Kaland és expresszivitás

::: Láng Eszter kiállításáról


Munkára készteti-e a Paradicsom a gondolkodást, egyáltalán lehet-e megbízható ítéleteket hozni, üzenni onnan, megnyilatkozni, esetleg kinyilatkoztatni, üzenni a képzőművészet nyelvén, üzenetet váltani, képeket csinálni, installációkat kalapálni, művészettörténetileg értékelhető alkotásokkal felborítani a rendet, háborgatni az első emberpárt, felvilágosítani, mint ahogy a kígyó tette? Megváltoztatni a hely igehasználatát? Működik-e ott a posta, az internet, a gondolatátvitel?

Láng Eszter Honvágy a Paradicsomból című kiállítása a Magyar Műhely Galériában csupa kérdés, csupa kaland és expresszivitás. Többféle értelemben vett behelyettesítés. Tételek meghatározása, vagy figyelmen kívül hagyása. A kiállítás reflektorainak fényében a távoli hegycsúcsok között felfedezzük művészi arculatát, mely most már referenciális mező, virtuális arc. Az önkifejezés alkalmazhatóságának, bonyolult vizuális szándékainak szakrális értelemben vett megjelenítése. Mielőtt körülásnánk, elszigetelnénk magunkat, hogy a látszat dialektikájához jussunk, és csak valamiféle irracionális ugrásra maradjon lehetőségünk, például arra, hogy az „Atyaisten” mindenütt jelen van, és ily módon megerősíthetjük a bennünk rejlő pozitivizmust, vagy hogy a kinyilatkoztatás objektív eszméjének oltárán feláldozzuk tapasztalatainkat, jelöljünk ki egy pontot. Adjunk jelet. Foglalkozzunk azzal az előfeltevéssel, mely hisz, de kételkedik, úgy, hogy annak reflexiói egyszerűen rátapadjanak, ráhangolódjanak mindennapi kommunikációinkra. Láng Eszter a megértés szintjén, a magyarázat bölcsességével tanít. Sajátos megfogalmazásában úgy közöl, mintha a megtérés szimbolikáját rajzolná. Az igazét és az igaztalanét. És közben gyermeki pírral az arcán konokul állítja, nem hiszi, hogy Isten levegőjének súlya van.

Láng Eszter: Egy boldog nap III.
Láng Eszter: Egy boldog nap III.

Az út, melyen ezek a fogalmak kérdések és a rájuk adott válaszok formájában végighaladnak, hosszú és gyötrelmes. A pasztelltől az elektrográfiáig és az installációig – így határozza meg kiállítási koncepciójában. A látható és felvillanó manírok kórusából felhangzó szeretetmotívum ilyen értelemben valamiféle fogalomegyüttes része. A képcsoportok vállalják mindazt, ami a tételek lényege. A „honvágy”, mely talán egyáltalán nem is vállalható, a Paradicsomi lét végpontja. A cselekmény-történet aktusának funkciója meglepi a tárlatlátogatót. Nem teljesen nonfiguratív, hiszen olyan részletek fűzik össze a történetet, mint az ítéletalkotás, mely a kiállított munkák totális, strukturális egységét adja. A konfiguráció időszakossága éppen fordítottja a történet időszakosságának.

Láng Eszter: Amszterdam holdas éjben
Láng Eszter: Amszterdam holdas éjben

Az amszterdami képek inkább bevezetnek abba a világba, melyet a művész megalapítani kész. Érteni annyit tesz, mint irányítani a szemlélődőt, következtetéseket, döntéseket hozni. Elvárás ugyan, de nem kötelező, és csak annyira kell elfogadni, amennyire az alkotó elfogadhatóvá tette. A kerettörténet tág dimenziói szoros kapcsolatban állnak. Talán inkább előtörténet ez az utalás Géczi János Honvágy a Paradicsomba című művére, mely most már azokhoz a tradíciókhoz tartozik, melyeken generációk nevelkedtek. Az amszterdami pasztell-manírok megkívánják, hogy elmeséljék őket. Szeretnének elidőzni hétköznapi szituációkban, hogy aztán kiemelkedjenek a tárlat „blokkoknak” nevezett fejezeteiből, legfőképpen az elsőből, melynek címe: Halló, ez én vagyok! Íme a tér, mely a Paradicsomhoz kapcsolódik. Egy nagyobb egészhez, melynek körvonalai sematizálódtak ugyan, mégis ragyogóan leplezik egy 21. századi művész csínyét, a jövevényét, aki egy óvatlan pillanatban alig képes eldönteni, a Messiást várjuk-e szakadatlan, az idők végezetéig, vagy éppen csak visszavárjuk. Miközben tréfás kedvének étvágyát csillapítja. Istent vizionálja, mint rugdalódzó magzatot… Ez a Paradicsom, a „lírai absztrakt és expresszionista munkák” sora. Mik ezek? A mikrokozmosz parányai, vagy a világűrből idetévedt aszteroidák?

Láng Eszter: Morovici oltár I.
Láng Eszter: Morovici oltár I.

A szerbiai Bácskossuthfalván (Omoravicán) eltöltött termékeny időszak inspirálta a „2. blokkot”. Apokaliptikus modell. Oltárképe az utolsó napok borzalmait vetíti, kérdezi, elbeszéli. A vonalak végtelenül pontos struktúrájában esetlegességek és sorsfordulók cikáznak. Az ágostoni időelmélet, a halál időzik az oltárkép hústalan ajkai között. Az elektrográfia, a számítógép költőinek nevezhető megnyilatkozása ez, a több irányban megoldást kereső, az abszolút forma vonzerejének korokon átívelő öröksége. Akárcsak az amszterdami képek optikai bravúrja, vagy játékossága, mely már az elbeszélhetetlenségig fokozódik. A perspektíva kiindulópontjai megbotlanak a test formáiban, összekeverednek és szétválasztódnak. A végtelen spirál él és mozog, a moravicai színes elektrográfiák kétségbeesetten futnak át a számítógépen, eszükben sincs felragadni valamiféle narratívát, újféle, sajátos, vigasztaló paradigmák ezek.

A referencia megkettőzött figyelme alá vonjuk a szénrajzokat is, melyek egy-egy új ritmus, egy-egy állítmány, melynek jelentőségét majdnem elfeledtük. A művész kérdésfeltevéseiben egy sokkal bonyolultabb, intellektuális becsületesség figyelhető meg. Önnön vizsgálódásainak tükröződése.

Honvágy a Paradicsomból a szabad világba. Mintaszerű honvágy. Megszüntetné a teremtményeket, megbékélne Adám, Éva és a Teremtő összeegyeztethetetlen szentháromságával. Következetesen és dogmatikusan aránytalanságokat takar. A fekete-fehér elektrográfiákat és a digitális nyomatokat, mint például a 2007-es készítésű Erőltetett menet szériát vagy a 2005-ös Solute sorozatot úgy kell felfogni, mint részesedést az attribúcióból, a végtelennek a végestől, azaz tőlünk való távolságát, a természet arányait kölcsön vevő, azokat behelyettesítő allegóriát, mely elbűvöli a szellemet, meghatódik. Virágmintákat keres, melyeknek referenciája a téli ablakon virít. Az elmúlás mintája ez, melyet az emberek firkálnak bepárásodott üvegekre. Ittlétünknek szánalmas horoszkópja.

Láng Eszter: Annales, 2013-2014 (installáció és performance; fotó: Torma Cauli Laszló)
Láng Eszter: Annales, 2013-2014 (installáció és performance; fotó: Torma Cauli Laszló)

Láng Eszter munkásságának gazdag értelme: utánozni a teremtést, megkülönböztetni a valóságot és a képzeletet, újrafogalmazni a fikciókat, próbára tenni a cselekményszövést a Paradicsomtól napjainkig. Ha úgy tetszik, ez a „3. blokk”, melyet még két „blokk” követ, két installáció, mindkettő egyszerre valóságos és képzeletbeli, magában foglalja az összes olyan tényezőt, melyről eldönthetetlen, hogy hová is való a paradigmatikus térben. Ezáltal fokozza fölényét, esetleg egy kissé botrányosan is. Az egymással konfigurálódó dimenziók olyan történetbe keverednek, melyben hagyomány teremtődik, kezdetét veszi a visszaemlékezés és a viszonylatosság, narratívák bonyolódnak, a mesélés aktusa elszántabbá válik. A Rekviem a természetért című installáció, és az Annales (Itt volt a Messiás?) című, a Dávid-csillag és a kereszt, a halottakért gyújtott gyertyacsonkok, a hétágú gyertyatartó, életigenlő üzenete, az önmagát keresztre feszítő művész visszaszármaztatása a gyökerekhez, vagy legalábbis ahhoz a kétezer évvel ezelőtti történethez, mely kifordította a világot. Jelenetek, melyeknek napi aktualitását összegyűjtötte a kollektív emlékezet, a nemzedékek egymást követő sora, a gének következetes istenszolgálata, a különféle jelentéstovábbítások közötti átjárhatóság. A vallások közötti béke.

Láng Eszter kiállítása a dolgok több szinten történő kibontakozása érdekében vallott manifesztáció. Vakmerő és felejthetetlen halálugrás. Átérezzük a pillanatot, amikor az ember megérti azt, amit a kockázatvállalás tesz felejthetetlenné.

Magén István


 Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2015 januárjában, Láng Eszter Honvágy a Paradicsomból című kiállításának apropóján | Magyar Műhely Galéria, Budapest | 2014. szeptember 17. — október 3.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük