::: A Kharón ladikja kiállítás elé
Tavasszal, ez év márciusában, ugyanitt, ugyanezen művészek képei között gondolkodhattunk születésről, keletkezésről a Genezis kiállításon. Most, a rövidülő napokban, tél felé, ugyanannak a kilenc művésznek a vizuális kommunikációjában, Kharón ladikja, az elmúlás, az ismeretlen felé tartó utazás a témánk. Az alapkérdés ugyanaz, mondhatnánk a két végpont: keletkezés és elmúlás. Megértés helyett pedig a kétségbeesett emberi tudatlanság: honnan jöttünk, hová megyünk?
A klasszikus filozófia alapján az egészet, a teljeset kellene megismernünk és abból kibontva a részleteket. Az egzakt tudományok evvel szemben a részletekre fókuszálnak, amiből az egészre vonatkozó következtetéseket törekednek levonni. Egyik megközelítés sem nyújtott eddig megoldást a megértéshez.
A gondolkodással megáldott, magát büszkén homo sapiensnek nevező ember mindig tudta, hogy egyszer csak bekerül Kharón vízi járművébe, ami az egyáltalán nem biztonságos „ladik” nevet kapta. Sejtelmes utazás vár rá… A paradicsomi kiűzetésétől fogva a kitaposatlan felé vágyó, kíváncsi játékos, a homo ludens/homo curiosus miért retteg ettől az utazástól?
A folytonosság a legtöbb ember szerint jó, értékes. De miért? Félünk az ismeretlentől, a tapasztalat nélküli változást képtelenek vagyunk felfogni, és ezért rettegünk tőle, miközben vágyunk is rá? Kharón ladikjának útja egyirányú, az alvilágból, pokolból nincs visszaút. A létet pedig – eddigi korlátainknál fogva – csak itt, ezen a Földön, ebben a Naprendszerben tudjuk elképzelni. Ám néhány ókori hősnek mégis sikerült. Aeneis, Thészeusz, Héraklész, Orpheusz mégis rábírta Kharónt, hogy az ismeretlenben tett kalandozásuk után visszavezesse őket a földi szférába, abba a dologi létbe, amely gondolatilag is a folytonosság vágyának beteljesülése. (Érzésem szerint ma is akadnak, akik remélik, egy kis korrumpálással Kharóntól is lehet retúrjegyet venni.)
Kérdés, a jövő homo curiosusa a molekuláris biológia, az űrutazások és a mesterséges intelligencia kialakulásának világában milyen ladikot képzel el. Az ember által létrehozott, de az emberi képességek fölé kerekedett mesterséges intelligencia egyelőre a részletekben hoz változást. Az orvoslásban, ami a tanult szakmám – csak néha ártom magam a vizuális művészetek világába – már napjainkban átalakítja a diagnosztikát, terápiát. A számítógépekbe táplált adatok – az emberi gondolkodási és asszociációs képesség sebességénél sokkal gyorsabban – olyan összefüggésekhez vezetnek el, amelyek gyökeresen megváltoztatják a nagyon közeli jövőben az orvosképzést, a betegellátást.
Kiszabadítottuk a szellemet a palackból? Minden jel szerint igen. A számítógépek képessége a gyors analízisre lehetővé teszi majd a személyre szabott gyógyszerelést. A gyógyszergyárak szerepe átalakul. A felgyorsulást követően van elméleti lehetőség arra, hogy az ember sokkal tovább éljen, hogy az energiaforrásokról alkotott eddigi gondolkodásunk teljesen átváltozzék.
Nemrég tudtuk meg, hogy a Szaturnusz holdján megvannak a földi léthez hasonló biológiai folyamatok feltételei. Lehet, hogy mi, akik itt állunk, az emberiség valamilyen őskorához fogunk tartozni azon a beláthatatlan horizonton, ami felé fejlődik (?) vagy degenerálódik (?) az emberiség, és az emberi kapcsolatrendszer, a társadalmak maguk.
Küzdünk az országhatárokért, kerítésekkel, fegyverekkel, de maga az ország, a nemzet jelent-e még valami szükséges identitást, izolációt, amikor a népvándorlások törvényszerűségei és a mesterséges intelligencia (vagy épp a gazdaságban régóta működő multinacionalizmus) egy más struktúra felé repíti az emberiséget?
Most nem tudjuk elképzelni, hogy a beteg ágya mellett ne egy hús-vér-lélek orvos álljon, hogy a képeket ne festők fessék és a zenét csak gépek szerezzék. Ugyanígy, azt sem tudhatjuk, hogy az utánunk következő nemzedékek a halált, Kharónt ugyanolyan rettegett, kényszerű változásnak fogják-e érezni, mint amit mi érzünk, vagy elfogadható utazásként kezelik.
Megtiszteltetés, hogy a gondolataimat megoszthattam a témában Önökkel. Az igazságos az lenne, ha most mindenki elmondhatná a magáét, de nézzük meg legalább annak a kilenc művésznek a véleményét Kharón ladikjáról, akik ezt a mai kiállítást létrehozták.
S ne féljünk a jövőtől, inkább éljük meg…
Cseuz Regina
Jó volt hallani Cseuz Regina bölcs, megnyugtató szavait, mert ebben a nagy kérdésben mindannyian gyerekek vagyunk. Csak kívánni tudjuk az utánunk jövőknek, hogy nagyobb hittel indulhassanak az ismeretlen utazásra, mint mi, de addig is segítsen minket a művészet és az okos szavak.