Érzeti absztrakciók

::: Egy geometrikus művész ars poeticája


A konstruktív geometrikus művészet nem csak a szocreál időszakában élte mostoha létét, hanem ma, a posztmodern korában is. „Nem menő, nem divatos irányzat.” Ezzel az indokkal utasítottak el például néhány évvel ezelőtt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába történt jelentkezésemkor. Miért választottam és tartok ki mégis az absztrakt geometria mellett?

Azt hiszem, valaki attól még nem lesz geometrikus művész, hogy a geometria alapelemeivel építkezik. Nagyon sok rossz kreáció jön így létre, ami hitelrontást és megtévesztést eredményez. Sokkal inkább az számít, hogy az a valaki rendelkezzék az absztrakció iránti érzékenységgel. Hogy olyan legyen a gondolkodása. Ez egy fajta eleve elrendelés, adottság, olyas valami, mint az ember bőre színe, amit nem lehet lecserélni. És ez az „adottság” nem csak a művészek, zenészek, matematikusok stb. privilégiuma, bárkié lehet. Akiben megvan, azok az igazi értői, befogadói ennek az irányzatnak.

SAXON Szász János: Elefánt, 1988
SAXON Szász János: Elefánt, 1988

Személyes tapasztalatom ez ügyben már gyermekkoromban megvolt, mert például az állatok közül az ízeltlábúak érdekeltek, ezek mozgását, szerkezetét tanulmányoztam naphosszat. Ez a világ egyszerre volt kubisztikus, geometrikus és kinetikus. A kövekben, kavicsokban a fémes elfolyásokat, zárványokat figyeltem, aztán ott voltak a falevelek is a végtelen finomságig szerteágazó erezetükkel, ez pedig nem más, mint a fraktálgeometria. Persze mindezeket csak utólag tudtam beazonosítani. A csillagrendszerek szerkezete és tere éreztette meg velem először a végtelenség hátborzongató fogalmát. Nem akartam kapaszkodókat, hogy mintegy síkfóliára kimerevítsem és különböző állatfigurákhoz, földi élőlényekhez, tárgyakhoz hasonlítgassam őket. Gondolatban, mintha lépcsőfokok lennének, tovaszökelltem rajtuk, egyre messzebb és messzebb. Az ismeretlen, a végtelen tér ekkor magába szippantott.

Nem csoda tehát, hogy arra a következtetésre jutottam, a természet, az anyagi világ, ami minket körülölel, valójában más, mint amilyennek látjuk, halljuk, tapasztaljuk. Adva van ugye a világegyetem, alkotóelemeinek végtelen egymásmellettiségével, és végtelen szerkezetével. A mikro- és makrovilág ilyenformán nem választható külön, egyetlen egységes energiamassza az egész. Illetve, mi emberek választjuk csak szét a gondolatainkban, önmagunk számára, véges érzékelési képességünkből adódóan. Így tehát azt kell mondjuk, ami már nem látható, az a mikro-, ami még nem látható, az a makrovilág. Ami látható, közvetlenül tapasztalható, az pedig nem más, mint a földi vegetáció, a reális világ. Az úgynevezett reális világon kívül eső korántsem jelenti azt, hogy irreális, hiszen valóságosan létező. Én úgy fogalmaznám, persze csak a magam számára, hogy ez az az érzeti absztrakt világ, ami engem vonz és érdekel. Ennek az absztrakt világnak az útján már nem tudunk személyautóval közlekedni, hanem csak a logika, a szellem járművein. Ezekből a régiókból való közvetítés pedig, véleményem szerint, nem kizárólag a tudomány képviselőinek a dolga, hanem a művész, az alkotó ember feladata is.

Így értem tehát az eredendő belsőérzékenységet az absztrakció iránt. És ha az a valaki, akiben ez adott, éppen pályakezdő képzőművész, akkor már csak szerencse dolga, hogy a megfelelő mesterekkel és művésztársakkal találkozzon. Ha ez nem jön össze első nekifutásra, az nagy félresiklást és időpocsékolást jelenthet. Természetesen ez fordított előjellel is igaz. Éppen ezért én az egészséges önszelekcióban hiszek. Minden folt megtalálja a maga zsákját. Intézményesített oktatási keretek között nehezebben, hiszen a diákok nem válogathatják meg a tanáraikat, mestereiket.

Ilyen megfontolásból, a hátrányok ellenére, talán kedvezőbb ez az alternatív út, amibe én kényszerültem.

SAXON Szász János


Átvett újraközlés | Forrás: SAXON Szász János honlapja
Készült 1994-ben, arc poeticaként a nyíregyházi Városi Galériában rendezett Érzeti absztrakciók című kiállítás meghívójához

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük