Távmunka és távképzetek

::: Élet a karanténban


Mint örökös alkalmazott, gyakran vágytam arra, hogy kiemeljen valami a „nyolctól fél ötig” világából. De ne csak egy pár napos betegség vagy fizetett szabadság, hanem valami olyasmi, ami izgalmasan kizökkent és új életmódot hoz, ami által lehetővé válna, hogy nappali fényben láthassam az otthonomat és a családomat, hogy este még legyen energiám másra is azon kívül, hogy mint jó proletár, újratermeljem a munkaerőmet, és minden el nem végzett otthoni feladattal való szembesüléskor a következő hétvége kecsegtető ígéretében bízzak.

Ha ez megtörténne – gondoltam a karanténidőszak előtt –, végre szabad ember lehetnék! Magam oszthatnám be a napomat, amelyben klasszul megteremteném a harmóniát a hivatali és a házimunka között, jobban odafigyelnék az életmódomra, rendszeresen étkeznék, megtornáztatnám elgémberedett tagjaimat, és egészen biztosan nem pizsamásodnék el. Nem kellene naponta oda-vissza zötykölődni a tömegközlekedési eszközökön, több időm maradna a szeretteimre, a hobbijaimra és magamra. Mindez pozitív hatással lenne a munkám minőségére, megfelelne az unió távmunkával kapcsolatos ajánlásainak és a globális környezetvédelmi irányelveknek.

Most, mint hatodik hete távmunkában dolgozó alkalmazott, arra vágyom, hogy kiemeljen valami az örökös hétvége világából, hogy legyen ritmusa a hétnek, hogy ébredéskor azonnal egyértelmű legyen, milyen nap is van éppen, és minden el nem végzett feladattal való szembesüléskor ne a másnap kecsegtető ígéretében bízzak.

Ha ez megtörténne – gondolom most, a karantén időszak kellős közepén –, végre szabad ember lehetnék! Hétfő reggel izgalmas várakozással csapnám be magam mögött a házunk kapuját, és a buszmegálló felé sétálva beleszimatolnék a levegőbe, az utcabéli kutyabarátaim vidáman kísérnének, amíg kerítésük engedi. Közösségileg együtt utazhatnék ismeretlen ismerőseimmel, hallgatnám telefonbeszélgetéseiket, belesandítanék az újságjaikba. Láthatnám a Duna vízének változó csillogását vagy éppenséggel szürkeségét, gyakorlott szemmel méricskélném a vízállást, és naponta átgyalogolnék valamelyik hídon. A karanténban avatarokká zsugorodott virtuális kollégáim testet öltenének, munkahelyünkön együtt dolgoznánk, néha ebédelnénk vagy kávéznánk, és amikor csak lehet, nagyokat nevetnénk. Hazafelé bevásárolnék, este főznék, az ágaskodó vasaló kibírná hétvégéig. Mindez akár a munkám minőségére is pozitív hatással lehetne, de a lelkivilágomra biztosan.

De, mint örökösen tájékozódó állampolgár, leginkább arra vágyom, hogy legyen már vége ennek az egész szürreális időszaknak, ne dőljenek rám a szörnyű hírek betegségről, halálról, elszegényedésről, és ne kelljen őszintén aggódva tartalommal megtölteni a korábban csak udvarias fordulatként használt kérdést: hogy vagytok?

Draskovich Edina


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2020 áprilisában, Budapesten | A nyitókép a szerző felvétele

Comments

  1. Skandikamera says:

    Kristálytiszta helyzetjelentés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük