::: Stuttgarti jegyzetek 4.
Ha beköszönt a meleg évszak, s mindenki elkezd rendet rakni a lakásában és a kertjében, „Elvitelre” felirattal egyre többen rakják ki házuk elé megunt tárgyaikat. Többségben könyveket. Nem antikvárius értékek ezek, leginkább egyszer olvasott ragasztókötött ponyvaregények, elhalt mesterségek szakkönyvei, illetve fekete-fehér fotóalbumok a 60-as évekből.
Sejthetitek, hova akarok kilyukadni; csináltam már „A szétszedett város” címmel kollázssorozatot meg leporellót egy régi firenzei fotóalbumból, és illusztráltam egy költő cimbora verseit 67-es berlini fényképek felhasználásával. Csak remélni tudom, hogy tetszene a fotósoknak is – ha még élnek –, ahogy új életet adtam a képeiknek.
Ezen a tavaszon kiterjesztettem a kollázsolást a szabadba. Virágüzletekben és kertészközpontokban tett portyák után rendre újabb elemekkel gazdagodik a kép. A bokrok árnyékába újabb zöldek kerülnek, amikből – terveim szerint – időről időre különféle színek bújnak majd elő. A hétvégén páfrány recés levele és funkia zöld-fehér csíkos csoportja igazodott a látványhoz. Majdnem jó… – gondoltam. Amint a jázmin levirágzik és beteríti a környékét fehér szirommal, jövőre elkezd virágozni a funkia. Hogy a páfrány jól mulat-e majd nálam, az kiderül.
Talán kéne mellé erősítés – morfondíroztam, mikor az autószerelő műhely mellett elhaladva egy kartondoboz integetett felém. Egy levitézlett orchidea, egy kicsi páfrány és egy helyes kis növénypárna várt új gazdára. A páfrányok összebarátkoztak a kertben, és számításom szerint ugyanúgy erősítik majd egymást a növekedésben, mint ahogy a babércseresznye érkezése hatott az addig motiválatlanul magányoskodó balatoni orgonára. Hazafelé megelégedéssel konstatáltam, hogy az orchideát is megmentette valaki.
Az, hogy a rigó megjelent a kertben, nem az én érdemem, hanem a szomszédban idén termést hozó meggyfáé, de mindenképp örömteli fejlemény. Ahogy az is, hogy egy levegőben kóborló fenyőmag tavaly megeredt az egyik cserépben. Túlélte a telet, de mert a lapos tetőn észrevétlenül felcseperedett két kis fenyőn kívül több fának már nincs hely, japán remekművé szeretném nevelni az új jövevényt. Gyorsan megvettem a Német Bonzai Társaság szaklapját, és – gyökereit finoman elhelyezve – lapos kis cserépbe ültettem. Olcsó poén, de igaz: ma útközben szert tettem egy gyönyörű kék zománcos bonzai cserépre.
Így megy ez.
Lakner Zsuzsa