Dobjunk még egyet!

::: A TérIdő című kiállításhoz


Régen, mikor unalmamban utazás közben fejben találtam ki és oldottam meg másodfokú egyenleteket, foglalkoztatott a gondolat, hogy matematika tanár leszek. Ez az időszakom csupán fél évig tartott, de akkoriban kezdett el érdekelni Einstein élete és munkássága is. A TérIdő című kiállítás, illetve a hozzá kapcsolódó szimpozion már a harmadik és negyedik fejezete annak az eseménysorozatnak, amely Tamkó Sirató Károly és munkássága előtt tiszteleg.

A korábbi áramlás és az általa keltett hatások lecsengőben vannak, és ebben a mostani kiállításban sűrűsödnek, érik el – ha csak egy pillanatra is – azt a bizonyos csendes, üres állapotot. Egy pillanatra.

Mert, mintha maga Tamkó is részt venne a dolgok rendezésében, egy idő után mindig eszembe jutott, már nem is számoltam, hányszor: hát, akkor dobjunk még egyet…

Szombathy Bálint, Ruzsa Dénes és Láng Eszter munkája
Szombathy Bálint, Ruzsa Dénes és Láng Eszter munkája

A munkák a TérIdő kiállításon is egy látszólagos rendben sorakoznak a falakon, ám – vegyük észre – a megtekintésük és megtapasztalásuk csak egyedi lehet. A tárlat mindenkinek más és más dimenziót mutat. Azt pedig ki tudná megmondani, hogy a „Dimenzionista manifesztum” című szimpozionon még mi minden történhet.

Barti Magdolna


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2018 februárjában, a TérIdő – Tisztelet Tamkó Sirató Károlynak című kiállítás bevezetőjeként | MET Galéria, 2018. február 6. – február 22 | Kurátor: Barti Magdolna | A „Dimenzionista manifesztum” című szimpozionnal egybekötött finisszázs:
2018. február 23. | Hovatovább: Meghívó és részletek a MET oldalán  | Duna III (videó)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük