Hogyan kell élni?

::: A By The Book podcastról


A By The Book podcastra a Forbes ajánlásából figyeltem fel. Szeretek hangoskönyvet, podcastot hallgatni házimunka, séta, sport közben, és önsegítő könyveket is olvasok hébe-hóba. Az amerikai online adásban két rádiós, Jolenta Greenberg és Kristen Meinzer kéthetente másik önsegítő könyvet olvas el, és a két hét alatt annak az útmutatásai szerint él, majd megosztják, mennyire változtatta meg az életüket a mű. Meghallgattam egy-két részt olyan könyvekről, amiket már olvastam, illetve hallottam róluk, és beszippantott.

A sorozat egyszerre hihetetlenül vicces és tanulságos. Most a hatodik évadot éli (évadonként nyolc könyvet veséznek ki). Kristen és Jolenta már túl van rengeteg életvezetési könyvön, rendbe tették a pénzügyeiket, megtanultak e-könyvet írni, meditálni, fejlesztették a párkapcsolatukat, a természethez való viszonyukat, a memóriájukat, kidobták a felesleges holmikat a lakásukból, megtudták, hogyan kell aludni, politikai aktivisták lettek és visszalátogattak az előző életükbe.

Mint két tojás…

A két nő jól kiegészíti egymást. Kristen a negyvenes, Jolenta a harmincas évei elején jár, mindketten friss házasok. Kristen rádiós szerkesztő, mélyen racionális, utálja az önsegítő könyveket, különösen a spiritualitást, a horoszkópot és a meditációt. Jolenta stand-up komikus, érzelmes, boszorkány volt előző életében, imádja a kristályokat, a horoszkópot, a mágiát. Jolenta introvertált, tele van szorongással, nem szívesen mozdul ki otthonról, inkább a kutyájával tölti a szabad idejét. Kristen extrovertált, pillanatok alatt barátokat szerez, és érezhetően rengeteg munkája van abban, hogy most jól érzi magát. Kristen takarékos, Jolentának fogalma sincs a pénzügyekről. Jolenta jómódú amerikai zsidó családban nőtt fel, Kristent Koreából fogadták örökbe, és szegényebb családból küzdötte fel magát. A könyvek megélése közben rengeteget megtudunk róluk, ami azért jó, mert hogy valaki másnak a véleményét el tudjuk helyezni egy könyvről, étteremről vagy szálláshelyről, ahhoz jól kell ismernünk azt a valakit.

Az első öt évadban látszólag ötletszerűen válogatnak a könyvek között. Előkerülnek általános életvezetési, pszichológiai, párkapcsolati, pénzügyi, étkezési tanácsadók, de a környezetvédelem vagy kreativitás ösztönzéséről is találnak szakmunkákat. Általában nagyon híres műveket választanak, sokat a bemutatottak közül magyarra is lefordítottak, vagy legalábbis hallott róla az önsegítő irodalom iránt érdeklődő közönség. Néhány cím a híresebbek közül: A titok Rhonda Byrne-től, a Tiszta öröm Mari Kondótól, A francia nők nem híznak, A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek, Az öt szeretetnyelv, Hygge, Zero Waste otthon Bea Johnsontól, 4 órás munkahét.

Gyakorlatias és misztikus művek váltakoznak, hírességek, önjelölt guruk és valódi szakemberek írásai, kinyilatkoztató, kutatáson és saját megélésen alapuló tanácsadók. A podcastok egy sémát követnek: pontokba szedik az adott könyv üzenetét, majd az első és a második hét alatt hangfelvételekkel dokumentálják, miként hatott az ő életükre, végül összefoglalják, beváltak-e a tanácsok. Egy kísérőepizódban a hallgatók leveleiből is idéznek, kérdéseikre válaszolnak. Mindezt sok évődéssel kísérve. Egy rész 40–45 perc, és ennyiből megismerhetünk egy-egy kultikus munkát, aminek teljes elolvasására sajnálnánk az időt.

Az önsegítőkönyv-kritika szempontjai

Nem gondoltam, hogy az önsegítőkönyv-kritika mint műfaj létezik. A nők ismétlődő beszámolóiból azonban kirajzolódnak a szempontok. Aki írta, szakértője a témának? Vagy egy átlagember, akinek sikerült rendbe tenni élete egy területét? Netán valami kamuegyetem diplomájával villog? Univerzális igazságokat közöl, ami szerint mindenkinek így kéne élnie, vagy a jóval szerényebb „nekem ez vált be” tónust üti meg? Hol helyezkedik el a szerző a társadalmi hierarchiában, mi a viszonya a „rettegett P betűs szóval”, a privilégiummal?

A nők megfigyelése szerint igen sok self-help könyvet szerencsés társadalmi helyzetből induló fehér férfiak írnak, akik esetleg a saját érdemüknek tudják be azt, ami csak neveltetésükből, családi, anyagi hátterükből fakadó előny. A Koreából örökbefogadott Jolenta folyamatosan teszteli: működnek a tanácsok egy nem fehér embernél is? Egy nőnél is? A szerzőtől eltérő vallású, világnézetű embereknél is? Érdekes módon a nők és nem fehérek által írt művek sokkal szerényebb hangütéssel indulnak. Használhatók a tanácsok rosszabb anyagi helyzetű embereknek is?

Némely szerző döbbenetesen lekezelő az emberiség 99 százalékával szemben. Tim Ferriss a 4 órás munkahétben például azt tanácsolja, hogy heti 4 órában intézzük el a munkát, azt is lehetőleg távolról, valami szigetről, a többi időben a hobbinkat űzzük. Ez egy informatikusnál vagy befektetőnél még működhet, de egy ápolónak, rendőrnek, óvónőnek ott kell lennie a munkahelyén. Mark Zuckerberg nővére pedig egy Twitter-üzenetből kerekített könyvet, miszerint a siker titka, ha az életet öt területre osztjuk (munka, család, barátok, sport, alvás) és minden nap csak hármat csinálunk belőlük. A legtöbb földi halandónak viszont minden hétköznap be kell mennie a munkahelyére és minden nap törődnie a gyerekeivel, meg aludni is, szóval ezek egy átlagembernek nehezen értelmezhetők.

Néhány könyvet szerintem a szerzője sem gondolt komolyan, más munkák üzenete pedig nehezen értelmezhető. Az egyik kötet szerint például „mondjunk mindenre igent”, de egy döntési helyzetben nagyon nehéz megállapítani, mire is kéne igent mondani. De Kristen és Jolenta rávilágít a gyenge pontokra, és utána már nem dőlünk be a hangzatos munkáknak.

A két rádiós különösen érzékeny az áldozathibáztatásra. A ma igen népszerű „te vonzod be, ami veled történik” eszme sok műben visszatér, és nagyon gonosz elv, hisz ez alapján aki rákos lesz, meghal vagy háborút él át, az is ő tehet róla. A könyvek néha kioltják egymást. Konmari nyomdokain minden feleslegeset kidobálnak a lakásból, majd a skandináv Hygge bűvöletében telepakolják kényelmes plédekkel és cuki gyertyákkal. Az egyik könyv szigorú önfegyelemre, munkaszervezésre és céltudatosságra int, de utána jön a finn relaxálóbiblia, a Pantsdrunk, ami arra tanít, hogy otthon gatyában iszogatva kell a tévé előtt lazítani.

Közel engednek

Ahogy folynak az évadok, zajlik a nők élete is, és épp az akkori történésekbe építik be az adott hetek evangéliumának tanácsait. Jolenta szülei elválnak, Kristen elveszíti az állását majd szabadúszó lesz, Jolentát ADHD-val diagnosztizálják, Kristen elvetél. Közben egyre többet kiadnak a személyiségükből is. Mindkettőjüknek volt súlyos evési zavara, átéltek szexuális abúzust, családi drámákat, számos terápián vannak túl. Ennyi problémát cipelne két, viszonylag szerencsés, diplomás, jómódban élő amerikai középosztálybeli nő? Vagy csak átlagosak, mint bárki más, de ők nem takargatják a sérüléseiket?

Nekem döbbenetes, hogy már a harmadik évadban járunk, mikor Jolenta huszonvalahány könyv után leteszi a cigit, és az egyik könyv hatására végre nem takeawayt rendel, hanem maga megfőz egy spagettiszószt. Amerika furcsa világ. A polkorrektség a könyvkritikákba is beszivárog, nem szabad kiemelni, ha egy könyv szerzője ötven kilót lefogyott a saját módszerével, mert valaki rögtön betelefonál: talán úgy gondolják, egy kövér test alsóbbrendű?

Az első öt évad után a hatodikban más szempontból közelítenek: az 1930-as évektől kezdve minden évtizedből kiválasztanak egy jellemző önsegítő könyvet és aszerint élnek. Találtak egy professzort is, aki elmondja, miért volt forradalmi az adott önsegítő kötet abban az időben. Egyszóval, meglátjuk a történeti kontextust, ahogy bizonyos eszmék megjelentek és elkezdték őket beleverni az amerikai polgárok fejébe – legyen az a nők egyenjogúsága, vagy az állandó munkaerőpiaci bizonytalanság elviselése, és leöntése misztikus, pozitív gondolkodós szósszal.

Az összegzés

A How To Be Fine nemrég jelent meg, és hangoskönyvben is elérhető, a szerzők előadásában

A sok könyvből egy újabb született: a How To Be Fine, ahol összefoglalják, mit tanultak 50 önsegítő mű elolvasása és kipróbálása révén. Tömör, vicces, érthető fejezetekben summázzák, mi vált be nekik a könyvekből, mi nem, és mi az, amiről kevés szó esik ezekben a kalauzokban. Például arról, hogy nem old meg mindent egy könyv, lehetnek olyan helyzetek, amikor gyógyszer vagy terápia kell. A How To Be Fine nemrég jelent meg, és természetesen hangoskönyvben is elérhető, a szerzők előadásában, ahol újabb részleteket tudunk meg az ő életükből is. Szellemes, személyes, egy még gyorsabb gyorstalpaló a self-help világhoz.

Bár a podcast nem tudományos elemzés, egy nagyon izgalmas jelenségre is rávilágít: hogy emberek millióinak életére van hatással egy-egy divatos mű, olyan emberekére, akik nem jutnak el terápiára és nem olvasnak pszichológiai szakirodalmat, esetleg semmilyen más irodalmat sem. (Egyébként az önsegítő könyvek közönsége jellemzően nőkből áll.) A pszichológia tudománya nem nagyon foglalkozik ezekkel a kötetekkel, pedig sok embernek ez jelenti az önmagával, saját lelkével való foglalkozást, egyes gondolatok pedig véglegesen beivódnak a közkeletű gondolkodásba.

Végül tegyük fel a kérdést: segíthet-e egy önsegítő könyv? Én a sorozat meghallgatása után azt szűrtem le, hogy a közepes súlyú kérdésekben, részterületeken igen. Ilyen például annak kezelése, hogy mind meghalunk egyszer, hogy ne árasszuk el szeméttel a bolygót, takarékoskodjunk, és próbáljunk örülni annak, amink van (de ez nem azonos a mindent kihipózó pozitív gondolkodással). Kevésbé működik az ennél kisebb léptékű témáknál, mint például miként étkezzünk, hánykor keljünk, hogyan meditáljunk (egyáltalán meditáljunk-e) a sikeres élethez, mert ezeknél minden embernél más módszer válhat be. És szintén nem egy könyvből fogjuk alapvető személyiségi problémáinkat megoldani, traumáinkat kikezelni, komolyabb lelki betegségeinket meggyógyítani. Ezekhez szakember és hosszas önismereti munka kell.

Ja, és nem minden probléma megoldható. Ezek figyelembevételével, aki olvasna önsegítő könyveket, a sorozatból és az összefoglaló könyvből fogódzót kap ahhoz, hova nyúljon, és mennyire vegye komolyan a következő ilyen kötetet.

Mártonffy Zsuzsa


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2020 tavaszán, Saarbrückenben | Hovatovább: By The Book podcast | A How To Be Fine tartalomjegyzése: a megélt könyvek listája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük