A gasztrokalandor receptje

::: A Saját levében című könyv előszava


A gasztrokalandor nem húz szakácssipkát, mert nem szakács, pontosabban valójában az, de mégsem. Mert a gasztrokalandor nem abból él, hogy főz, de e nélkül igazából nem tudna élni.

A gasztrokalandor sohasem mondja egy ételre, hogy soha, mert nem csak magára gondol. Ugyanúgy fontosak számára a levesfanok, mint a vajban futtatottakkal rokonszenvezők; a mángoldrajongók és az egyben sültek falói; a népi ízek allelujázói és a fúziósok. Azt vallja: a változatos íz gyönyörködtet. Mindig akad persze olyan étel, amelyet nem főzhet meg senkinek; azt megfőzi hát mindenkinek…

A Saját levében kötet címlapja

A gasztokalandor élete kész regény. De minimum blog. Előéletéből bármikor előbukkanhat egy extrém előétel, bevásárlókosarából egy piskótával rakott tálca vagy egy pikáns hangú tárca. Egyaránt jártas a hazai madár- és állatvilágban (pulyka, marha, újévi malac) és a regionális tésztafronton (fánk, slambuc, spagetti), a kúszó flórában (patisszon, bab) és az úszó faunában (sügér, makréla, ponty) – mikor mi van kéznél.

A gasztrokalandor elsőként magán teszteli a főztjét, mert egy kicsit mindig bizonytalan magában. A második körös kontrollcsoportnak ott a család – mert egy gasztrokalandor család nélkül olyan, mint a töltött káposzta tejföl nélkül, vagy mint a húsleves sárgarépa nélkül: biztos meg lehet (l)enni úgy is, de minek. Azután jönnek a barátok, szomszédok, rokonok. S végül a gasztrokalandor, ha megérdemli, eljuthat a megszámlálhatóan végtelen vendégsereghez is. Például a „saját levében” blog oldalain keresztül a málnaszörfösökhöz, vagy épp e könyv lapjairól hintve a szót, mint molnártanonc a réteslisztet.

A gasztrokalandornak óhatatlanul sok és sokféle barátja van. Kell olyan, akinek mákra fáj a foga. Kell aztán olyan, aki a grillezett kalamárét is hajlandó megkóstolni. Külön vacsoravendég-kört képviselnek a természetközeli népek, akik a pásztorételekre ürítenek pohárt. S akkor még nem beszéltünk a pogácsaszaggatókról, a tenger betegeiről, a levesbetétesekről, a zsírszegényekről és a vitaminbombázókról – éhen pedig nem maradhat senki.

A gasztrokalandor, ha ír – mert ír, mert mindenről eszébe jut valami –, akkor kedveli a köretes szerkezeteket. Időnként felütéssel kezd: felüt egy zamatos könyvet, amelybe érdemes belekóstolni, vagy pár tojást, amelyekből bármi kikerekedhet. Az elvarratlan szálakat és a rétestésztát felgöngyölíti, egy mézeskalácsformát és egy cukkinivirágot ugyanúgy képes tartalommal megtölteni, a lerágott csontokat viszont hanyagolja, a macskáknak is tintahalat vet inkább. Ha pedig belekezd egy összetett mondatba, a végére mindig kisül belőle valami.

A gasztokalandor szépen tálal – sztorit és könnyű estebédet egyaránt. Ízesen fogalmaz, mértékkel adagol. Nyelve fűszeres, stílusa karakteres összetevőkre épül, bekezdései után hosszan lecsengő, kellemesen fanyar utóíz marad a szájban. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható, a gyomrot nem üli meg, s csak élményekkel telít. Forróságban hűsít, télvíz idején melegséggel tölt el: a gasztrokalandor mindig az évszaknak megfelelően fejt ki áldásos hatást.

A gasztrokalandor fenntarthatóan fejlődik, kedvenc színe a zöld. Amikor teheti, két keréken hajtat a piacra, s ha mégis autóba kényszerül, akkor a sztrádák helyett a csárdákkal hívogató alsóbb rendű utakat preferálja. Ami gondosan ápolt tetőkertjén nem terem meg, azt lehetőleg őstermelőktől szerzi be. Tengernél halat, vadászházban vadat, máshol mi jó falat választ az étlapról.

A gasztrokalandor megválogatja, kit enged be a konyhájába. Ha ihlető segítőket von be, akkor Jókai felesége főzi a bablevest, szigorúan disznó körmivel, Kota Pista a vasbográcsos mangalicapörköltet, Váncsa dobja össze a salátát (bármiből) és Móráné adja fel mindehhez a kuglófot.

A gasztrokalandor tűzhelye körül azonban leginkább mégis őt magát találjuk. Téblábol kicsit, nyitogatja a spájzajtót, belekukkant a dunsztosüvegekbe – ráhangolódik az aznapi betevőre. Aztán egyszer csak nekilát. Vesz egy ígéretes húst meg egy szépen megérlelt történetet; egyiket sem klopfolja ki, hogy zaftosak maradjanak, ad hozzájuk ezt-azt, amit talál a hűtőjében és a múltjában, majd mindkettőt odateszi párolódni – csak úgy, jókedvében, a saját levében.

 Zsubori Ervin


Exkluzív elsőközlés
Az írás Draskovich Edina Saját levében – Egy gasztrokalandor naplójából című kötetének bevezető esszéje | Elhangzott 2012. október 6-án Szigetszentmiklóson, a 14. Arnolfini (Könyv) Fesztiválon, a kötet díszbemutatóján | Artemisz Kiadó, Sopron, 2012; 208 oldal | könyvterv, illusztrációk: Lakner Zsuzsa | Hovatovább: a könyv honlapja

Comments

  1. Azért is érdemes időnként együtt kalandozni a szerkesztő úrral, mert így teljesen belülről kóstolgatja a dolgokat. És már mesterét meghazudtoló módon sütögeti a pácolt tarját és a zongorás gombát.

  2. spájzcetli says:

    A gasztrokalandor egy füst alatt gondol a betű- és ízhajhászokra is. Sok-sok humorral megspékelt, szaftos nyelvezettel, delikát megfogalmazásokkal köríti a saját sütetű gasztro-adomáit…

    A magyar „evésliteratúra” egy újabb jeles darabbal bővült!

  3. Artemisz Kiadó says:

    Evésliteratúra, ez tetszik!
    Tanúsíthatom, a kiadó mentora, Artemisz is jó szemmel tekint a könyvre, csodás időt teremtett a bemutatóhoz az Arnolfini Pagonyban!
    Nem beszélve az Artemisz babokról, amik dús termést hoztak a szerző és a kiadó kertjében!

  4. Artemisz valóban kegyes volt hozzánk, nem hiába árasztottuk el engesztelő áldozatokkal. (Az ezekről készített fotókat és recepteket hamarosan be is mutatjuk.)

  5. Kriszta says:

    Gratulálok a teljes alkotó csoportnak a míves könyv megjelenéséhez! Külön elismerésem a szerzőnek és a kötetet gondozó szerkesztőnek, az előszóért is!

Hozzászólás a(z) Kriszta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük