A jégmezők lovagjai

::: Óda a korcsolyázáshoz


A lányok figyeltek? – kérdezte Joci barátom nevetve, miután ciklonként körbehasítottunk a pályán. Nem volt mellékes szempont, de a legfontosabb visszajelzés belülről jött. Egy igazi sikerélmény, hogy magunktól megtanultunk magabiztosan mozogni egy új dimenzióban. A hokikanyar nem szerepel az emberi evolúció folyamatábráján.

A történet egy felöntött udvarral és egy pár kurblis korcsolyával kezdődött. A kellemes megdöbbenést soha nem fogom elfelejteni: én ezt tudom. Néha átjött Misi a szomszédból, hokikorival, bottal; itt kezdtük megsejteni, hogy a világ nem ér véget a kertkapunknál.

Megyeri úti műjégpálya, 1977 (Fotó: a szerző archívuma)

A táguló világegyetem első állomása az újpesti jégpálya lett, ahol hosszú éveken át törzsvendég voltam. Minden közönségjégen kint voltam, nyitástól zárásig, vasárnap kétszer is, délelőtt és délután.

Megyeri úti műjégpálya, 1977 (Fotó: a szerző archívuma)

A jégpálya szociális platformként is bevált, új barátokra leltem. Kialakult egy kemény mag, egymástól tanultuk, tökéletesítettük a kunsztokat, versengtünk, ki a nagyobb penge. És persze versengtünk a lányokért…

Megyeri úti műjégpálya, 1977 (Fotó: a szerző archívuma)

Nagyot lendített az önbizalmamon, amikor az ifik edzője meghívott a csapatba. Örömmel jártam az edzésekre, de hamar rájöttem, hogy a hoki világa számomra tesztoszteronnal túltelített, hiányzott belőlem a szükséges „gyilkos ösztön”. Mint későn jövő kívülállót, amúgy sem fogadott nagy lelkesedés. A „főpenge”, a már akkor is igazi sztár Ancsin Jani volt a kivétel, ő figyelt rám, gyakorolt velem, ő már akkor is csapatban gondolkodott, nem egóban. Később is barátok maradtunk.

Megyeri úti műjégpálya, 1977 (Fotó: a szerző archívuma)

Azóta pályákat váltottam, a stuttgarti jégcsarnokok és a budapesti városligeti műjég között oszcillálok, ha csak tehetem. Mindig szívesen barátokkal, családunk gyerekeivel, és lassan unokáival. Karácsony első reggele a Ligetben Zsuzsival már hagyomány, ultimatív időpont, főleg, ha még a nap is süt.

Stuttgart és Budapest, napjainkban (Fotók: a szerző archívuma)

A jó zenei aláfestés hatványozza az élvezetet, fokozza az adrenalin-kiválasztást, olykor a válltörésig is. De apróságokon nem akadunk fenn, felhúzzuk a kompressziós zoknit, a térdfáslit, megragadjuk a pengékre szerelt járókeretet és irány a jég!

A mai napig rovom a köröket és figyelem az újabb és újabb generációkat, akiket beszippant ez a szenvedély. Jó nézni a lelkes fiatalokat, fiúkat, lányokat, ahogy gyakorolnak, játszanak, repülnek a jég felett, mint egykor Andris, Andi, Böfce, Kopasz és a többiek, és olykor megkérdezik egymást: a lányok/fiúk figyeltek?

Hoffmann Tamás


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2021 novemberében, Stuttgartban | Fotók: a szerző archívuma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük