Fény van minden tárgy felett…

MICSODA ÚTJAIM… 2. KILENCEDIK RÉSZ – JENEI BÁLINT SÁMUELNEK, 11 ÉVES UNOKÁMNAK

Azt nem merem állítani, hogy az Akropoliszon eltöltött órák a megvilágosodás órái voltak számomra, de hogy valami kinyitódás, a befogadóképességem kitágulása, a máig tartó olthatatlan tudásvágy a kultúra- és a művészettörténet minél teljesebb megismerése felé ott indult el, az egészen biztos.

[ o ]

Tavaly Marienbadban…

MICSODA ÚTJAIM… 2, HETEDIK RÉSZ – GÁDOR LACI ÉS BODNÁR GYURI EMLÉKÉRE

Annyira megértem a 74 éves költőfejedelmet, Goethét, hogy Marienbadban beleszeretett egy 17 éves lányba, Ulrike Levetzowba. Ehhez a városhoz az epekedő és be nem teljesülő szerelem állapota illik legjobban.

[ o ]

Karthágó, Klee – Tunézia

MICSODA ÚTJAIM… 2, ÖTÖDIK RÉSZ – FENYÁNAK

A lényeg azonban Karthágó, hiszen Klee mellett főleg ennek a településnek a maradványai miatt utaztam Tunéziába. A ma látható romok többsége a római császárkorból származik. Akinek nincs türelme a vörösessárga romokhoz, annak ma nem túl nagy látványosság az ókori világ egyik legnagyobb városa, illetve az a kevés, ami belőle megmaradt. Így múlik el a világ dicsősége…

[ o ]

Paul Klee Központ – Bern

MICSODA ÚTJAIM… 2, NEGYEDIK RÉSZ – MAGDÁNAK, ZÜRICHBEN

Számos Klee-képen láthatók hasonló ívek, hullámok, hullámzások, görbületek, a térbe hatoló vonalak, mint a berni múzeumépületen kívül és belül. „A szem bejárja a számára a műben megépített utakat” – írja Klee a Pedagógiai vázlatkönyvben.

[ o ]

Giverny – Monet kertje

MICSODA ÚTJAIM… 2, MÁSODIK RÉSZ – ÁGNESNEK ÉS JEAN CLAUDE-NAK, PÁRIZSI BARÁTAIMNAK

Csak 1907-ben tizenötször festette meg a tavirózsákat. Tükröződések fehérben, lilában, sárgában, narancssárgában, kékben, világoskékben, zöldeskékben, liláskékben – hogy csak a domináns színt említsem.

[ o ]

Szantorini: Théra – Akrotiri

MICSODA ÚTJAIM… 2, ELSŐ RÉSZ – IRÁNAK ÉS ERVINNEK, AZ ARNOLFINIKNEK

Mind a két alkalommal, amikor megpillantottam a hajóról Szantorinit, a sziget ókori fővárosának földtani maradványait, a beszakadt föld rétegeit, s fenn, a 350 méter magasban fehéren s kéken világító mai görög települést, biztos voltam benne, hogy ez a sziget maga az elsüllyedt Atlantisz.

[ o ]