::: A Genezis kiállítás elé
Amikor ilyen gyönyörű felkérést kap az ember, hogy Genezis témakörben nem is egy, hanem kilenc alkotó műve elé mondjon meghallgatásra érdemes gondolatokat, akkor elsőként az az áthallásos vicc jut eszembe, miszerint az illető a képzőművészek szerint remek orvos, az orvosok pedig remélik, legalább a képzőművészethez ért valamelyest…
A „Genezis” gondolatvilágban a szakmám és a képzőművészeti érdeklődésem viszont szerencsésen kapcsolódik, és ez nem először van így. Orvosi gyakorlatomban napi kérdés a patho-genezis keresése, azaz megtudni a torzult biológiai folyamat lényegét, a betegség eredetét, gyökerét. Két lényeges praktikus elemmel találkozunk, amelyek egyben filozofikus tényezők is. A genesis nem lehet stacioner, állandó, vagy befejezett. Ami egyszer keletkezett, létrejött az folyamatosan változik, a létrejött rendszer meg is hibásodik, patológia lép a genezisbe. Ha elfogadjuk ezt a két tényt, hogy nem egyszer és mindenkorra (például hat nap alatt) alakult ki a létezés, annak összes feltételével együtt, akkor el kell fogadnunk a folyamatos változást is, amelynek vége a megsemmisülés – emberi fogalmak szerint a halál.
Az emberben mint biológiai lényben állandó változások zajlanak a szemünk előtt: a gyermek növekedik, a felnőttből öreg lesz. Az élet során többszörös sejtcserén esünk át. Nem is olyan régen értette meg az orvostudomány az apoptosis – a természetes sejthalál – fogalmát. Az egészségünk, a kellemes létezésünk a folyamatos változások egyensúlyától, „homeo-stasis”-aitól függ. Az egyensúly a biológiai egységünkön belül is, illetve köztünk és a környezetünk között is működik. Ha megbomlik – például nem történik meg az emlegetett természetes sejthalál, akkor sejtburjánzás, rosszindulatú daganat alakulhat ki.
Mióta az emberi gondolkodásról vannak történelmi ismereteink, örök kérdés volt, amit mai is szinte minden ember feltesz magában: honnan jöttünk, mivé leszünk? Mivel az emberi agy és korlátozott érzékszervrendszere képtelen felfogni a semmi, a soha és a végtelen fogalmát, így ezekkel a nyitott kérdésekkel mindenkinek meg kell birkóznia. Enyhített a helyzeten az idő fogalmának praktikus, emberi bevezetése, mert így a végtelenben lebegés keretbe fogható. Mintegy két-háromszáz éve ismerjük csak a zsidó és a görög teremtéstörténeteken kívüli teremtésmítoszokat. Minden népnek és vallásnak megvan a maga hite, mítosza, képzelete szerinti magyarázata a világ és ezen belül az ember létrejöttére. A képzőművészetet máig meghatározóan megtermékenyítő zsidó-keresztény Biblia szerint Isten a mindenséget a semmiből hívta létre puszta szavával, és a saját képére hasonlatosan teremtette az embert.
A Bibliában már megjelenik a szó, az írás és a tanítás fogalma, amelyek mai tudásunk szerint csak emberi tulajdonságok az eddig ismert élővilágban. Az ember hozott létre olyan absztrahált kommunikációs rendszert, mint az írás, amely egyezményes jelek alapján jelenlét nélkül is lehetővé teszi a kommunikációt. Az írás tanításával pedig – a szakralitás keretébe foglalva – sok, egyébként megválaszolhatatlan kérdésre nyújtott magyarázatot.
A kíváncsi, modern kori ember viszont ennél tovább akart lépni, az elfogadás helyébe a tagadás, keresés, kutatás lépett. A folyamatban kulcsfontosságú a kommunikáció, amelynek napjainkban forradalmát éljük. Az információ pedig szabadságot nyújt, csábít a kitaposatlan utak felé.
A képzőművész, aki a saját gondolati-lelki filterein át újratervezve képes a valóságot anyagi, képi formában elénk tárni, és evvel minket nézőket is szélesebb dimenzióban befogadóvá tenni, sokat hozzátehet a genezis-értelmezéshez. Az értelmezés jó utazásnak tűnik, de a megértést mint végállomást nem látom. Persze mindenki ítélje meg maga, főként a most megnyitott kiállítás tükrében.
Cseuz Regina