírható hullámmal. Csökkenő és emelkedő irányok határozhatják meg ezeket a jelenségeket. Ritkán fordulnak elő változás nélküli folyamatok. Amit egyenesnek látunk, az sem minden esetben egyenes. Így például a látótér horizontja mindig egyenesnek látszik, pedig nem az.

Hullámok és horizont (forrás: Wikipédia)

A horizont alapsíkja az, ahol a föld és az ég összeérni látszik. A képzelt sík, ahol ég és föld találkozik, valójában görbül. Más a látható és más a valódi horizont. Farkas István műalkotása ebből a szempontból is eltér a természet által mutatott tulajdonságoktól. A festményen görbe a horizont, hasonlóan a valósághoz. Ezt azonban soha nem láthatjuk, bármilyen távolról nézzük a horizontot. Itt viszont a vízen és az égen is megjelenik a Föld gömb alakját érzékeltető görbe horizont. Minél nagyobb tömeg, minél gyorsabban halad, annál nagyobb erőt fejt ki. Ezt ábrázolja a kép.

A tengervíz színe jelentős különbségeket mutat a Föld különböző területein. Ha egy pohár vizet iszunk, tudhatjuk, hogy a víz színtelen. A csapból is színtelen folyadékot nyerünk. Ez is azt bizonyíthatja számunkra, hogy a tenger színét valami egészen más határozza meg. Nagy mértékben függ a benne lévő szervetlen és szerves anyagoktól. Ezek meghatározzák a fényvisszaverődés erejét is. A tengervízbe érkező sugarak visszaverődési képessége nemcsak a vízben levő anyagoktól, szerves élőlényektől, hanem a víz hőmérsékletétől és a vízmélységtől is függ. Színét meghatározza továbbá az a kőzet is, amely nemcsak a partvidéket, hanem a tengervíz mélyén lévő kőzeteit is színezi.

A képen természet és társadalom együttesét mutatják az emberek, a házak, a víz és az égbolt. Előtérben a szárazföld, középtérben a cseppfolyós halmazállapot tengervíz képében, háttérben az égbolt látható. A különböző halmazállapotok dinamikus folyamatok során átalakulhatnak egymásba (például olvadás, fagyás, párolgás). Ezek azonban a természet folyamatai. Ha a középtérből előtörő óriáshullám a szárazföldre ér, mindent elnyel. Ezt a pillanatot már nem láthatjuk, csak érezhetjük.

Izsák Éva


Exkluzív elsőközlés
Készült 2019 szeptemberében, Budapesten | Hovatovább: A párosesszé párdarabja – a művészettörténész szemével

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük