::: Óda a korcsolyázáshoz
A lányok figyeltek? – kérdezte Joci barátom nevetve, miután ciklonként körbehasítottunk a pályán. Nem volt mellékes szempont, de a legfontosabb visszajelzés belülről jött. Egy igazi sikerélmény, hogy magunktól megtanultunk magabiztosan mozogni egy új dimenzióban. A hokikanyar nem szerepel az emberi evolúció folyamatábráján.
A történet egy felöntött udvarral és egy pár kurblis korcsolyával kezdődött. A kellemes megdöbbenést soha nem fogom elfelejteni: én ezt tudom. Néha átjött Misi a szomszédból, hokikorival, bottal; itt kezdtük megsejteni, hogy a világ nem ér véget a kertkapunknál.
A táguló világegyetem első állomása az újpesti jégpálya lett, ahol hosszú éveken át törzsvendég voltam. Minden közönségjégen kint voltam, nyitástól zárásig, vasárnap kétszer is, délelőtt és délután.
A jégpálya szociális platformként is bevált, új barátokra leltem. Kialakult egy kemény mag, egymástól tanultuk, tökéletesítettük a kunsztokat, versengtünk, ki a nagyobb penge. És persze versengtünk a lányokért…
Nagyot lendített az önbizalmamon, amikor az ifik edzője meghívott a csapatba. Örömmel jártam az edzésekre, de hamar rájöttem, hogy a hoki világa számomra tesztoszteronnal túltelített, hiányzott belőlem a szükséges „gyilkos ösztön”. Mint későn jövő kívülállót, amúgy sem fogadott nagy lelkesedés. A „főpenge”, a már akkor is igazi sztár Ancsin Jani volt a kivétel, ő figyelt rám, gyakorolt velem, ő már akkor is csapatban gondolkodott, nem egóban. Később is barátok maradtunk.
Azóta pályákat váltottam, a stuttgarti jégcsarnokok és a budapesti városligeti műjég között oszcillálok, ha csak tehetem. Mindig szívesen barátokkal, családunk gyerekeivel, és lassan unokáival. Karácsony első reggele a Ligetben Zsuzsival már hagyomány, ultimatív időpont, főleg, ha még a nap is süt.
A jó zenei aláfestés hatványozza az élvezetet, fokozza az adrenalin-kiválasztást, olykor a válltörésig is. De apróságokon nem akadunk fenn, felhúzzuk a kompressziós zoknit, a térdfáslit, megragadjuk a pengékre szerelt járókeretet és irány a jég!
A mai napig rovom a köröket és figyelem az újabb és újabb generációkat, akiket beszippant ez a szenvedély. Jó nézni a lelkes fiatalokat, fiúkat, lányokat, ahogy gyakorolnak, játszanak, repülnek a jég felett, mint egykor Andris, Andi, Böfce, Kopasz és a többiek, és olykor megkérdezik egymást: a lányok/fiúk figyeltek?
Hoffmann Tamás