Makulátlan arc

::: Mózes Katalin kiállítása elé


Messziről indulok, de ígérem, eljutok Mózes Katalinhoz… A „homo sapiens” az egyébként általunk fel nem fogható világ hiányos tényei közül az egyetlen ismert élőlény, aki képes az elvonatkoztatott gondolkodásra. Sokat emlegetjük – megosztó vitákban is – a fizikai evolúció, a szellemi fejlődés és a morális változatlanság diszharmóniáját. A két lábra állt ember világlátása kitágult, fokozatosan számos dolgot megértett a környezetéből, és egyre önteltebben még a környezetbe avatkozás jogát is megragadta. Túlnépesítette a Földet, miközben utódai egyre kiszolgáltatottabbak lettek, gondozás nélkül életképtelenek.

Kényelmét a virtuális világ mindennapi alkalmazásával olyan szintre emelte – civilizációnak nevezve azt –, ami akár a megszűnését, az ember tragédiáját is okozhatja (itt csupán a non-organikus intelligencia kiszorító hatalmára gondolok). A leírt apokaliptikusnak, pesszimistának tűnő íven szerencsére van egy különleges szakasz, és ha erre a fragmentumra koncentrálunk, akkor sajátságos, emberi szépségre bukkanunk. Ide helyezhetjük Mózes Katalin művészetét is.

Mózes Katalin: Játék, 2014
Mózes Katalin: Játék, 2014

Hogyan írható le ez a fragmentum? A duális realitás – amely az élővilágban egyedül az ember képessége – fokozatosan nőtt ki az alaprealitásból. Mit értek ezen? A megragadható, tárgyszerű környezetben egyedül az ember vált képessé rugalmas közösség alakításra és egy elképzelt, virtuális valóság alkalmazására. (Egyszerű példák az Isten-képek, a pénz megjelenése és szerepe, vagy akár a seprűnyéllel lovast játszó gyermek.) A duális realitás jó ideig párhuzamosan jelent meg az emberben, modern korunkban viszont ugrásszerűen kitört a párhuzamból. (Zárójelben mondom: talán ki is csúszik a „homo ludens” kezéből.)

Mózes Katalin képei az előbbiekben leírt ívnek arra a bizonyos szakaszára tehetők; a kettős realitást intim víziókként, emberi eszközökkel, finom feltárásban teszi elénk a művész. Átadva nekünk, nézőknek a lehetőséget, hogy a saját, genetikusan meghatározott, individuális, elvont érzékelésünkkel befogadjuk. Szabadságot kapunk, mert a látvány a saját filterrendszerünk működtetésével hozza létre, generálja a „csak az enyém” víziót.

Az ember kíváncsi, kukucskál gyermekkora óta. Mózes Katalin megengedi, elénk teszi az ő világát, neki erre késztetése, képessége van. Ez csak kevesek sajátja; ők a modernkori művészek. Rajtunk áll, hogy a kíváncsiságunk kielégül-e.

Gyakran hangzik el képtárakban szemlélődök között: „nem értem ezt a képet”. A XIX. század közepe óta a képzőművészek már nem érték be a valóság hű ábrázolásával – az alaprealitás-érzék kielégítésével –, egyre erősebb lett a művész és a világ közötti individuális filter, a belső világ megjelenítésének késztetése. Mózes Katalin művészetében ez a késztetés jelenik meg következetes tisztességgel. Nem hajol el, nem szól ki a képből, nem nyújt kezet valami könnyű realitás érzéki kielégítéséhez. A verbalitás művészét, József Attilát idézem, hogy kifejezhessem a vizuális élményt; a Thomas Mannhoz fűzött gondolatot: „az igazat mondd, ne csak a valódit”. Mózes a „igazit” festi.

Az „igazi” megismerésére mindannyiunkban él az igény. Mind a saját énünk, mind a környezetünk és az abban zajló történések igazát szeretnénk megismerni. Ebben a folyamatban lehetnek partnerek az itt kiállított képek. Mindannyian magunkban hurcoljuk a múltat és a még meg nem született gyermekeink jövőjét is, és nem csak testünkben, a génjeinkben, de tudatunk számos szegmensében is.

Könyvborító, Mózes Katalin festményének részletével
Könyvborító, Mózes Katalin festményének részletével

Mózes Katalin majdnem pontosan az elmúlt század közepén született. S. Nagy Katalin Emlékkavicsok című könyve az ezt megelőző periódust, az 1938 és 1945 közötti időszakot mutatja be, tisztelegve a képzőművészeknek, akiket ez a fertemles időszak zsidóságuk miatt meggyilkolt, megalázott, üldözött. Nem lehet azonban véletlen, hogy a borítóján az 1951-ben született Mózes Katalin festménye látható: sajátságos szuggesztió a soha nem látott, elpusztított testvérek arcával. Hiába született a művész a második világháború után, ilyen képet csak ő alkothatott, akiben folytonos maradt a meg nem élt idő.

A közlés módja, eszközei, technikái a tehetség hajtóerejénél fogva folyamatosan változhatnak. Meglepett és magával ragadott a makulátlan, tiszta arc, amelyből végtelen közvetlenséggel tekint ki egy emberi szempár. Íme a nonfiguratív művész játéka a kétféle valósággal. Ugyanilyen meglepően visz szinte 3D-be a monokrómnak tűnő, fekete alapon, kihagyással, tudatosan megalkotott, a mágikus kör mellé rendezett vonalrendszer.

Mózes Katalin: Könyvlapon, 2013
Mózes Katalin: Könyvlapon, 2013

Gyakran jelennek meg Mózes Katalin munkáin a könyvlapok, amelyeket a festmény matériájaként, alapjaként kezel. A könyv mint respektált emberi produktum, a nyelv szabályai szerint rendezett nyomtatás, és maga a papír – forradalmasító emberi alkotás – fonódnak egymásba, s a ráfestéssel egy újabb „reinkarnált” tárggyá, műalkotássá válnak.

Mark Rothko és Adolph Gottlieb 1943-ban, festészetük manifesztumaként, úgy fogalmaztak, hogy a művészet kaland az ismeretlenbe, s a komplex gondolatot ők egyszerűen szeretnék kifejezni. Kérem adják át magukat ennek a kalandnak, amit itt és most Mózes Katalin képei kínálnak.

Cseuz Regina


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2015. augusztus 7-én Lovason, a Nagy Gyula Galériában, Mózes Katalin Műterem az emeleten című kiállításának megnyitójaként | A tárlatot rendezte: S. Nagy Katalin | Megtekinthető 2015. szeptember 4-éig

Comments

  1. Képszabó says:

    Remek megnyitó egy remek kiállitáshoz.
    Csak szeretni kell a művészetet, hogy beszélni is tudjuk róla. Pontosan ennyi kell.

  2. snk says:

    Cseuz Regina kép-érzékeny, kép-értő, kép-látó ember. Szakmája szerint orvos (belgyógyász, reumatológus, háziorvostan szakvizsgákkal), ennek ellenére – vagy talán épp ezért? – kiválóan járatos a művészettörténetben. Örülünk, hogy vállalta a megnyitót! Sikere volt. Reméljük a folytatást. SNK

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük