A könyvégetésről

::: Az Egy könyv romjai című fotósorozat elé


Miért rándul össze a gyomrunk, amikor könyveket égetnek? Mi az, ami ilyenkor oly megbocsájthatatlannak tűnik? Nyilván nem a papírról van szó, hiszen szinte mindig azt használjuk, ha tüzet akarunk gyújtani. Persze az nem könyv, hanem többnyire újságpapír. De van valami hierarchikus viszony a könyv és az újság között? Szóval miből is lesz a tűz? Miért is van könyvégetés?

Három dologról próbálok meg beszélni, persze csak érintőlegesen: hol, mikor, miért égettek könyveket; mikor, kik használtak könyveket és tűzet művészeti alapanyagként; és mi közöm nekem mindehhez.

Gábos József: Egy könyv romjai (részlet a sorozatból)
Gábos József: Egy könyv romjai (részlet a sorozatból)

Nézzük először röviden a könyvégetések történtének legfontosabb momentumait. Talán a leghíresebb az Alexandriai Könyvtár pusztulása. Az első nagyobb dúlás Kr. e. 48–47-ben, az alexandriai háborúban történt (Julius Caesar), és többször megismétlődött az elkövetkező években, a folyamatos római támadások során. A veszteségek komoly pótlása volt a Marcus Antonius által a pergamoni könyvtárból – nászajándékként Kleopátrának – adományozott mintegy 200 ezer tekercs. A könyvtári állomány elsősorban görög nyelvű tekercsekből állt, számuk félmillió felett lehetett. A végső pusztulásra két elmélet van. Az egyik szerint 389-ben, az akkor már Szerrapisz templomában lévő könyveket a keresztények égették el (ez látható például az Agora című filmben), míg a másik változat alapján ez 640 és 642 között történt, I. Omár kalifa parancsára, azzal az indokkal, hogy ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek; ha nem, akkor veszélyesek. De mindkét változatban égett, és vallási intolerancia miatt égett a könyvtár.

Ha már a vallási türelmetlenségnél tartunk, a második nagy égetési hullám az inkvizícióhoz kapcsolódik; az is előfordult, hogy a kötetek a szerzővel együtt pusztultak el. De megtette ezt a reformáció, és megtették a jezsuita szerzetesek is, például a maya kódexek nagy részével.

Aztán az indok, bár ideológiai maradt, a vallásiról áttevődött a politikaira; égettek könyveket a fasiszták és a kommunisták is. Kínában szintén a középkorban kezdődött a könyvégetés, de később, Tibet megszállásakor, lángra kaptak velük a kolostorok is. A Kulturális Forradalomban pedig a Mao-műveken kívül már szinte minden égett, a kalifa érveléséhez hasonló okokból. A kínai kulturális forradalmat én Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjéből véltem leginkább megérteni – bár ott a nékoszosok csak hordják a könyveket, s ha jól emlékszem, nem gyullad meg a máglya.

Láthatjuk, hogy nem a könyv mint tárgy a lényeg, hiszen égettek a Gutenberg-galaxis előtt is, és félő, fognak még utána is. (Gondoljunk csak az amerikai Harry Potter-égetésekre, vagy arra, ami a Sátáni versekkel történt, vagy az Afganisztánban meggyalázott Koránokra, de akár a számítógépes vírusok által tönkretett szövegekre is.) Tehát nem a tárgyról, hanem a benne lévő tartalomról van szó. Arról, amit képvisel. Ezt próbálják akár rituálisan is megsemmisíteni. És akkor megint egy film: Truffaut–Bradbury Fahrenheit 451 – azaz körülbelül 233 fok Celsius, a papír gyulladási hőfoka. A regény és a film hősei itt sem magukat a köteteket akarják megóvni, hanem ami bennük van: a sokféleséget, a tudást, a szabadságot.

Az, hogy nem a tárgyakat védjük, abból is elég egyértelmű: semmi problémánk nincs egy könyv művészi célú felhasználásával; pedig azért lássuk be, ez is megsemmisítés. Na jó, ha hegeliánusok lennénk, mondhatnánk, hogy megszüntetve megőrzés (németül: aufheben). Példákért nem kell messzire menni, köztünk is vannak többen, akik képalapnak, kollázs elemnek használnak könyvlapokat. De hát ez tényleg egy elfogadott művészi gyakorlat, a kubistáktól napjainkig. Hogy neveket is mondjak, Braque-tól Lakner Lászlóig és Vincent Pachecóig.

És persze vannak könyvekből készült – befestett, átírt, hajtogatott, tépkedett – művek is. A szlovák Matej Kren a könyveket téglaként használva hoz létre építményeket. A tűz, az égetés művészeti felhasználása sem példa nélkül való. Hogy csak a közelmúltat említsem, itt vannak Alberto Burri égetett vásznai, műanyag fóliái, vagy Yves Klein tűzszobrai és égetett papír művei – amelyek létrehozását a francia gázművek szponzorálta…

Gábos József: Egy könyv romjai (részlet a sorozatból)
Gábos József: Egy könyv romjai (részlet a sorozatból)

Az én képeim fotók. Életem egy elég sötét időszakában kezdtem ezeket a sorozatokat, valamikor 2009 őszén. Először csak iratmegsemmisítésnek indult. Összegyűlt rengeteg számlakivonat, meg egyéb dokumentum, amiket nem szívesen dobtam volna a szemétbe, így általában (a karácsonyfákkal együtt) a kandallóban végezték. Most azonban, ahogy ültem a kandalló előtt, talán nem is whisky nélkül, nagyon érdekesnek tűntek az égő papírok alakváltozásai, a belőlük kialakuló formák. Elővettem egy fényképezőgépet, és elkezdtem fotózni. Aztán már próbálkoztam különböző típusú papírokkal, feliratokkal, képekkel, és a hangsúly a folyamatról áttevődött az eredményre, az égésről a hamura. Később már manipuláltam is, piszkálgattam: a szó szoros és átvitt értelmében is, azaz a tűzet meg a hamut piszkavassal, botokkal, a fotókat pedig Photoshoppal.

Több sorozat, több száz kép készült. Most egy 2010-es szériából láthattok kinyomtatva néhány képet, vetítve pedig mind a 99 darabot. Végül pedig szeretném, ha bekapcsolnánk a CD-játszót, és meghallgatnánk az egyik legjobban ide illő zenét. Rolling Stones: Paint it black…

Gábos József


 Exkluzív elsőközlés | Forrás: Arnolfini Archívum
Elhangzott 2012. október 6-án, a 14. Arnolfin i (Könyv) Fesztiválon, Gábos József Egy könyv romjai című fotókiállításának megnyitójaként

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük