::: Előszó az Emlékkiállítás című kötethez
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim – talán emlékeztek, így szoktam kezdeni a megnyitóimat. De most bevezetésképp csak néhány szükségesnek gondolt megjegyzés következik. Előző könyvemben (A tárlat metafizikája, Liget, 1999) a legkorábbiaktól kezdve válogattam azokból az írásaimból, melyeket akkor fontosnak éreztem, vagy amelyek különböző okokból közel álltak hozzám. Röviden: amelyeket a legfontosabbak közé soroltam. A legkorábbiak: a rendszerváltozás utáni írások. Rendszeresen írni, tudósítani, írásban gondolkodni, véleményt formálni a képzőművészetről, köztudottan sajtószabadságot igénylő foglalatosság – s ennek az ideje számomra a rendszerváltozással jött el. Időbe telt, míg tudatosult, hogy ez rám nem csak mint olvasóra, de mint szerzőre is vonatkozik, és ahhoz is idő kellett, míg felismertem az indíttatásomat. A legkorábbi dátum 1992 volt; az utolsó 2008.
Logikus lenne, ha ez a mostani könyv időbeni folytatása lenne az előzőnek. De nem az, noha zömmel későbbi írásokat tartalmaz, hiszen 11 év telt el A tárlat metafizikája megjelenése óta. Ám ez az eltelt idő korfestő vagy emlékező-emlékeztető jellege miatt felfrissített, időszerűvé rajzolt néhány korai írást, amiért is szükségesnek éreztem beválogatni a jelen gyűjteménybe. Másfelől pedig, ahogyan ott a cikkek, megnyitók kiválasztásának szempontja „a fontosság” volt, a sorrendet pedig egyfajta szubjektív időrend adta, úgy most a szerkesztés logikája inkább a műfajok és technikák szerinti rendezés felé terelt.
A Retrospektív című részbe kevés kivételtől eltekintve festészettel kapcsolatos írásaimból válogattam. A Kollázs és következményei anyaga pedig nyilván a kollázs műfaja-technikája iránti különös érdeklődésemnek köszönhetően született meg, ám az évek során adódott néhány szerencsés esemény és körülmény is, ami mind ok és ürügy lehetett elmélyedni a témában, s hozzájárult az ide illő írások gyarapodásához. Ilyen esemény volt a művészeti társaságok 1998-as közös kiállítása után, N. Mészáros Júliának, a Győri Képtár akkori igazgatójának köszönhetően megszületett Magyar Kollázs kiállítás 2004-ben. Itt a Magyar Festők Társasága mintegy 400 műtárgyat mutatott be a műfaj kezdeteitől a kortársak műveiig. Ugyanekkor kezdődött a Nyitott Műhelyben kollázsoló kortárs művészek egyéni kiállításainak sorozata, de rendezett a Magyar Festők Társasága „kollázzsal és következményeivel” kapcsolatos más egyéni és csoportos bemutatókat is. Mindezek a kiváló tehetségek felbukkanásával és rendszeres szereplésével járó események megnyitókat, recenziókat és elméleti írásokat indukáltak. Ezekből válogattam.
A Képítés részében a legkülönbözőbb nem-festészeti irányzatok, műfajok és eljárások kaptak helyet, általában olyanok, amelyek szokatlanságukkal, rendhagyó mivoltukkal, vagy újszerűségükkel keltették fel az érdeklődésemet. A fotó iránt – csak mint passzív szemlélő – akkor kezdtem érdeklődni, amikor mint az alternatív, tiltott műfajok egyike jelent meg számos izgalmas egyéni formában a hetvenes években. Később a Hórusz Archívum beltagjaként Kardos Sándor segítségével mélyedtem el a „privát fotó” mélységeiben és kerültem közel aktív fotósként is a fényképezés világához. Életemnek ezt a korszakát is tükrözi néhány írás a Fotográfia című részben.
Ha manapság azt kutatom, mi indít az írásra: arra jutok, hogy még mindig szenvedélyesen érdekelnek művésztársaim munkái. Tény, hogy több kolléga műveit mint közeli hozzám-tartozókat szeretem. A kiállítás-csinálás és az írás képekről, művészekről számomra ugyanannak a dolognak a két oldala, ahogyan a festő tárgy-alkotó munkája és a munkájáról való gondolkodása is szorosan összefügg. Innen fakadt, hogy fontosnak éreztem a művész és műve iránti vonzalmamat, vagy egy művészeti jelenség iránti érdeklődésemet időről időre szavakba önteni, recenzió vagy megnyitó formájában értelmezni. Ennek a kötetnek az írásai túlnyomórészt ebbe a típusba tartoznak.
Kováts Albert